Erőszakkal adták el a nyolcéves roma „menyasszonyt”

Erőszakkal adtak el „férje” családjának egy bârladi nyolcéves roma kislányt a szülei – a gyereknek ezt követően koldulnia kellett.

Kiss Judit

2014. március 17., 18:102014. március 17., 18:10

A kislány esetére felfigyeltek a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Vaslui megyei nyomozói, akik kiderítették, a gyermeket 3500 lejért adta el a családja a „vőlegény\" Konstanca megyei családjának még februárban. A mindössze nyolcéves „menyasszonynak” követnie kellett „férjét” Konstanca megyébe.

A kislányt a gyámügyi hatóság egy gyermekotthonban helyezte el, miután a nyomozók hivatalból indítottak vizsgálatot a gyermeket áruba bocsátó és megvásárló romák ellen. A DIICOT egyik ügyészének koordinálásával gyermekkereskedelem gyanúja miatt indult nyomozás az ügyben.

Cigány körökben nem ritkaság a fiatalkorúak házassága, és mivel ők a hivatalok jóváhagyása nélkül is érvényesnek tartják, az igazságügyi szervek általában nem szereznek róla tudomást. A cigányok többsége saját zárt közösségén belül házasodik, a gyermekeket pedig serdülőkoruktól felnőttként kezelik, ezért nagyon korán elsajátítják azokat a viselkedésmintákat, amelyek meghatározzák a közösségen, illetve a családon belüli szerepeiket.

Fontosnak tartják, hogy elsajátítsák a közösségi élet normáit, és minél hamarabb megfelelő házastársat találjanak maguknak. Sok helyen már a csecsemőket egymásnak ígérik a szülők, mert úgy gondolják, hogy azok a gyermekek, akik kiskoruktól tudják, ki lesz a párjuk, jobban összeszoknak.

Máshol a fiatalokra – vagyis a 15-16 éves fiúkra – bízzák a párválasztást, de az utolsó szó úgyis a szülőké. A szép külsőn és a jó egészségi állapoton kívül fontos az is, milyen a lány családja – a békés természetű és élelmes szülők leányai hamarabb kelnek el.

A cigányoknál általában alapkövetelmény az asszonyok hűsége. A felszarvazott férj, aki megbocsátja felesége félrelépését, örökre elveszíti becsületét a közösség előtt. Míg a férfiaktól szinte elvárják, hogy kikapósak legyenek, a rendes cigány nő életében csak egy férfit ismerhet – a férjét. A fiatalkori férjhez adás tehát bizonyos értelemben kulturális kényszer is, minél fiatalabb a menyasszony, annál kisebb az esély, hogy volt már szexuális kapcsolata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?

Súlyos következményekkel járhat a megfelelő szakképzés hiánya, illetve ha az orvosi esztétikai beavatkozást nem megfelelő környezetben végzik – hívta fel a figyelmet Dr. Bauer Orsolya marosvásárhelyi általános sebész.

Ajakfeltöltés: ki végezheti el a beavatkozást, milyen veszélyekkel jár a szakszerűtlenség?
2025. augusztus 02., szombat

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda

Románia az első helyen áll az Európai Unióban a macskatartás tekintetében, a háztartások szinte fele (48 százaléka) tart legalább egy macskát – derül ki egy 2023-as elemzésből.

Románia a leginkább macskaszerető ország Európában, Magyarország a kutyákért van oda
2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában