Új műfaj születik, amely tönkreteszi a többi zenét

– Pályafutása a klasszikus zene nyomvonalán indult, ám már fiatalon irányt váltott, és a dzsessz mellett kötelezte el magát. Mi vonzotta ehhez a zenei műfajhoz?
– Az improvizáció, a szabadság. Ha nem kezdesz el improvizálni tizennégy-tizenöt éves korodban, akkor soha nem fogsz tudni improvizálni. A határ tizenhat év. Tizenhét-tizennyolc évesen már nem lehet megtanulni, mert a zeneiskolák megölnek, a sok kottázás miatt nem mersz rögtönözni. Én a Bartók Béla Konzervatóriumba jártam, tizenkét évesen vettek fel, Kadosa Pálnál végeztem, tehát nyílt, egyenes utam lett volna a zeneakadémiára, ahol ő volt a zongora tanszék vezetője. Tizenöt éves koromban azonban jött néhány dzsesszzenész, mondván, hogy létrehoznak egy zenekart, menjek zongorázni. Fogalmam sem volt a dzsesszről, csak boogie-woogie-t tudtam játszani, de azt mondták, hogy jó lesz.

Elkezdtünk dzsesszt játszani, és úgy belebolondultam, hogy nem tudtam a zeneakadémiára menni, mert nem gyakoroltam eleget. A tanárnőm azt mondta, hogy vagy megváltozok, vagy vége a klasszikus zenei pályámnak, de engem akkoriban csak a dzsessz foglalkoztatott. Tulajdonképpen akkor kezdődött el a dzsessz- pályafutásom. Nem bántam meg a választásomat, mivel elismert zongoraművész vagyok Magyarországon, s ma már játszom klasszikus zenét is. Legutóbb a Művészetek Palotájában Bachnak a csembalóra írt V. Brandenburgi versenyét játszottam nagyon nagy sikerrel. Mozart-zongoraversenyt is játszottam, nem volt tehát okom megbánni, hogy a dzsessz mellett köteleztem el magam.

– Hosszú kitérő után talált vissza a komolyzenéhez. Mi volt az, ami a dzsessztől visszavezette az első szenvedélyhez?
– Az amerikai dzsesszzongoristák, Chick Corea, Keith Jarett, Herbie Hancock példája, akik egytől egyig foglalkoztak komolyzenével is. Amerikában Bartók nagyon nagy sztár, rengetegen szeretik és tanulnak a zenéjéből, átültetik a dzsesszbe, de nemcsak őt, hanem más klasszikus szerzőket is. Észrevettem ezt, és gondoltam, hogy én is szeretném kipróbálni. Kurtág Györgyöt, Eötvös Pétert, Ligeti Györgyöt nagyon szeretem, nagyon modern zenékre is improvizálok.

– Járatos a dzsessz és a klasszikus zenében egyaránt, de írt balettzenét és folklór ihlette muzsikát is. Zenészként hogyan határozza meg önmagát?
– Improvizatőr művész vagyok. A legjobban improvizálni tudok, nemcsak dzsesszt, hanem bármit.

– Példaképének Leonard Bernsteint tartja. Miért?
– Azért, mert én mindenre születtem, és Leonard Bernstein ugyancsak otthonosan mozgott minden zenei műfajban. Én nem vagyok olyan típus, aki ide-oda kapkod. Húszéves koromban, miután hazahoztam Nyugatról az első lemezjátszómat, esténként leoltottam a villanyt, és Stockhausent hallgattam, Sztravinszkijtől a Tűzmadarat, meg Rolling Stonest és Kinkset. A dzsesszzenészek meg is voltak rökönyödve, hogy miért hallgatok én Rolling Stonest meg klasszikus zenét.

Én már így születtem, a széles körű érdeklődés benne volt a génjeimben. S ez végigkísérte az egész pályámat. 1971-ben kijutottam Amerikába, ahonnan egy Fender-zongorával tértem haza, amely az első volt Magyarországon. Megalakítottam a Rákfogó együttest, amely az első fúziós zenekar volt, rock-dzsessz fúziót játszott. Akkor a dzsesszzenészek azt mondták, hogy elárultam a dzsesszt. Öt év múlva már ők is azt a zenét játszották. Mindig ilyen újító voltam. A Hungarotonnál 2000-ben megjelent Virágom, virágom című albumom az első magyar akusztikus world music lemez volt.

