Hátborzongató testvérgyilkosság elkövetőjének kilétére derült fény 14 év elteltével Magyarországon

Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos ismertette az emberölés nem mindennapi felgöngyölítésének részleteit •  Fotó: Police.hu

Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos ismertette az emberölés nem mindennapi felgöngyölítésének részleteit

Fotó: Police.hu

Gyilkosság áldozata lett az a tizenöt éve eltűnt lány, akivel a gyanú szerint néhány hónappal később a bátyja végzett, a napokban letartóztatott férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését – közölte Petőfi Attila rendőrségi főtanácsos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

2023. november 02., 18:192023. november 02., 18:19

2023. november 02., 18:222023. november 02., 18:22

A vezérőrnagy beszámolója szerint a 17 éves lány 2008 októberében tűnt el Szegedről, miután a szüleivel és a testvéreivel egy családi összejövetelen vett részt. A lány azt mondta, hogy abba a szegedi kollégiumba megy, ahol a tanulmányai idején lakott, de oda nem érkezett meg. Eltűnéséről az anyja értesítette a hatóságokat, miután lánya ugyan fogadta a hívását, de nem szólt bele a készülékbe.

A vizsgálat során annyit sikerült megállapítani, hogy amíg be volt kapcsolva a mobiltelefonja, egy olyan helyen tartózkodott, ahol vonatok közlekedtek – mondta a vezérőrnagy.

A rendőrség annak idején meghallgatta a lány 24 éves bátyját, aki a családi összejövetelen a párjával vett részt: azt állították, hogy Szegeden, a család lakásánál látták utoljára a lányt, majd ők kisgyermekükkel együtt visszautaztak budapesti lakhelyükre. Kiderült az is, hogy a lány korábban nem titkolta a hozzátartozói előtt, hogy amint nagykorúvá válik, elhagyja a családi otthont.

Petőfi Attila hangsúlyozta, hogy a hasonló gyanús eltűnési ügyek iratait a nyomozók a jogszabályoknak megfelelően rendszeresen előveszik, „leporolják”, a különböző verziókat újra módszeresen ellenőrzik, hiszen nem kizárható, hogy bűncselekményt követtek el az eltűnt sérelmére. A vezérőrnagy elmondta, hogy egy hete Szegeden a rendőrségen újra meghallgatták a lány bátyját és annak párját, majd ők – a kihallgatási taktika eredményeként – változtattak korábbi vallomásaikon, és beismerték, hogy a lány velük tartott Budapestre, az albérletükbe.

A lány nem mozdult ki a lakásból, mivel tudta, hogy keresik, a férfi ugyanakkor arra próbálta meg rávenni a húgát, hogy prostitúcióból szerezzen bevételt, a családot döntően a férfi párja tartotta el alkalmi munkákból. Az asszony 2009 áprilisában egy bírósági tárgyalásra utazott, majd amikor hazaért, látta, hogy a lány holtan fekszik a lakásuk előszobájában, a bátyja agyonverte. A konfliktus alapja az volt, hogy a lány nem akart prostituált lenni – mondta a vezérőrnagy.

A pár nem akarta jelenteni a történteket a hatóságoknak, a férfi arra jutott, hogy eltünteti a holttestet.

A gyanúsított feldarabolta a holttestet, egyes testrészeket még a lakásban megsemmisített, majd több hetes tárolás után a még megmaradt testrészeket az ország különböző pontjain rejtette el és semmisítette meg. Petőfi Attila ismertetése szerint a holttest feldarabolásának tanúja volt a férfi párja, illetve az albérletben volt egyéves kisgyermekük is. A napokban letartóztatásba helyezett férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyben jelenleg tanúként szereplő nő ugyanakkor részletes vallomást tett. A párnak a történtek óta további két gyermeke született, a férfi buszsofőrként dolgozott Budapesten – közölte a vezérőrnagy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit