Erdélyi gyökereit kutatta fel a századelőn Brazíliába kivándorolt felmenőkkel rendelkező portugál Maria Szilárd

Nemcsak napjainkban lehetünk szemtanúi annak, hogy egyre több erdélyi fiatal hagyja itt szülőföldjét, és egy jobb élet reményében távoli országokban keres megélhetést. Így volt ez egy évszázaddal korábban is, amikor a háborúk, világválságok és az ezt követő gazdasági helyzet arra kényszerített többeket, hogy Európát elhagyva, az Újvilágban, azaz Észak- vagy Latin-Amerikában próbáljanak szerencsét. A gyakran gyors meggazdagodással is kecsegető új élet sokak számára a tervek szerint alakult, míg mások nem találták helyüket a tengerentúlon, és visszahajóztak Európába, világjáró tapasztalataikról pedig utódaik két-három generáción keresztül is meséltek.

Azok az úgynevezett „amerikások”, akiknek sikerült megvetniük lábukat az Újvilágban, nemigen tértek vissza szülőföldjükre, leszármazottaik sok esetben csak nevükben őrizték meg magyar gyökereiket, illetve családi történetekből ismerik Erdélyt, az itteni szokásokat. Akadnak azonban olyanok is, akik számára fontos, hogy magyar gyökereiket jobban megismerjék, és más kontinensről vagy Európa távoli országaiból is felkeresik felmenőik szülőföldjét.

Így tett Maria Szilárd is, aki néhány évvel korábban ellátogatott Erdélybe, hogy jobban megismerje a háromszéki Bereckről, valamint Aradról Brazília egyik nagyvárosába, Rio de Janeiróba kivándorló dédszülei szülőföldjét.

A portugál lány a Krónikának elmondta, nagyapja testvére, Pedro Szilárd keltette fel az érdeklődését a családfakutatás iránt, nagybátyjával együtt olvasták át a szélrózsa minden irányába szétszóródott családtagjaik levelezését, valamint a háromszéki Bereckről származó dédnagyanyja feljegyzéseit, amelyben a magyarországi életükről, a kivándorlás viszontagságairól és brazíliai mindennapjaikról mesélt.

Családfakutatásukat nehezítette, hogy az iratokban azok a települések neve, ahol őseik éltek, tanultak vagy dolgoztak, régies formában szerepeltek, így kihívást jelentett beazonosítani ezeket a helyeket. Ennek ellenére izgalmas felfedezés volt visszatérni a múlt századba, ahol egy-egy családtagjuk élettörténetén keresztül a századelő rideg valósága is megmutatkozott: sok esetben politikai és gazdasági döntések határozták meg az egyszerű emberek életét, ezek következtében ívelt felfelé vagy tört derékba karrierjük, gyakran váltak földönfutókká szülőföldjükön, és idegen országba kényszerültek kivándorolni.

ezeket Pedro bátyám gyűjtötte össze, és bocsátotta unokaöccsei, köztük apám rendelkezésére. Ezenkívül fotók, festmények is maradtak ránk az erdélyi dédnagyanyám hagyatékából. Ezt az örökséget megismerni nemcsak egy időutazást jelentett számomra, hanem fontos szerepe volt az identitáskeresésem időszakában is” – mondta el lapunknak a jelenleg Párizsban mesteri tanulmányait folytató Maria.

Hozzátette, noha apja és nagyapja, João – vagy ahogy becézték, Hanzi – ritkán meséltek neki és nővérének erdélyi gyökereikről, családja története izgalmas, filmbe illő epizódokat is tartalmaz.

Néhai dédnagyapja, Szilárd Béla a századfordulón született Újaradon zsidó családban, eredeti nevük Steiner volt, később változtatták Szilárdra. Bécsben tanult építőmérnöknek, itt ismerkedett meg feleségével, a székelyföldi Bereckről származó Gábor Karolával. Budapesten házasodtak össze, majd az 1920-as évek közepén kivándoroltak Brazíliába.

