Egymás tájegységeinek kultúrájával ismerkedik az a negyvenöt fiatal, aki a magyarországi Szivárvány Törzs Közhasznú Egyesület által szervezett tábor résztvevőjeként tartózkodik a Gyilkos-tónál – a rendezvény keretében a farsangi időszak szokásait elevenítik fel.
2014. február 18., 19:582014. február 18., 19:58
Az egyesület hátrányos helyzetű, állami gondozásban lévő fiatalok integrációjának segítését vállalja. Az egyesülethez olasz, spanyol, lengyel, török fiatalokból álló csoportok is csatlakoztak.
A szervezet arra törekszik, hogy a Kárpát-medence magyar fiataljait is bevonja programjaiba, ennek kezdeteként anyaországi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és erdélyi fiatalok számára szerveztek közös táborozást a Gyilkos-tónál. A kulturális és helyismereti programokkal tűzdelt egyhetes táborozást az Európai Unió támogatja a Fiatalok lendületben program keretében.
„Szeretnénk, ha a különböző magyar tájegységekről érkező csoportok közt hosszú távú kapcsolat alakulna ki\" – nyilatkozta Sikó Sebastian Jerzy egyesületi vezető. A helyszínválasztással kapcsolatban úgy fogalmazott: fontos számukra a természetközeliség, a Gyilkos-tónál pedig a természet közelében lehetnek. Mint magyarázta, az egyesület céljai között kiemelt helyen szerepel a környezettudatosságra, a természet szeretetére való nevelés.
Elmondta, a résztvevők tájegységeik farsangi szokásait mutatják be egymásnak, emellett közös jelmezkészítés, táncházak, muzsikálások és más, kulturális vonatkozású tevékenységek színesítik a programot. A tábor keretében túráznak is, megtekintik a természeti látványosságokat, hócsatáznak, szánkóznak. A táborban tanultakat Gyergyószentmiklóson a Korona-épület színpadán nagyközönség előtt mutatják be pénteken 18 órától.
Pethő Melánia
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!