Ezt Écsi Gyöngyivel, egy szlovákiai népdalénekessel, Horváth Ádám operaénekessel és egy sípossal vettem fel, aki mindenféle fúvós hangszeren játszott, én pedig egy Stanway-zongorán. Aztán megcsináltam a Na Dara című gipsy-dzsessz lemezemet, ami a cigány népzenének és a modern dzsessznek a keveréke, majd az Operettszínháznak megírtam Shakespeare darabjának, a Szentivánéji álomnak a musical változatát. Ez is egy world music, amiben a popzenétől kezdve az indiai, a spanyol, a török, a magyar és a cigányzene mind benne van.

– A kortárs zene ezerarcú, mindenféle stílus kombinációjával próbálkoztak már. Mi újat lehet még kitalálni, milyen lesz az elkövetkező évtizedek zenéje?
– A zenében van négy fő vonulat: a klasszikus zene, ami már nem nagyon tud újat mondani, a dzsessz, melyben szintén már mindent lejátszottak, a népzene, amivel az a gond, hogy folyamatosan civilizálódik, és a popzene. Ez utóbbinak van egy olyan vonulata, amely szívja magába a népzenét, a klasszikus zenét, meg egy kicsit a dzsesszt is. Ez fiatal zene, talán lesz belőle valami. Szerintem a 21. század zenéje ennek a négy műfajnak a keveredése lesz. Remélem, hogy ebből egy új műfaj fog születni, mely 2020-ra elő fog állni. Ez tönkre fogja tenni a többi zenét, de nincs mit tenni, ez lesz. Én ennek a képviselője vagyok Magyarországon. Kezdetben nagyon ellene voltam, de aztán azt mondtam, hiába állok ellen, aminek jönnie kell, az úgyis jön, nélkülem is. Így aztán megbarátkoztam vele, s látom, hogy érdekes, sok mindent lehet vele kezdeni.

– A magyar dzsessz krémjéhez számos kiemelkedő roma zenész tartozik. Létezik egyfajta roma dzsessz?
– Igen, van, a cigányok egy kicsit másképp játszanak. Érzésben más a zenéjük, ők ugyanis közelebb állnak a feketékhez, mint a fehérekhez. Amerikában is más a feketék és a fehérek muzsikája. Nem vagyok raszszista, de ez így van. Ma Magyarországon a dzsesszzenészek fele cigány. A kávéházi cigányzene megszűnt, s a hagyományos zenészcsaládok fiai nem hajlandók más foglalkozás után nézni. Ennélfogva tele van a zenekonzervatórium és a zeneakadémia cigányzenészekkel, akik klasszikus zenét tanulnak. Közülük rengetegen a dzsessz felé tartanak, s nagyon jó zenét játszanak. Az utóbbi időben kezdenek betörni a popzenébe is, ami látszott a Megasztár című tehetségkutató versenyen is. Annak, hogy elvesztettük a cigányzenét, amiről híres volt Magyarország, az a következménye, hogy a tehetséges cigányzenészek megjelentek a klasszikus zenében, a dzsesszben és a popban.

– Magyarországon a roma közösség körül egyre nagyobb indulatok kavarognak, gondoljunk csak a cigánybűnözésre, a Magyar Gárdára vagy akár a Cozma-gyilkosságra. A zenésztársadalom köztiszteletnek örvendő cigány tagjaként hogyan viszonyul mindehhez?
– Ez politika. Sajnos a cigányság nagyon rossz helyzetben van, mivel a cigány politikusok jobb- és baloldalra állnak, holott egységbe kellene tömörülniük. Magyarországon a pártok semmiben nincsenek azonos véleményen, egyetlen dologban egyeznek meg, éspedig hogy a cigányságon segíteni kell. Akkor, kérdem én, miért vannak a jobb- vagy a baloldalon a cigány politikusok? Cigányprobléma létezik, Magyarország pedig nem tud felemelkedni a cigányság nélkül.

Ez egy púp a hátán. Szerintem Romániában is hasonló a helyzet. A cigányokat iskoláztatni kell, ez az egyetlen megoldás létezik. Én javasoltam, hogy negyedik osztályig legyenek külön cigányiskolák. A cigányoknak nem tetszik, ha nem kerülnek be a magyarok közé, de a magyaroknak is igazuk van, minek rontsák ott a cigányok a levegőt. Aki ott kitartana, az ötödik osztálytól már mehetne a magyarok közé. Az egyetlen megoldás a tanulás. Van egy előttünk álló példa, Amerika, ahol negyven év alatt sikerült ugyanezt megvalósítani a feketékkel, most pedig az Egyesült Államoknak fekete elnöke van. Ez nem könnyű, olyan kaliberű vezető kellene, aki összefogja az embereket.