„Nagyapám még Magyarországon született, tizenegy hónapos volt, amikor a szüleivel a tengerentúlra érkeztek. Dédnagyapám először Svájcban és az Egyesült Államokban is szerencsét próbált, majd ezt követően döntött úgy, hogy Brazíliában telepedik le, ahol építészként dolgozott,

Nevet változtatott, a brazilok Adalbert Szilárdként ismerték, dédnagyanyámat pedig – aki számos képet festett a családról, valamint dél-amerikai életükről – Dona Karolinaként (Karolina asszony – szerk. megj.). Dédnagyanyám a Kovászna megyei Bereckről származott, ötgyerekes családban született, testvérei is kivándoroltak Erdélyből, volt, aki Francia- és Olaszországban talált új otthonra, de olyan is, akit a orosz fogságba hurcoltak. Felmenői jelentős tisztségeket töltöttek be a környéken, rokonai közt találni Gábor Áront, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősét, aki berecki műhelyében rézágyúkat öntött, amelyeket a magyar sereg az osztrákok elleni ütközetekben használt.

– mesélte a művészeti és kulturális tanulmányokat folytató lány, aki egy nem formális oktatással foglalkozó egyesületben is tevékenykedik.

Mivel ő már Lisszabonban született – édesapja még a születése előtt Rio de Janeiróból a portugál fővárosba költözött –, kevés időt töltött a Brazíliában élő nagyapjával, gyerekként élt körülbelül öt évet a dél-amerikai országban, ezért családja történetét is csak az utóbbi években ismerte meg. „Apám sem tudott sokat erdélyi gyökereinkről, mert amikor kisgyerek volt, a család szétszakadt, és nagyapám különben sem volt az az ember, aki sokat beszélt volna a múltról.

– részletezte Maria Szilárd. Hozzátette, mivel nagyon szeret utazni, új helyeket és kultúrákat megismerni, fontosnak tartotta, hogy Erdélybe is ellátogasson, így felkereste ősei földjét, meglátogatta Kolozsvárt, Nagyszebent, Brassót és a Székelyföldet is.

Arra a kérdésünkre, hogy milyennek tűnt Erdély egy Dél-Amerikában és Nyugat-Európában felnőtt ember szemével, Maria elmondta, lenyűgözte a természet, a hegyek meseszépek errefelé, és „a gyökereit felkutató” útja során maradandó élményeket szerzett.

így ha a jövőben alkalmam adódik, szívesen térek még oda vissza. Érdekelnek a különböző népek táncai is, szívesen megismerném, hogyan táncolnak az emberek ezen a vidéken” – mondta Maria Szilárd, aki a latin-amerikai táncok szerelmese, több éve táncol, és a szamba-, rumba- jive- és csacsacsaelemeket ötvöző, északbrazil eredetű, forró elnevezésű táncot oktatja is.

A portugál lány arról is beszélt, hogy noha a családja számára a magyarság inkább távoli emlék, mint élő örökség, ő fontosnak tartja, hogy megismerje felmenői történetét és azok Erdélyből hozott kultúráját. Elmondta, családtagjai közül senki sem beszél magyarul, és sem Brazíliában, sem Portugáliában nem látogatták a magyar közösség rendezvényeit, ennek ellenére ő ragaszkodik identitásának ehhez a szeletéhez.

„Az erdélyi magyar felmenők nagyon távolinak tűnnek már a családfán. Apai rokonaim nagy része Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban és Kanadában él,

A családom sosem volt aktív tagja a helyi magyar közösségnek sem Rio de Janeiróban, sem Lisszabonban, ennek ellenére én mindig is nagyon büszke voltam arra, hogy vannak magyar felmenőim, magyar a vezetéknevem, és többen rácsodálkoznak, honnan is ered, mivel nem szokványos hangzású a sok latin eredetű név között” – tette hozzá Maria Szilárd.