Első ízben koncertezik Nagyváradon, a Moszkva Kávézóban a HS7 (Heaven Street Seven) magyarországi alternatív indie-gitárpop zenekar március 21-én, pénteken 20 órától.
2014. március 20., 17:162014. március 20., 17:16
A HS7 kezdetben angol nyelvű, ma már főként „anyanyelvű\" albumokat produkál. Az öttagú – Szűcs Krisztián, Németh Róbert, Orbán Gyula, Takács Zoltán és Ábrahám Zsolt alkotta – együttes az elmúlt években nagy sikerrel koncertezett, több világsztárral (REM, Radiohead, Fun Lovin Criminals, Morrissey) is felléptek egy színpadon, és rangos nemzetközi díjat (European Breakthrough Award) kaptak, 2007-ben tizenöt állomásos európai turnén is felléptek.
A zenekar – mely Jazz című legutóbbi, 2008-as sorlemezét ingyen letölthető formátumban is kiadta – 2010-es tizenötödik születésnapját két új dalt tartalmazó válogatáslemezzel (Dunabeat) és jubileumi koncerttel ünnepelte. 2011 decemberében Gigerli címmel háromszámos letölthető EP-vel ajándékozta meg rajongóit, s már készül az újabb nagylemez. Most Nagyváradra is elhozzák többek között a Valami, Sajnálom, Hol van az a krézi srác, Dél-Amerika című népszerű dalokat.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!