A pályázat révén ösztönözni szeretnék az embereket a hazai tájak felfedezésére
Fotó: Beliczay László
Külhoniak jelentkezését is várják a magyarországi Fiatalok a Nemzetért Alapítvány, Hazánk egy szelete című pályázatára, amely keretében imázsfilmet lehet készíteni a Kárpát-medence egyik településéről.
2024. március 16., 16:052024. március 16., 16:05
A versennyel videók formájában szeretnék bemutatni a Kárpát-medence ismert és kevésbé ismert településeit vagy településrészeit és azok látnivalóit. A szervezők azt az érzést kívánják erősíteni, hogy büszkék lehetünk a magyarságnak otthont adó Kárpát-medencére, illetve arra is szeretnék ösztönözni ezáltal az embereket, hogy a külföldi utazásokon kívül a hazai tájak és települések meglátogatására is szakítsanak időt.
Ezek az áthaladó turistáknak talán fel sem tűnnek, ezért arra kérjük a nevezőket, hogy készítsenek a saját szemszögükből videót egy a szívükhöz közel álló településről úgy, hogy más is kedvet kapjon azt meglátogatni” – olvasható az alapítvány honlapján közzétett felhívásban.
Mint írják, a 35 év alatti jelentkezőknek nincs más feladatuk, mint készíteni egy legtöbb ötperces, hangulatos videót az általuk kiszemelt településről vagy településrészről, feltölteni YouTube-ra, és elküldeni a szervezőknek a kitöltött regisztrációs űrlappal együtt.
Június 30-án 19 órakor zárul a szavazás, (közben a szakmai zsűri is folyamatosan értékeli a pályamunkákat), július elsején pedig eredményt hirdetnek mindkét kategóriában.
A zsűri döntése alapján az első három díjazottat 200 000, 150 000, 100 000 forint értékben, a közönség szavazatai alapján pedig egy főt 100 000 forint értékű pénznyereménnyel jutalmaznak.
A technikai feltételek és a nevezéssel kapcsolatos további információk elérhetők az alapítvány honlapján, ugyanakkor a szervezők segítséget, útmutatást nyújtanak a info@fiatalokanemzetert.hu címen keresztül is.
Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király teljes életművét feldolgozó animációs filmet készített az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány, a teljes alkotás elérhető az Autentika YouTube-csatornán.
Egy kínai nő Nagyszebenbe költözött és megnyitotta a város első 2D-s teázóját, amely olyan érzést kelt, mintha a belépő egy illusztráció vagy képregény képkockájába kerülne.
Bemutatkoztak Temesváron a Székelyföldről érkező, „középkori újrajátszó kézművesek és kereskedők a 14. századból”.
Erdélyi turnéra indul októberben Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs magyarországi humorista, a budapesti Dumaszínház tagja.
Vasárnap, július 21-én mérték a legmagasabb hőmérsékletet a világon a feljegyzések kezdete, azaz 1940 óta; a globális átlagos felszíni hőmérséklet ezen a napon 17,09 Celsius-fok volt.
Jótékonysági koncertet ad október 10-én a kincses városban Richard Clayderman világhírű zongorista.
Újabb rekord született a Via Transilvanicán: a Fehér megyei Andrei Sovereșan mindössze 15 nap alatt futotta le az 1400 kilométeres túraútvonalat, ráadásul kánikulában.
Miközben a szolgáltatások már péntek este kezdtek újraindulni a Microsoft rendszerében bekövetkezett, számítógépes üzemzavar után, az összeesküvés-elméletek hívei nem hagyták ki a lehetőséget, és konteókat kezdtek gyártani és terjeszteni a neten.
Moonlight Rescue (mentés a holdfényben) elnevezéssel rendeztek komplex mentési gyakorlatot első ízben a Románia valamennyi régiójából összegyűlt hegyi- és barlangi mentők – köztük a Kolozs megyeiek is.
A Vaslui megyei Pungeşti településen bőröndben talált holttest ügyében letartóztatott férfi és nő feltételezhetően egy másik gyilkosságot is elkövetett tavaly, a nyomozók szerint egy 51 éves nőről van szó, aki 2023 augusztusa óta eltűnt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)