A Szex az első: a megvan a legkeresettebb „kaphatatlan” könyvek sikerlistája

Madonna vezeti azt a könyvsikerlistát az Egyesült Államokban, amelyen „kaphatatlan”, vagy már csakis antikváriumokból – de azokból is elég esélytelenül – beszerezhető művek vannak, és amelyek utánnyomását nem tervezik.

2011. szeptember 06., 12:402011. szeptember 06., 12:40

A popsztár Madonna fotóival illusztrált Szex című kötet 1992-ben jelent meg és korlátozott példányszámban. Ez a könyv áll a BookFinder.com című honlap által, az utóbbi 12 hónap világhálós keresgéléseinek alapján összeállított toplista élén.

A másik hely is egy nőé, Nora Robertsé, aki romantikus regények szerzője. Promise Me Tomorrow (Ígérd meg nekem holnap!) című könyvét keresik nagyon sokan - az író nem nagy örömére. Ő ugyanis annyira középszerűnek találja művét, hogy reméli, soha nem jelenik meg újból. Mit több, éveken át győzködte rajongóit, hogy kerüljék ezt a könyvét, mint a tüzet. Úgy tűnik, nem sok sikerrel.
A szex és szerelmes románc után az amerikai könyvvágyak harmadik és negyedik helyén a horror áll. Stephen King két kötettel is szerepel a listán. Az egyik az 1977-ben, még Richard Bachman álnéven írt Rage, a másik a Szép lovacskám. A tízes mezőnybe bekerült Johnny Cash – néhai countrysztár – memoárkötete, továbbá Marilyn Monroe életrajza Norman Mailer tollából – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Maileren kívül jószerivel csak Somerset Maugham szerepel a klasszikus írók közül a százas listán, de legalább nem az utolsó helyen, hanem középtájon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban

Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.

Ifjú tehetségek jelentkezését várják a Szilágyságban
2025. augusztus 01., péntek

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat

Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.

Vége lehet az Untold-korszaknak Kolozsváron? – Lenyűgöző látványvilágú, jubileumi kiadásra várják a fesztiválozókat
2025. július 31., csütörtök

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét

Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.

A kutyának sem kell? Sokan érzik kínosnak az éttermi maradékok hazavitelét
2025. július 31., csütörtök

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit

Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.

Rajtol a mérai csűrfesztivál: új helyszínnel, meglepetésekkel várják a világzene szerelmeseit
2025. július 31., csütörtök

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat

A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.

Ha van pár millió eurója, megveheti a Ceaușescu-rezidenciaként ismert egykori Neuman-házat
2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál