Kedd esti rendkívüli ülésén a kormány Ion Iliescu volt államfő emlékére nemzeti gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét.
Az egyéni törekvéseknél sokkal nagyobb szerepet játszik a helyi közösség a moldvai csángók nyelvhasználatában, mint a Föld északi országaiban – állapítja meg egy friss, a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült finn–magyar kutatás.
Egymás után méltatják a román politikusok a kedden délután, 95 éves korában elhunyt Ion Iliescu volt államelnököt.
Marius Budăi szociáldemokrata képviselő szerint a gyermeknevelési támogatásra kivetett CASS ellentmond a gyermeknevelési szabadságon lévő anyáknak nyújtott adókedvezményeknek, ezért felkérte a kormányt, mielőbb mentesítse az érintetteket a fizetése alól.
Kilencvenöt évesen elhunyt Ion Iliescu, a volt román államelnök halálhírét Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője jelentette be kedden délután.
A kolozsvári Untold Fesztivál idei kiadására naponta 100–110 ezer részvevőt várnak, ami a négy nap alatt közel félmillió vendéget jelent – számoltak be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) szerint Románia csak két ajánlást teljesített a 26-ból a korrupció megelőzésében és a feddhetetlenség ösztönzésében a bűnüldöző hatóságok és a vezető kormányzati tisztviselők körében.
Cáfol és helyreigazítást kér a Szatmár megyei sürgősségi kórház, miután Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn bírálta az intézményt az ott állítólagosan felszolgált étel silány minősége miatt.
A Törvény Ereje Szakszervezeti Szövetség ügyvezető alelnöke, Marius Sepi arra kérte a parlamentet és a miniszterelnököt, biztosítsanak „tisztességes” veszélyességi bérpótlékot az egészségügy, a szociális ellátás és a közigazgatás területén dolgozóknak.
Hét év szabadságvesztésre ítélte kedden az ügyben eljáró moldovai bíróság egy illegális pártfinanszírozásról szóló korrupciós ügyben Evgeniya Guțult, Moldova
Helyreigazítási kérelemmel fordult a Krónikához Kátai István, a Közösségi Párbeszéd Tábor szervezője, aki azt állítja, egyik cikkünkben „több ponton” valótlanságokat állítottunk.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) az idei első hét hónapban 49.643 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – tájékoztatott kedden az intézmény.
Kedden 21 óráig sárga jelzésű viharriasztás van érvényben Erdély déli és keleti részén, az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban.
Radu Mitruţă gazdasági miniszter hétfőn este bejelentette, hogy a kudzsiri fegyvergyárban történt robbanás után újra bevezették azt a kötelezettséget, hogy minden, ilyen létesítménybe belépő személynek minisztériumi engedéllyel kell rendelkeznie.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egyetemi hallgatók állami ösztöndíját szabályozó miniszteri rendeletet módosító jogszabály.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök döntést hozott a Gázai övezet teljes megszállásáról, beleértve a műveleteket azokon a területeken is, ahol a túszokat fogva tartják – közölte hétfőn a miniszterelnöki hivatal egyik forrása a The Jerusalem Posttal.
A havi 11 ezer lejes nyugdíj egyáltalán nem alacsony összeg – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, korábbi pénzügyminiszter.
Donald Trump elnök hétfőn kijelentette, hogy „jelentősen” emeli az Indiára kivetett vámokat, mert az ország továbbra is orosz olajat vásárol.