Fotó: Facebook/Prince Harry, Duke of Sussex
Harry herceg szerint „nagyon sok mindenre nincs magyarázat” néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegnő halála körül.
2023. január 09., 10:562023. január 09., 10:56
Harry – III. Károly király és Diana 38 éves másodszülött fia, a tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája, aki jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban – az ITV brit kereskedelmi televíziónak adott interjút. Új, Spare (Tartalék) című könyvének megjelenése előtt alig két nappal, vasárnap éjszaka leadott 95 perces műsorban a herceg elmondta: évekkel édesanyja halála után kérte, hogy autóval, ugyanolyan sebességgel vigyék át őt azon a párizsi alagúton, amelyben Dianát a végzetes autóbaleset érte. Harry szerint az aluljáróban szinte „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte lehajtott egy-két italt. Hozzátette azonban: ez alól csak az jelent kivételt, ha a sofőrt valami teljesen elvakítja.
Elmondta: vele is többször előfordult, hogy amikor angliai vidéki útjairól autóval tartott vissza Londonba, a fotósok „szó szerint ráugrottak” kocsijának motorháztetejére, és nem látott tőlük semmit.
Tettlegességgel vádolja megjelenés előtt álló új könyvében bátyját, Vilmos brit trónörököst Harry herceg. A csütörtökön kiszivárgott részletekből kiderül az is, hogy Harry két tucatnál több embert ölt meg az afganisztáni katonai szolgálatai alatt v
Diana hercegnő – Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyja, aki súlyos botrányok közepette 1996-ban vált el Károly akkori trónörököstől, a jelenlegi brit uralkodótól – 1997-ben, 36 esztendős korában halt meg Párizsban, amikor az őt és akkori barátját, Dodi Fayedet szállító Mercedes nagy sebességgel egy aluljáró pilléreinek csapódott. Diana mellett életét vesztette Fayed és a gépkocsi francia sofőrje, Henri Paul is; az egyetlen túlélő Trevor Rees-Jones, Dodi Fayed testőre volt.
A járművet a baleset éjszakáján motorkerékpárokon üldözte több tucatnyi fotós, akik egybehangzó tanúvallomások szerint a szerencsétlenség utáni pillanatokban sem nyújtottak segítséget, ehelyett tovább fotózták az akkor már haldokló, súlyosan sérült hercegnőt. A több mint egy évtizedig tartó brit és francia vizsgálatsorozatot 2008 áprilisában lezáró londoni felsőbírósági végzés súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért az esküdtek a hercegnő autóját üldöző fotósokat és a gépkocsi ittas vezetőjét tették felelőssé.
Az eljáró bíró korabeli megállapítása szerint azonban a hercegnő barátjának édesapja, Mohamed Fayed brit-egyiptomi mágnás által vélelmezett összeesküvésnek „morzsányi bizonyítéka” sem merült fel a vizsgálat során. Az idősebbik Fayed annak idején váltig állította, hogy fiát és Dianát az udvar – elsősorban Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő 2021-ben elhunyt férje – gyilkoltatta meg a brit titkosszolgálatok közreműködésével. Ennek indoka szerinte az lett volna, hogy a brit királyi család nem akart „hithű muszlim mostohaapát” Vilmos és Harry hercegek mellé. Mohamed Fayed szerint ugyanis fia és Diana össze akart házasodni.
Arra a kérdésre azonban, hogy vannak-e még válaszra váró kérdései a balesettel kapcsolatban, illetve vannak-e olyan elemei az ügynek, amelyekre az ő aggályai szerint máig sem születetett magyarázat, Harry herceg úgy válaszolt, hogy „rengeteg olyan dolog van a baleset körül, amely magyarázat nélkül maradt”. Elmondta ugyanakkor: feltették neki a kérdést, hogy szeretne-e újabb vizsgálatot, de ő jelenleg ennek nem látja értelmét.
Harry és amerikai felesége, Meghan hercegnő 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek. Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony, és különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos, valamint a két hercegi hitves, Meghan és Katalin hercegnő kapcsolatában.
A vasárnap éjszaka sugárzott ITV-interjúban Harry megerősítette azokat a korábban is rendre felmerült feltételezéseket, amelyek szerint
Arra a kérdésre azonban, hogy ez miért volt így, Harry csak annyit mondott, hogy ennek „számos különböző oka volt”. Hozzátette: annak idején remélte, hogy ők négyen jó viszonyban lesznek, de a kapcsolat „nagyon gyorsan Meghan kontra Kate üggyé vált”, és a Meghannal szembeni negatív megnyilvánulásokat „az ellenséges sajtó is tüzelte”.
A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.
Harry és Meghan 2021 márciusában az egész világon hatalmas feltűnést keltő interjút adott Oprah Winfrey-nek, és abban a beszélgetésben Meghan elmondta: még várandós volt elsőszülött fiával, amikor „valaki” a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. A brit és a világsajtó ezt egybehangzóan úgy értelmezte, hogy a házaspárt rasszista inzultusok érték a királyi családon belül.
A vasárnap éjjel műsorra tűzött ITV-interjúban azonban Harry kijelentette: csak a brit sajtó terjesztette el, hogy ők rasszizmussal vádolták a királyi családot, de Oprah Winfrey műsorában Meghan egyszer sem mondta azt, hogy a családtagok közül bárki rasszista lett volna.
Meghan Markle-nek a brit királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak, miután összeházasodott Harry herceggel – erről maga a sussexi hercegnő számolt be az Oprah Winfreynek adott interjújában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
szóljon hozzá!