2013. március 26., 20:192013. március 26., 20:19
A fesztivál a vásárhelyi nemzeti színházban veszi kezdetét a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival, Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal, a Showder Klub-os Janklovics Péter, valamint Vida Péter vendégjátékával.
Április 13-án a kolozsvári Diákművelődési Házban György Botond, a fesztivál legfiatalabb, borzonti nyertese, valamint Balla Levente, Zsók Levente és Kun Zsolt humorista lép fel. 19 órától Muszka Sándorral, a székely egypercesek megteremtőjével találkozhat a közönség. A költő a könyvbemutatóit stand up comedyvel fűszerezi, noha ő ezt nem így hívja. „A télen es olyan hideg vót, hogy ha a csempekályhát el nem adom, januárra a fa mind elfogyott vóna, s ejszen mük megfagyunk” – meséli alteregója, Sanyi bá’. Szintén 13-án lép színpadra Kovács Hont-Imre, valamint az Open Stage székelyföldi paródiacsapat, amelynek tagjai Kozma Attila és Lung-László Zsolt a fesztivál visszatérő vendégei. 20 órától Felméri Pétert láthatja-hallhatja a közönség, valamint a humoristák versenyét, amelynek során Erdély legjobb amatőr humoristái vetélkednek az 1000 lejes fődíjért. Beliczai Balázs humorista a Showder Klubtól a rendezvény egyik sztárvendége, ő is 13-án lép a közönség elé. Április 14-én a kolozsvári magyar operában rendezik a Humorfeszt gáláját. A humorista kerestetik elnevezésű pályázat keretében amatőr humoristákat keresnek a szervezők, a nyertest 1000 lejjel jutalmazzák. A jelentkezőknek 5 perces, saját vicces szöveggel, monológgal, paródiával, jelenettel kell készülniük. A jelentkező humoristáknak – egyedül vagy társulatként – a saját humoreszkjüket, jelenetüket, stand up alkotásukat kell közönség előtt előadniuk a fesztivál egyik helyi szintű előválogatásán. A helyi szintű előválogatókat Vásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon tartják április 4. és 7. között. A fellépő versenyzők közül a legjobbak meghívást kapnak a Humorfesztivál döntőjére, ahol egy szakmai zsűri értékeli majd a produkciókat. Jelentkezni névvel, telefonszámmal a verseny@humorfeszt.ro drótpostacímen lehet március 29-éig. Részletek a humorfeszt.ro honlapon olvashatók.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.