A korábbiaknál is hosszabb lesz a decemberben érkező Avatar
Fotó: Avatar/Disney
A decemberben megjelenő Avatar: Tűz és hamu lesz a filmsorozat eddigi leghosszabb epizódja – mondta el James Cameron, a film rendezője az Empire brit filmes portálnak.
2025. március 10., 20:332025. március 10., 20:33
Az Oscar-díjas filmrendező előző Avatar-filmje, a 2022-ben bemutatott A víz útja 3 óra 12 perces volt. A tervek szerint december 19-től forgalmazásba kerülő Avatar: Tűz és hamu ennél is hosszabb lesz valamivel.
A víz útja visszatekintve „úgy haladt, mint egy gyorsvonat, és nem mélyedtünk el eléggé a karakterekben– – mondta a rendező, hozzáfűzve, hogy ezen akart változtatni.
A szereplők karakterének mélyebb ábrázolásához Cameron és forgatókönyvírói, Rick Jaffa és Amanda Silver személyes élményeikhez folyamodtak.
– közölte Cameron.
Az Avatar és folytatása, az Avatar: A víz útja együtt világszerte több mint 5,2 milliárd dollár bevételt hozott a jegypénztárakban. A 2009-ben debütált Avatar három Oscar-díjat nyert, a 2022-es A víz útja pedig megkapta a legjobb látványeffektusokért járó Oscar-szobrot. Az eredeti film játékideje 2 óra 42 perc volt, a folytatás azonban már 3 óra 12 percig tartott.
A Disney átrendezte készülő filmjeinek tervezett bemutatóját: az Avatar 3. és a Bosszúállók: A Kang-dinasztia is egy évvel később kerül a mozikba – számolt be róla szerdán a BBC News.
Mivel a hosszabb filmek általában kevesebb vetítést érnek meg, a filmes ágazatban óvatosan tekintenek rájuk. Cameron azonban már bőven bizonyította, hogy bármilyen hosszúak is a filmjei, nagyon sokan kíváncsiak rájuk. A rendező már az Avatar: A víz útja bemutatásakor megjegyezte: nem szereti, ha panaszkodnak a film hosszúsága miatt, mikor az emberek egyfolytában nyolc órán át is képesek ülni és sorozatok epizódjait nézni.
Átlépte a hétvégén a kétmilliárd dolláros globális jegybevételt James Cameron Avatar: A víz útja című sci-fije.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
szóljon hozzá!