A cápatámadás ellenére is népszerű turistacélpont maradt Egyiptom

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Nem mondtak még vissza egyiptomi utazásokat azt követően, hogy a hét végén cápa ölt meg két turistát, köztük egy negyvenéves suceavai nőt  a Vörös-tenger partjának népszerű turistaparadicsomában, Gurdakában – közölte a Krónika megkeresésére egy utazási iroda vezetője. Aláhúzta egyúttal: a július–augusztusi időszak egyébként sem turistaidény az egyiptomi üdülőhelyeken, ahol ilyenkor 40 Celsius-fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála, ezért nagyon kevesen utaznak, a járatok is ritkábbak arrafelé.

Bíró Blanka

2022. július 05., 08:182022. július 05., 08:18

Cápatámadás áldozata lett a hétvégén Egyiptomban, a romániai turisták körében is népszerű Gurdaka (Hurghada) üdülőparadicsom partjainál két turista, köztük egy negyvenéves suceavai nő is – erősítette meg a bukaresti külügyminisztérium.

Az eset pénteken történt, amikor egy 68 éves osztrák nő vesztette életét a Sahl Hasheesh-öbölben, majd néhány órával később egy román turista holttestére bukkantak nem messze a vörös-tenger-parti üdülőhely partjaitól.

A román külügyminisztérium vasárnap este közleményben erősítette meg, hogy egy turisztikai iroda munkatársa telefonon értesítette a kairói román nagykövetséget, miszerint egy Gurdakában vakációzó román turista elhunyt nyaralása során. A helyi hatóságok arról is tájékoztattak, hogy cápatámadás áldozata lett. A Monitorul de Suceava értesülései szerint a negyvenéves nő a pénzügy-igazgatóság alkalmazottja volt, és két egymást követő üdülésre is befizetett a népszerű egyiptomi turistaparadicsomban.

A hatóságok lezárták a partszakaszt

A külügyminisztérium azt is közölte, hogy az eset kapcsán még nem kértek segítséget más, Egyiptomban tartózkodó román állampolgárok. Figyelembe véve, hogy rövid időn belül két hasonló eset is történt, arra kérik a térségben tartózkodó, vagy utazást oda tervező állampolgárokat, hogy figyeljenek a helyi hatóságok közleményeire, kövessék a fürdőzésre kijelölt helyekkel kapcsolatos tanácsaikat, utasításaikat.

Az egyiptomi hatóságok szombaton lezárták az ország vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát. Az egyiptomi környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint bizottságot hoztak létre a támadások körülményeinek és a mögöttük meghúzódó tudományos okok megvizsgálására. Amr Hanafi vezérőrnagy, a vörös-tengeri tartomány kormányzója parancsot adott ki minden tevékenység felfüggesztésére a támadások térségében.

Kevés az esélye a cápatámadásnak

A cápatámadás ellenére nem tapasztalható pánik az egyiptomi utazások piacán, nem mondják vissza a kirándulásokat azok, akik korábban már lefoglalták az üdülést Gurdakába – mondta el megkeresésünkre László Endre, a sepsiszentgyörgyi Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója. Hozzátette, július–augusztus amúgy sem szezonja az egyiptomi kirándulásoknak, mert az országban ebben az időszakban szinte elviselhetetlenül meleg van, a 40 Celsius-fokot is meghaladja a hőmérséklet, ezért nagyon kevesen utaznak, a járatok is ritkák arrafelé.

László Endre rámutatott, Egyiptom vörös-tengeri partvidékén ritka a cápatámadás, balesetek előfordulnak, de ezek gyakorisága statisztikailag 0,001 százalék.

A nyílt, mély vízbe mindenki a saját felelősségére merészkedik be, Egyiptomban a vízi mentők, a parti őrség „nem fütyülnek ki” senkit, arra figyelnek, hogy este hat óra után, sötétedéskor senki ne maradjon a tengerben. Az utazásszervező maga is búvárkodott már cápák között, meglátása szerint balesetek előfordulnak, de ez még nem veszélyezteti az egyiptomi turizmust. Valószínűnek tartja, hogy a következőkben még jobban figyelnek majd a hatóságok a turisták biztonságára.

Továbbra is sokan utaznának a Vörös-tenger partjára

Az „Egyiptomi vakációk – hasznos infók” elnevezésű román Facebook-csoportban is forró téma a cápatámadás. A bejegyzések szerint a többség ezek után is elutazik Egyiptomba, inkább arra vonatkozóan kérnek tanácsokat, miként kerülhetnek el egy esetleges támadást.

A legutóbbi két incidens egy népszerű szálloda közelében történt, a helyszínt jól ismerők szerint stégről két részen lehet leereszkedni a tengerbe, az egyik oldalon a védett lagúnába, a másik felől a nyílt tengerre, és ezen az oldalon történt a két támadás.

Sokan hangsúlyozzák, hogy az öböl sekélyebb vízű és védettebb, mint ha a nyílt tengerbe ereszkedünk alá, de azt is hozzáteszik, a Vörös-tenger nem egy akvárium, bármikor történhetnek balesetek. Több olyan megjegyzés is született, hogy Románia sokkal veszélyesebb, mert nálunk összehasonlíthatatlanul több a medvetámadás, mint a balesetek a Vörös-tengerben.

korábban írtuk

A hétvégén két turista halt meg cápatámadás miatt Egyiptomban, egyikük egy román állampolgár (FRISSÍTVE)
A hétvégén két turista halt meg cápatámadás miatt Egyiptomban, egyikük egy román állampolgár (FRISSÍTVE)

A Reuters hírügynökség két forrásra hivatkozva írta meg, hogy a pénteki cápatámadás után néhány órával egy negyvenes éveiben járó román turista holttestére bukkantak nem messze az üdülőhely partjaitól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit