Képünk illusztráció
Fotó: Wikipédia/Chris Sampson
Több mint kétéves börtönbüntetést kapott Nagy-Britanniában egy román illegális bevándorló, akit az elmúlt hét évben hatszor kiutasítottak az Egyesült Királyság területéről, ám a 41 rendbeli bűntett – nagyrészt lopás és csalás – miatt összesen 20 alkalommal elítélt férfi rendre visszatért.
2023. január 05., 13:342023. január 05., 13:34
A 44 éves N. M.-et ezúttal annak köszönhetően ítélték letöltendő börtönbüntetésre, hogy megváltoztak a vonatkozó jogszabályok, és a bírák könnyebben hozhatnak hasonló ítéletet – számolt be a Hotnews portál. Az ötgyerekes apa 27 hónapos börtönbüntetést kapott, melynek felét le kell ülnie, utána – immár hetedszer – ismét kiutasítják, haza kell térnie Romániába.
Az ügyész szerint N. M.-et először 2015 októberében utasították ki az Egyesült Királyságból, de visszatért, és folytatta bűncselekményei sorát. Rendre lebukott, de hiába „repítették haza”, mindig sikerült visszalopóznia, nagyrészt írországi és észak-írországi tengeri kikötőkön keresztül. Tavaly házasodni is megpróbált, és állítólag munkát is talált magának, de a hatályos jogszabályok szerint így sem volt mit keresnie Nagy-Britanniában.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!