Harmadszor szervezi meg a fogyatékkal élő zenészek fesztiválját a sepsiszentgyörgyi Írisz-ház. Az Outsider Music Fest elnevezésű rendezvényre május 10-én kerül sor, de már lehet jelentkezni.
2014. március 19., 19:502014. március 19., 19:50
„Nagyszínpaddal és szeretettel várjuk a fogyatékkal élő muzsikusokat” – mondta Makkai Péter lelkipásztor, a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett fejlesztő- és munkaterápiás központ vezetője.
Az elmúlt években nagy sikernek örvendett a rendezvény, hiszen a fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézmények terápiaként alkalmazzák a zenei, művészeti foglalkozásokat, így jó lehetőséget jelent a fogyatékos zenészek számára, ha közönség előtt, nagyszínpadon is bemutatkozhatnak. Tavaly négy országból közel százan vettek részt a fesztiválon.
A sepsiszentgyörgyi rendezvény visszatérő vendége a magyarországi Tordasi Szivárvány együttes, és idén már bejelentkezett a németországi Tabuwta. A házigazdák részéről rendszeres fellépők a Philadelphia Írisz Manók, az Írisz-ház Band, az Írisz-ház moderntánc-csoportja és az Írisz-ház néptánccsoportja.
Az Írisz-ház rendszeresen megszervezi az Outsider Art tárlatot is, ahol fogyatékkal élők festményeit, grafikáit és kisplasztikáit mutatják be. Az idei zenei fesztiválról bővebb információt az iriszhaz.blogspot.ro honlapon találnak, jelentkezni az iriszhaz@yahoo.com vagy a 0733-065373 telefonszámon lehet.
Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
szóljon hozzá!