Értékmentési céllal iktatták be az elemi osztályok tananyagába választható tantárgyként a néprajzot, a mesevilágot, a népi gyermekjátékot, valamint köri tevékenységként a néptáncot az udvarhelyszéki Kányád községben működő Toró Tibor Általános Iskolában.
2014. február 10., 16:092014. február 10., 16:09
2014. február 10., 16:102014. február 10., 16:10
Az intézmény pedagógusai évek óta tapasztalják, hogy falujukban is kezd feledésbe merülni a népi kultúra: a fiatalok nem ismerik a hagyományokat, a régi dalokat, a népmesék és balladák csodálatos világát – tájékoztatott Benedek Enikő iskolaigazgató.
Az alsó tagozatos diákok – évente nagyjából 40-45 gyerek – heti egy alkalommal kapcsolódnak be a tevékenységekbe, de felsős diákok is szívesen látogatják a foglalkozásokat. Az elmúlt tanévben gyerekjáték-fesztivált, húsvéti és adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves foglalkozásokat is szerveztek.
A Bethlen Gábor Alap Kulturális, oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek címen meghirdetett pályázata (Értékeink a 21. században) segítségével éppen az értékmentő tevékenységek folytatását sikerült megvalósítaniuk – ezt tanulmányi kirándulással is kibővítették.
A módosított költségtervben leírt kiadásokat és az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket maradéktalanul sikerült teljesíteniük, így elsőként a kézműves foglalkozásokhoz szükséges fogyóanyagokat és ragasztópisztolyt vásárolták meg. Ezeket már az adventi kézműves foglalkozásokon használták a gyerekek – a rendezvényeken negyvenhárom diák és három pedagógus vett részt.
A foglalkozások forgószínpadszerűen zajlottak, a kisdiákok a hagyományos adventi ajtó- és ablakdíszek készítése mellett az origamitechnika alapjaival is megismerkedtek. A foglalkozás fejlesztő hatása nem számszerűsíthető, de a kézügyesség, az esztétikai érzék fejlesztése, valamint a kooperáció pozitívan hat a gyerekek fejlődésre. Az iskolai könyvtár számára tizennégy gyermekirodalmi könyvet sikerült vásárolniuk – köztük hiánycikknek számító Fodor Sándor- és Lázár Ervin-köteteket.
„A tanulmányi kirándulást február 7-én szerveztük, a diákok nagy örömmel fogadták ezt a lehetőséget, ugyanis sokuk számára csak az iskolai kirándulások, rendezvények jelentik a szabadidős kikapcsolódást. A kisbaconi Benedek Elek Múzeum, a csernátoni néprajzi gyűjtemény, valamint a kézdivásárhelyi baba- és céhtörténeti múzeum minden korosztály számára nyújtott érdekességet és meglepetést. A gyerekek a helytörténeti, néprajzi, irodalmi ismereteik bővítése mellett a helyszínen figyelhették meg a hegyvidékre jellemző növényvilágot és felidézték a nyergestetői csata eseményeit is” – számolt be a kirándulásról Benedek Enikő.
Hozzátette, elsősorban a vizualitásra fektették a hangsúlyt és az iskola épületében elhelyezett faliújságon mutatták be a pályázatot. A nagyobb nyilvánosságot megcélozva újságcikk is megjelent az Őrhegy című helyi kiadványban, ugyanakkor szülői értekezlet témájaként is ismertették a pályázatot.
„Hálásak vagyunk, hogy a Bethlen Gábor Alap segítségével programsorozatot valósíthattunk meg, amely a sokoldalú fejlesztési lehetőségei révén biztosítja a városi és falusi oktatás közti különbségek csökkentését. A folytatás részeként farsangi táncmulatság, jelmezkészítés, húsvéti hagyományok felelevenítése szerepel idei terveink közt” – vázolta az igazgatónő.
Nagyálmos Ildikó
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!