Vad Erdély. Ország az erdők mögött – ez a címe a dokumentumfilmnek, amelynek premierjét Brassóban tartják a LYNX Fesztiválon június elején
Fotó: Lynx Festival
Idén is megszervezik a kizárólag a természetnek szentelt fotó- és dokumentumfilm-szemlét, a LYNX fesztivált Brassóban.
2024. április 23., 16:482024. április 23., 16:48
A Vad Romania Egyesület (Wild Romania Association) és a Forona Egyesület által kezdeményezett, a hiúz latin nevét kölcsönző LYNX Fesztivál szervezői szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írták, Románia első, kizárólag a természetfotózásnak és dokumentumfilmnek szentelt rendezvénye, amelyet tavaly tartottak első ízben, idén is izgalmas programot kínál.
amely megszólítja a film- és természetkedvelők minden korosztályát. Dan Dinu, a fesztivál művészeti vezetője és a Vad Románia Egyesület elnöke azt mondta, a másodízben tartandó szemle legalább olyan jónak ígérkezik, mint a tavalyi.
Fotó: Lynx Festival
Elárulta,
Szerepel a programban továbbá a már több fesztiválon is díjazott Kaktusz Hotel, amely lebilincselő történet, a vígjáték többféle állatot vonultat fel. Szerepel még a kínálatban egy érdekfeszítő film a farkasokról, egy alkotás a Földközi-tengerről, és egy BBC-produkció az Antarktiszról – ez a dokumentumfilm 3D-ben lesz látható. A programban fotókiállítások is szerepelnek, valamint kihirdetik a nemzetközi Milvus pályázat nyerteseit.
Fotó: Lynx Festival
John Murray a világ legnevesebb csatornáin sugárzott, több mint 100 dokumentumfilm producere. Számos díj, köztük a rangos Emmy-díj nyertese, aki visszatér Brassóba, miután tavaly az Írország vad szigetei című dokumentumfilm világpremierjén találkozott a romániai közönséggel. Akkor egy mesterkurzuson kijelentette, hogy „Erdély olyan kincs, amely sehol máshol nem található Európában”, és megígérte, hogy a következő LYNX Fesztiválon lesz a Vad Erdély című, akkor még forgatás alatt álló dokumentumfilm bemutatója.
aki betartja ígéretét, és a 2024-es LYNX Fesztiválon fogja bemutatni az Erdély legvadabb részein forgatott felvételeket. A szemléről további részletek a lynxfestival.ro honlapon találhatóak.
Lynx – vagyis a hiúz latin nevét viseli azt a fesztivál, amelyet első ízben szerveznek meg Brassóban június 1. és 5. között. A kizárólag a természet fotózására és filmezésére összpontosító első romániai szemle vetítéseket, tárlatokat sorakoztat fel.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.
Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.
szóljon hozzá!