Vélemény a Partiumi Keresztény Egyetem szakindítási szándékáról

Az egyik ilyen alapelv véleményünk szerint az, hogy mindannak, ami újként indul el magyar nyelven a romániai felsőoktatásban, erősítenie és nem gyengítenie kell meglévő pozícióinkat, javítania kell a felsőoktatás és a közoktatás színvonalát. Márpedig a kolozsvári intézményi érdekekkel ellentétes konkurencián messze túlmenően, ennek a szakduplázásnak előreláthatóan káros következményei lesznek a magyar nyelv és irodalom szakos képzés további alakulására: egy erős szak helyett két gyengébbel kell számolnunk, mint ahogy néhány szak esetében már eddig bekövetkezett.

Minthogy a párhuzamos szak beindításának szándéka a PKE képviselőjével, János-Szatmári Szabolccsal folytatott megbeszélés után is változatlanul fennáll, fontosnak tartjuk nyilvánossá tenni az álláspontunkat megalapozó érveket:

1. Erdélyben a magyar nyelv és irodalom szakos egyetemi képzést – változó intézményi keretek és feltételek között – 1872-től a kolozsvári egyetem tanszékei látják el. Négy-öt tanár- és tudósnemzedék utódaiként és tanítványaiként dolgoznak a mai oktatók, akiket eddigi tudományos eredményeik folytán hazai, magyarországi és nemzetközi szakmai körökben is elismernek. Az egyedülálló szakmai könyvtárat is ezek a generációk teremtették meg.

A szükséges dokumentációs lehetőségek biztosítása mellett a tanszékek kutatócsoportokat működtetnek, nemzetközi tudományos konferenciákat szerveznek, és közös kutatási projektekben vesznek részt magyarországi és más európai egyetemek kutatóműhelyeivel. A rendszerváltozás óta kialakított és akkreditált képzési formák – változatos szakpárosítási lehetőségek, távoktatás, önálló magyar szak, mesteri képzés, doktori iskola –, illetve a tanterveket kitöltő elméleti és gyakorlati tárgyak bőséges kínálata megfelelően ki tudják elégíteni a szakot különböző igényekkel választó jelentkezők elvárásait.

Ennélfogva ez a szak semmilyen tekintetben nem számít hiányszaknak az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatásban. (Az elmúlt években egyébként éppen Bihar megyéből tanulmánykiegészítő hallgatókat is vállaltunk, hogy főiskolai tanulmányaikat egyetemivé egészíthessék ki.) Nem tartjuk megalapozottnak azt az érvet, hogy a magyarok által nagy százalékban lakott megyékben is vannak üres magyartanári helyek, mert ez bizonyíthatóan nem a végzősök számával, hanem részben a vidéki körülményekkel, leginkább pedig a tanári munka méltatlanul mostoha társadalmi megbecsültségével függ össze.

Egyik hátrányon sem segít, ha párhuzamosan újabb magyar szak indul, ártani viszont árthat, de ezzel a PKE vezetői, úgy tűnik, nem kívánnak számolni. Nyilvánvalóan eltekintenek például attól az elvtől, hogy az újonnan alapított erdélyi egyetemeken olyan szakokat indítsanak, amelyek hiányoznak felsőoktatásból. Pedig ez az elv éppen azért fogalmazódott meg, hogy a szakképzés felaprózásával ne kerüljenek veszélybe a már meglevő és jól működő intézmények, ami óhatatlanul az oktatás színvonalának romlásával járna.

2. Anélkül, hogy lebecsülnénk a PKE egyelőre általunk sem ismert, lehetséges oktatóit, egyértelműen állíthatjuk, hogy a beindítani kívánt új magyar szak nem tudna olyan oktatási színvonalat biztosítani, mint a Kolozsváron meglévő, jelenlegi tanszékek. Viszont ugyanolyan diplomákat bocsátanának ki. A jelentkezők egy része mindig „a kisebb ellenállás” irányában tájékozódik, ezért bizonyára többen választanák a „helybeli” egyetemet Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből, és a távolabbi megyékből is, amennyiben Váradon – s ez a jelzett különbségekből adódóan eléggé valószínű – könnyebb lenne diplomát szerezni.

A jelenlegi helyzetben, amikor az állami támogatás mértéke a diáklétszámtól függ, a hallgatók egy részének elvonása nemcsak a kolozsvári magyar szak, hanem a körülötte évtizedek alatt kiépülő kutatóműhelyek fenntartását is veszélybe sodorja. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez nemcsak a piaci konkurenciával viaskodó két kolozsvári tanszék kudarcát jelentené, hanem a magyar nyelv és irodalom szakos képzés, illetve az erdélyi magyar tudományosság szakterületen belüli színvonalának óhatatlan hanyatlását is, végső soron a szakmai konkurencia háttérbe szorítását az intézményi és helyi érdekek javára. Az elvárható felelősséget csak növeli, hogy a mostani egyetemi diplomák az Európai Unió egész területén érvényesek, és éppen a Partium az a régió, ahonnan nagy számban telepednek át pedagógusok is Magyarországra.

Nem kívánjuk azt a hamis látszatot kelteni, mintha a kolozsvári Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéknek vagy a Magyar Irodalomtudományi Tanszéknek nem volnának intézményi érdekei, csak szeretnénk a közvélemény számára is láthatóvá tenni: ezeken az érdekeken kívül és túl jelentős kulturális értékek veszélyeztetettsége szól amellett, hogy egy szakduplázó kezdeményezés az erdélyi magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetében többet ártana, mint használna.

3. Ezért csodálkozunk a bukaresti magyar nagykövetségnek a partiumi magyar szak elindítását támogató jótékonysági rendezvényén, amelyet anélkül szervezett meg, hogy kellő tájékozottsága lett volna a jelenlegi helyzetről. (Bennünket a PKE sem tájékoztatott, belső erdélyi állapotainkra jellemzően, mintegy véletlenül, „informálisan” jutott tudomásunkra a szakindítás szándéka.) Nyilván sokkal könnyebb a romániai magyarság örökös kisebbségére és égető szükségeire hivatkozva bőkezűségre biztatni a tehetősebbeket, mint tekintélyes testületként felelősen közvetíteni az „örökös kisebbség” dacára esetleg túl sok konkurens magyar szakot képviselő, noha egyformán magyar érdekeltségű intézmények között.

Ez azonban nem menthet fel senkit a dolgok tényleges állásának felmérése és a döntés kimenetelének mérlegelése alól. Magyarországi egyetemi oktatók meghívása olyan szakok megduplázott oktatására, amelyek esetében megfelelően felkészült felsőoktatási tanerő áll rendelkezésre Erdélyben (még akkor is, ha az oktatás csak részben támaszkodna az anyaországi segítségre), szerintünk az itteni magyar felsőoktatási képzés szempontjából nemcsak értelmetlen költségeket jelent, hanem oktatáspolitikai hibát és etikai vétséget is.

Berszán István tanszékvezető egyetemi docens, BBTE, Magyar Irodalomtudományi Tanszék
Péntek János ny. egyetemi tanár, a korábbi közös tanszék volt vezetője
Szilágyi N. Sándor egyetemi tanár, BBTE, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék