Választások előtt a Székely Nemzeti Tanács

Az első négy év (2003–2006)

Széles körű konzultáció alapján elkészítette a Székelyföld Autonómiastatútumát, és azt Románia parlamentje elé terjesztette. A román parlament megvitatás nélkül elutasította a törvénykezdeményezést. Az SZNT ezek után népszavazást kezdeményezett a Romániában hatályos népszavazási törvényre hivatkozva. A helyi önkormányzati határozatokat a kormánybiztosok megtámadták a közigazgatási bíróságon, és hatályon kívül helyezték. A román hatóságok ezzel törvénysértően megfosztották a székely népet attól a lehetőségtől, hogy saját sorsáról szabadon véleményt nyilvánítson.

A Ditrói Székely Nemzetgyűlés 2006. június 18-án követelte, hogy Romániában az EU-ban gyakorolt normák érvényesüljenek, a székely nép az EU autonóm közösségeihez hasonlóan a Székelyföld autonómiája révén gyakorolhassa önrendelkezési jogát. Ennek szellemében az SZNT a 2006–2007 között szervezett belső népszavazásán a Székelyföld lakóinak döntő hányada, 250 ezer őshonos székely igent mondott az önállóságra. Ezzel a népszavazáson kinyilvánított népakarat kötelező jellegűvé vált mindenki számára mint a közéleti cselekvés alapvető normája. Fontosnak tartottuk a népszavazás befejezését még Románia EU-s csatlakozása előtt, hisz az SZNT határozata értelmében a csatlakozás egyik feltétele a Székelyföld területi autonómiájának elismerése. Ahol erős székely tanácsok működtek, sikerült a népszavazást idejében befejezni, viszont Marosszéken a szándék, akarat és megvalósítás hiányában csak részeredmények születtek, a népszavazás elhúzódásával pedig az eredmények időben való hasznosítása is elmaradt. Mindezért felelősség terheli nemcsak a szervezőket, de azokat a politikai alakulatokat is, amelyek a székely nép nevében bűnszövetséget vállaltak a hatalmon lévő magyar kormánnyal. Így az autonómia megvalósításának lehetősége a mindenkori román hatalom belső ügyévé vált. Ezzel egy aktív korszak lezárult, melynek legfontosabb megvalósítása a székely nép akaratnyilvánító népszavazása. Ennek jelentőségét elhallgatni, félretenni, az eredmények érvényesítését halogatni a mindenkori vezetőség bűneként róhatók fel.

Ugyanakkor Csapó I. József elnöksége idején, az Állandó Bizottság 2006. szeptember 2-i ülésén elfogadott határozatok az összeférhetetlenségről, az SZNT pártpolitikai függetlenségéről mind a mai napig nem teljesített, megoldásra váró aktuális és érvényes irányelvek.

Az SZNT második korszaka (2007–2011)

Ennek a korszaknak legfontosabb kihívása a népszavazáson kinyilvánított népakarat kötelező jellegűvé tétele, a népszavazás eredményeinek érvényesítése. Ennek hiányában semmilyen diplomácia nem vihető sikerre, megvalósítása esetén viszont a közakarat és a közösségi cselekvés olyan szintjét éri el, mely megkerülhetetlenné teszi a kérdéssel való foglalkozást. Ennek a folyamatnak a kovásza és vezérlője csakis a mindenkori pártpolitikától független SZNT lehetett volna. Világos és végrehajtható programok, cselekvési sorozatok hiányában mindez nem valósulhatott meg. Ehhez olyan vezetési struktúrára lett volna szükség, amelyben az elnök, az állandó bizottság és a székek közös, felelős és összehangolt munkája érvényesül. Ez lett volna a házszabály-módosító javaslatok lényege a soros elnökség bevezetésére, a programalkotó ÁB létrehozására, az erős és helyi közösségekben jelenlévő széki és települési tanácsok működésére vonatkozóan.

A 2007-es év „azt tesszük, amit lehet” elnöki mottója szellemében az SZNT „ötéves megvalósításai” a különböző kérelmek, beadványok, díszülések és gyűlések keretében mozogtak. A gyergyószéki tanács alelnökének szavaival élve „halálmegvető óvatossággal dolgozott” az a szűk érdekcsoport, mely kisajátította magának a székely nép közképviseletét. Az SZNT Házszabályának sorozatos megsértése, az ÁB-ülések, az SZNT soros üléseinek elnapolása vezetett a Székely Székek Fórumának összehívásához. 2010. január 23-án Csíksomlyón a jelenlévő székek küldöttei a székely nép önrendelkezési jogának érvényesítésére nyilatkozatot fogadtak el. Ennek szellemében fogalmazódott meg a legfontosabb tennivaló: népszavazás azzal a céllal, hogy „Székelyföld őshonos lakói szabadon kinyilváníthassák akaratukat önrendelkezési joguk gyakorlásának formájáról.”

Ennek megvalósításához az SZNT-nek új stratégiai és taktikai eszközökre van szüksége. Mindez a szervezeti megújulás, az egységes programalkotás és végrehajtás, a stratégia módosítása nélkül lehetetlen. Sürgős tennivalók:

– az SZNT mint a székely nép közképviselete integráló, egységesítő szerepet töltsön be pártpolitikai érdekektől függetlenül, a kettős tisztségviselést kizárva,

– periodikus mandátum megújulás, a soros tisztségviselés bevezetése,

– az ÁB-tagok arányos képviselete székenként, az ÁB átalakítása feladat- és hatáskörrel bíró testületté,

– rövid és hosszú távú cselekvési terv kidolgozása pontos időmegjelöléssel,

– társadalmi egyeztetés bel- és külpolitikai szinten.

Választások előtt

Az erdélyi magyarság máig nem volt képes jövőképet adó céljait és ezek elérésének eszközeit egyértelműen megfogalmazni annak ellenére, hogy formálisan egységes képviseletet mondhatott magáénak. Az egység fetisizálásával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mint hivatalos képviselet mellőzte a valóságban létező különbözőségeket, az igen eltérő adottságok és elvárások különböző igényeit. A „közös minimum” keresésével, az igények minimalizálásával szórványközpontú politikát folytatott. Az RMDSZ, ahogyan a Magyar Polgári Párt (MPP) is, az erdélyi magyarság egészére szerveződtek, mellőzték a székely kérdés központi célkitűzésként való felvállalását. A Székelyföld fesztív megjelenítése, négyévenkénti szavazóbázisként való felhasználása volt egyetlen céljuk. A paktumpolitika, a román hatalommal való egyezkedés a kulturális autonómia „folklórközösségévé” züllesztette az erdélyi magyarságot. Az egységmítosz hangoztatásával tévesztette meg a választókat, zászlajára tűzve az autonómia jelszavát. Az etnobiznisz művelői és haszonélvezői a választások előtt újból előveszik a „székely kártyát”. Kormányon lévő párt viszont nem valósíthat meg önrendelkezési törekvéseket. Az RMDSZ-en keresztül a román politika érdeke az önrendelkezési törekvések semlegesítése.

Az MPP, az erdélyi magyarság második politikai pártja, már indulásakor összefonódott az SZNT-vel, hathatós segítséget nyújtva a belső népszavazás lebonyolításához. A későbbiekben a helyhatósági választások eredményeképpen vezető politikai tisztségeket betöltő állandó bizottsági tagok, megsértve az összeférhetetlenség elvét, a székely nép közképviseletét párt- és egyéni ambíciók szolgálatába állították. Az SZNT jelenleg elveszítette pártoktól független szerepét és ezzel cselekvési szabadságát is. A közképviseletet egy szűk érdekcsoport látja el, őket terheli a felelősség mindazokért a mulasztásokért, melyeket elkövettek. Mint hitelét vesztett, meggyengült politikai alakulat, az SZNT zászlaját lobogtatva, készül a választásokra.

Az alakulóban lévő harmadik magyar politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt mint csúcstestület nemzetgyűlése lenne az összefogásnak, a politikai akaratoknak, Európa felé egységes képviseletet ígérve. A székely önrendelkezés ügyét egy szinten kezelve Erdély más tömbmagyar régióival székely-idegenné válhat a választók számára. A székely nép önrendelkezési jogának érvényesítése nem lehet politikai pártfüggő. Az SZNT mint a székely nép közképviselete, mindenekelőtt integráló és nem megosztó, nemzetpolitikai érdekeket képviselő és egyeztető magatartást kell hogy képviseljen, és nem politikai-ideológiai áramlatokhoz igazodót.

Benkő Emőke

(A szerző a Székely Nemzeti Tanács alelnöke)