Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök pénteki, zártkörű megbeszélésük előtt közösen megtekintette a katolikus egyházfőnek szánt ajándékokat a Sándor-palotában.
2023. április 28., 14:392023. április 28., 14:39
Novák Katalin a többi között egy gyermekművészeti albumot adott Ferenc pápának, ez magyar gyerekek, fiatalok bibliai témájú alkotásaiból készült, kifejezetten a Szentatya számára.
„Árpád-házi Szent Erzsébetet a pápa szülőföldjén, Argentínában Magyarországi Szent Erzsébet (Santa Isabel de Hungría) néven ismerik, akinek a kezében a legenda szerint a kenyerek rózsává változtak” – írta az ajándékról a köztársasági elnök korábban a Facebook-oldalán.
Novák Katalin a Facebook-oldalán korábban arról tájékoztatott: Somogy vármegyei látogatásakor az andocsi hívek azt kérték tőle, hogy adja át ajándékukat Ferenc pápának, aki a templomot bazilika minor rangra emelte.
„Az andocsi kegytemplom különleges hely, ahova azért járnak a hívek, hogy gyermekáldásért imádkozzanak. Régi szokás, azok a hívek, akiknek az imája meghallgatásra talált, hálából díszes ruhát adományoznak a templomnak" - fogalmazott bejegyzésében az államfő, hozzátéve: a Mária-kegyruha arra is emlékeztet, hogy államalapító Szent István király halála előtt Máriának ajánlotta az országot.
Az ajándékok sorában egy Magyarországot bemutató, a Szent Koronáról szóló díszkötetet, valamint az Alaptörvény egy díszpéldányát is bemutatott Ferenc pápának a köztársasági elnök.
Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe helyi idő szerint pénteken nem sokkal 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
szóljon hozzá!