Hét erdélyi fiatal is részt vesz a Budapest-Bamako Rallyn

A világ leghíresebb és legnagyobb jótékonysági rallyján, a Budapest–Bamako Rallyn hét erdélyi fiatal is részt vesz: Bakos Norbert, Deák Albert, Hiriczkó Sándor, Alexandru Manole, Oláh László, Hoszú János és Kovács Attila.

Kiss Judit

2013. november 20., 17:532013. november 20., 17:53

A Transilvania 4 Africa csapat januárban rajtol a déli kontinens irányába, a humanitárius küldetés, amely része a versenynek, egyesíti a kalandot és a versenyszellemet a nemzetközi szolidaritással és a jótékonysággal. A csapat nemcsak azért egyedi, mert Erdélyt csak ő képviseli az idei ralin, hanem azért is, mert ilyen felállásban még nem indult versenyző csapat: a fiatalok egy terepjáróval és négy motorkerékpárral vágnak neki az ismeretlennek. Küldetésük célja, hogy orvosi és informatikai felszereléseket, szúnyoghálót, víztisztító berendezéseket, illetve más, az ottani közösségek számára hasznos javakat juttassanak el az afrikai országba.

Út kilenc országon keresztül

„Évek tervezgetései után összeszedtük a bátorságunkat, és abban a versenykategóriában jelentkeztünk a megmérettetésre, amely az extrém sportok iránti szenvedélyt és az adrenalint egyesíti a jótékonysággal. Nem csak extrém és a lokálpatrióta mivoltunk miatt veszünk részt a rallyn, hanem a nélkülöző emberek megsegítése céljából is\" – mondta Deák Albert, a csapat egyik tagja. A héttagú csapat január 24-én indul Budapestről, és két hét leforgása alatt 9 európai és afrikai országon át 9 000 kilométer utat tesz meg. Az úti cél Banjul, Gambia fővárosa. A csapat három tagja egy Toyota Land Cruiser HDJ80-nal (becenevén a Bestiával), a másik része pedig 4 darab, sivatagi utakra szánt, növelt üzemanyag-tartállyal és homokra tervezett gumikkal ellátott, különleges felfüggesztésű KTM 640 Adventure terep-motorbiciklivel indul útnak. „Egy ilyen küldetés elég nagy anyagi megerőltetést jelent, a fejenkénti befektetés 8-10 000 euróra rúg, ebben benne van a motorokba fektetett beruházási költség, az üzemanyag, az ellátás... Minden eddigi befektetésünk a saját megtakarításainkból került ki, de reméljük, hogy sikerül pár partneri szerződést kötni azokkal a cégekkel, akik érdeklődnek a tevékenységünk iránt, és fantáziát látnak benne\" – nyilatkozta Bakos Norbert. Az afrikai kalandon részt vevők számára a szervezők nem biztosítanak mentőhelikoptereket, autómentőt vagy idegenvezetőt, így baleset esetén a versenyzők csak saját szakértelmükre és kompetenciáikra számíthatnak. Azonban egy, műholdas nyomkövető rendszer segítségével, amelyet a Web Eye szerelt az autóra, az autó az interneten valós időben, 24 órában figyelhető a csapat hivatalos honlapján. A Facebookra a csapat tagjai folyamatosan feltöltik az expedíción készült képeiket.

Kihívás és újszerűség

„Fiatal, dinamikus intézmény vagyunk, szeretjük a kihívásokat és az újszerűséget. Éppen ezért életfilozófiánk megegyezik a csapatéval. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk az oktatási intézmény nevelési funkciójáról sem, legyen az illemre, viselkedésre való nevelés a zene vagy akár sport segítségével. Igyekszünk ezért minél több olyan társadalmi-karitatív projektben részt venni, amely küldetésünket is alátámasztja\" – magyarázta dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának vezetője. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jóvoltából 200 számítógép, képernyő, nyomtató és informatikai felszerelés jut el Afrikába, az intézmény emellett részt vett a csapat bemutatkozó anyagainak előkészítő munkálataiban, és az utat dokumentáló film megszerkesztésére is vállalkozott. A csapat reményét fejezte ki, hogy a következő két hónapban, az indulás időpontjáig sikerül további adományokat szerezni a helyi szervezetektől, cégektől. Az adományok négy kamionnal jutnak le Afrikába. Mindeddig a Transilvania 4 Africa csapatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Avantime Event, a Web Eye és a Vitrina Advertising támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen