Az elmúlt 24 órában 10 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 13 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Gazdára lelt vasárnap a hatoslottó bruttó 4,51 millió lejes (több mint 900 ezer eurós) főnyereménye.
Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.
Szíriai és orosz repülőgépek fokozták az ellenzéki erők elleni támadásokat Észak-Szíriában, megtorlásul azért a váratlan támadásért, amelynek következtében a rezsim elvesztette az ellenőrzést az ország második legnagyobb városa, Aleppó fölött.
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ideiglenes elnöke kormánykoalícióban gondolkodik, amely a ,,szükséges reformintézkedések bevezetésén alapulhat”.
Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv.
Országos meglepetést okozott a választásokon sokszor sereghajtó Hargita megye éllovas teljesítménye: a 2024-es parlamenti választásokon a legjobban teljesítő romániai megye lett.
Svájcban dolgozó fiatal gyimesiek is szavaztak a parlamenti választáson – posztolta a közösségi oldalon Tánczos Barna szenátor.
A 2024-es parlamenti választásokra a romániai állampolgárok rekord nagy számban mennek szavazni, így ez lehet az elmúlt 20 év legmagasabb részvételi aránya.
A külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy valamennyi külföldi szavazóhelyiségből elküldték Romániába az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazólapokat.
A délután négy óráig beérkező adatok szerint a szavazók túlnyomó többsége a 45 év fölötti korosztályokból került ki. A fiatalokból álló ,,TikTok-nemzedék” sokkal kisebb arányban képviseltette magát.
Borús időre számíthatunk jövő héten országszerte, a december eleji sokévi átlagnak megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
A vasárnap reggeli urnanyitás óta a kora délutáni órákig 54 választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a belügyminisztérium szóvivője.
Halálra gázoltak egy 21 éves fiatalembert szombaton este Brassópojánán; a járművet vezető férfi ittas volt.
Magyarországon élő román állampolgárok is élnek a szavazati jogukkal, és magyarországi értelmiségiek is szavazásra buzdítanak minden romániai magyart.
Minden erdélyi magyarnak el kellene mennie szavazni, hiszen nagy a tét – fogalmazták meg RMDSZ-es politikusok, miután leadták voksukat a parlamenti választáson.
Továbbra is többen szavaznak a diaszpórában a parlamenti választáson, mint négy évvel ezelőtt: a vasárnap 12 órás adatok szerint 243 904 román állampolgár adta le a voksát külföldön.
Terrortámadás lehetséges előkészületeire utaló aktivitást észleltek az ország keleti részén ؘ– jelentette be Szlovákia belügyminisztere.