„Visszaadni” a Tejutat az utódoknak

A tervek szerint 54 ezer hektárnyi területű csillagoségbolt-parkot alakítanak ki Kovászna megyében, mellyel nemcsak a csillagászok, hanem a felnövekvő generációk kedvében is járnak majd a projekt ötletgazdái. A hasonló parkok szerepet kapnak a fényszennyezés elleni küzdelemben, de az állatvilág védelméhez is hozzájárulnak.

Szabó Enikő

2014. október 19., 19:112014. október 19., 19:11

A Magyar Csillagászati Egyesület, a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület és a Vadon Egyesület együttműködési megállapodást írt alá Románia első csillagoségbolt-parkjának létrehozásáról. Az együttműködési megállapodás értelmében a csillagoségbolt-park kialakítását a Bodoki–
Baróti-hegység Natura 2000-es természetvédelmi területen szorgalmazzák.

Ez az 54 ezer hektáros természetvédelmi terület azon helyek egyike, ahol a csillagos ég látványát a mesterséges fények alig zavarják – tájékoztatott Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója. Reményét fejezte ki, hogy már jövő évtől – a különböző feltérképezési és mérési munkálatokat követően – megnyílhat a park. Elmondta, a szerződéskötésnél megjelent szakemberek úgy vélték, a terület a célnak megfelelő.

A csillagoségbolt-park létesítését az teszi szükségessé, hogy az elmúlt évtizedekben a települések és létesítmények terjeszkedésével a fényszennyezés is egyre növekedett, ugyanakkor rohamosan csökkent azon területek mérete, ahonnan a csillagos égbolt, a Tejút zavaró fényektől mentesen látható – tájékoztattak a jelen lévő csillagászok.

A fényszennyezés egyenes következménye az, hogy a csillagos égbolt „láthatatlanná válik” a legtöbb ember számára, lehetséges például, hogy a városi gyermekek úgy nőnek fel, hogy nem ismerik a Tejutat sem. Ráadásul a rovarok, madarak, esetében is komoly gondot jelent a fényszennyezés, hiszen ezek az élőlények normális esetben a csillagok segítségével tájékozódnak, a mesterséges fényforrások azonban gyakran félrevezetik őket.

A sok amerikai és egyéb helyszín mellett egyébként pár éve Magyarországon is működik két csillagoségbolt-park, egyik a Hortobágyon, a másik pedig a Zselicen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait
2025. június 10., kedd

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében

Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.

Szerencsésnek bizonyult a 13-as szám a Jazz in the Park történetében
2025. június 09., hétfő

Kutyajó dolog – ha felelősséggel bánik az ember a legjobb barátjával

Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.

Kutyajó dolog – ha felelősséggel bánik az ember a legjobb barátjával
2025. június 09., hétfő

Történelmi hitelességgel idézi meg a középkori kézművesek és kereskedők életét az Erdélyi Szabad Karaván

A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.

Történelmi hitelességgel idézi meg a középkori kézművesek és kereskedők életét az Erdélyi Szabad Karaván
2025. június 07., szombat

Kezdettől hitt magában és zenéjében a tizenkét éves Bagossy Brothers Company

Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.

Kezdettől hitt magában és zenéjében a tizenkét éves Bagossy Brothers Company