Emberi sorsok újságírószemmel – kolozsvári diákok a Nők Lapja szerkesztőségében

Nyílt volt és őszinte V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja magazin főmunkatársa és legalább olyan érdeklődést mutatott a kolozsvári diákcsoport iránt, mint a csoport iránta, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem másod- és harmadéves újságíró-hallgatói budapesti tanulmányi kirándulásukon a hetilap szerkesztőségét látogatták meg. 

Nagy-Méhész Tünde

2014. március 19., 19:442014. március 19., 19:44

2014. március 20., 14:342014. március 20., 14:34

A több mint húsz éve töretlen sikerrel megjelenő Ne félj, mesélj! (korábban Mi fáj? Gyere mesélj!) című rovat elindítója és szerkesztője, V. Kulcsár Ildikó – a lapban megjelent anyagokból az évek során két könyv is napvilágot látott – a Sanoma kiadó épületének első emeletén tágas, vidám pasztellszínekre festett, világos szerkesztőségében fogadta a hallgatókat.

A több mint kétórás szerkesztőségi látogatás idején a diákok betekintést nyertek a hetilap elkészítésének munkafázisaiba: a témák kiválasztásától, az értekezletek menetén át egészen a neuralgikus pontnak számító címlaptervezésig.

A 220–250 ezres példányszámban megjelenő magazin szerkesztői nagy adatbázisba töltik fel témajavaslataikat, műfaji megjelenítéssel. Ezekből a főszerkesztő, illetve a heti szerkesztő választja ki, hogy mely témák kerülnek feldolgozásra az adott héten.

V. Kulcsár Ildikó külön kitért a címlap fontosságára – hiszen a vásárló a látvány révén szembesül először a lappal –, amelyből két típust különböztetnek meg. Az egyiken ismert embereket, míg a másikon átlagembereket mutatnak be, akikkel könnyen tudnak azonosulni az olvasók. Minden magazinnak, illetve kiadónak megvan a maga elképzelése ebben a témában, V. Kulcsár Ildikó szerint azonban Magyarország elég kicsi ahhoz, hogy sok ismert ember legyen, így ő a két típus váltakozását tartja járható útnak.

A Bálint György Újságíró Akadémián is oktató újságíró nemcsak a szigorúan vett szakmai kérdésekre adott választ, hiszen a beszélgetés során rengeteg téma került terítékre. Nyíltan és őszintén beszélt pályafutása fontos döntéseiről, illetve arról, hogyan lehet összeegyeztetni a családot és a karriert.

Az olvasói rovattal kapcsolatban elmondta, az emberek néha félelmetes titkokat árulnak el magukról a levelekben. Munkája legjobb részének tartja, hogy velük találkozhat, és hihetetlen történeteket ismerhet meg – ezekkel az emberekkel akár az anyagok megszületése után is tartja a kapcsolatot.

Egyik legkedvesebb sikertörténetét is elmesélte, amikor kilenc árván maradt gyermekről írt, akiket a jogszabályok miatt nem vehetett gyámság alá a két legidősebb testvér és állami gondozásba kerültek volna, ha nem tudják kibővíteni a házukat. Az írás megjelenése után azonban egy építkezési vállalkozó kereste meg és egyetlen kérdése az volt, hogy mennyi pénzre van szüksége a gyerekeknek.

V. Kulcsár Ildikó az újságírói pályáról végig nagyon lelkesen beszélt, mert ahogy ő mondta: „az emberi sorsokba nem lehet belefásulni.” 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában