Erdélyi előadás-sorozat a honfoglalás koráról

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A magyar honfoglalásról tart interaktív történelemórát és korhű fegyverbemutatót több erdélyi városban a héten Hidán Csaba László magyarországi régész, történész, egyetemi tanár.

2014. február 11., 19:592014. február 11., 19:59

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezte rendezvénysorozat keddi állomása a csíkszeredai Kis Herceg Napközi vendégeként a József Attila Általános Iskola tornatermében, majd a Márton Áron Gimnázium dísztermében várta a gyerekeket.

A honfoglalás eseményeit, a korabeli viseleteket, harci eszközöket mutatta be Hidán Csaba, akit főként a Duna televízió Rendhagyó történelemóra sorozatából ismerhetnek a nagyobb gyerekek. Az előadó munkáját az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola tagjai segítették a bemutatókon. A József Attila-iskola tornatermében megtartott előadáson főként kisgyerekek vettek részt.

Hidán Csaba egy legendával vezette vissza őket a honfoglalás korába. Mesélt nekik a Tündérkertnek nevezett helyről, óriásokról, tündérlányokról, fenyőfákról, nagy csatákról, a kakukkfűillatú pusztákról érkezett hét legényről. „A gyerekeknek életkoruknak megfelelően meg kell ismerniük múltunkat, és ez nyilvánvalóan először mesékkel, legendákkal kezdődik. Aki ismeri ezeket, lehet, hogy később történelemkönyveket is fog olvasni\" – mondta el az előadó.

A történelemóra során bemutatta, milyen is volt a honfoglalás kori harcosok viselete, a vaddisznóbőrből és farkasbőrből készült süveg, sisak, fokos bárd, nyíl. „Nyilvánvaló, a gyerekeknek meseszerűen, élményszerűen kell előadni a történelmet, de a korabeli viseletnek, fegyverzetnek úgy kell kinéznie, mint amilyen volt\" – mutatott rá.

Az előadás-sorozat hétfőn Sepsiszentgyörgyön kezdődött, szerdán Székelyudvarhelyen délelőtt 10 órától a villanytelepi napközi otthonban, majd délután 1 órától a Tamási Áron Gimnáziumban, csütörtökön 10 órától a marosvásárhelyi Stefánia Óvoda szervezésében a Református Egyház Épületében 10 órától, majd délután 1 órától a Bolyai Farkas Középiskola dísztermében folytatódik.

Pénteken délelőtt 10 órától Kolozsváron a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodájában, 14 órától a Báthori István Elméleti Gimnázium dísztermében ismerkedhetnek meg a gyerekek a magyar honfoglalás korával.

Péter Beáta

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál