Tükröm tükröm, mondd meg nékem

Tavaly Angela Merkel német kancellár még azt nyilatkozta, hogy Horvátország csatlakozását követően jó ideig nem lesznek új tárgyalások, ma pedig újabb csatlakozási hullámról beszélünk. Itt volt a Deveselu-ügy, a közép-kelet-európai összefogás folyamata és a kirajzó külpolitikák sora, legyen szó magyar vagy román oldalról. A kapcsolatépítések intenzitását jelzi, hogy november 21. és 29. között Martonyi János külügyminiszter Izraelben és Palesztinában tárgyalt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Dél-Koreában, Szíjjártó Péter külügyi államtitkár Brazíliában, Uruguayban és Argentínában, Szájer József EP-képviselő Berlinben, Németh Zsolt külügyi államtitkár Marokkóban, Izsák Balázs SZNT-elnök az ENSZ-ben, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Japánban, majd a Kína és Közép-Kelet-Európa közti bukaresti találkozón. Ennek nyomán egy korábbi mondás jut eszembe: „Jeszenszky Géza külügyminiszter váratlanul hazaérkezett”.

Nagyszerű iskola ez a „holnap majd...”-ban megrekedt politikusok számára. A népért, a nemzetért való szakszerű és egyértelmű kiállás iskolapéldái (a célok elérése vagy elérhetőségének kérdése más lapra tartozik), melyek figyelemkeltő hatással vannak azokra, akik nem elégednek meg a Nyugat iránti rajongást gerjesztő altatópirulákkal. Ez utóbbira példa a „merjünk kicsik lenni” jegyében kormányzó Gyurcsány-Bajnai kabinet, mely kormányzása idején sorra záratta be a külföldi magyar intézeteket, az államadósságot az egekbe emelte és egy gazdasági kómába vezetett országot hagyott maga után. A 2010-es választásokon aztán ők is a padlóra kerültek.

A magyarok megértették, hogy globális opportunistáktól nem várhatnak semmi jót. A magyar értelmiség jó része viszont ma is ehhez a balliberális vonalhoz kötődik. Első pillantásra paradoxnak tűnhet a helyzet, hiszen ki bízná még egyszer a pénzét olyan menedzserre, amelyik a cég reálhelyzetét illetően sok éven keresztül átverte, majd azt mondta neki: „Bocsi, de bankárbarátaim kölcsönöket adtak, hogy a cég óriásivá dagadt veszteségeit előled eltakarjam. A brüsszeli haverok is félrenéztek, mialatt az adósság a csillagokba szökött. A visszafizetés felelőssége teljes mértékben rád hárul, bizalombefektető barátom. Bízzál bennem, mert csődelszámoláskor visszajövök. Addig is légy jó, bye-bye!” Az az értelmiségi, aki ezek után ilyen menedzser mellett érvel, jól teszi, ha egy-két hétig kiszellőzteti az agyát, majd újrahallgatja Hofi Gézát: „Te, figyelj haver! Nálam is így kezdődött... Tele vagyok szövődménnyel már.”

Szép nyitott világ

A fennti paradoxon egyik magyarázata, hogy Európa nyugati felében a baloldali szemlélet uralja a szellemi életet. Értelmiségi körökben ez a „megfelelő”, s szinte minden információs csatornát ez a diskurzus dominál. Erre van pénz, ezt promoválják. A lakosság körében viszont ugyanez a felmérések szerint jóval kisebb hányadot képvisel. Érdekes. Mint ahogy az összképben barnássárga foltként megjelenő George Soros is, aki az Orbán-ellenes pártokat, szövetségeket és agresszióra hajlamos aktivistákat pénzeli. Ők egyféle nyitott társadalom úttörőinek képzelik magukat.

Diákéveimben én is reménykedve néztem a Soros-féle intézetekre. A fasiszta román kommunizmus és a 89-es temesvári forradalom tapasztalataival a tarsolyomban úgy véltem, fejlett, nyugati, nagyszerű dolgot képviselnek. Kiváló könyvek, komoly tapasztalat, nagyívű beszélgetések és emberpárti szlogenek, ami elég volt, hogy elhiggyem: úgy van, ahogy mondják. Fel sem merült bennem, hogy George Soros és intézetei a „nem tudom, de nekem van igazam” zászlaja alatt menetelnek, és a tudomány alapszabályain könnyelműen átlépve magyarázzák, mi a jó és mi az igazság. Hogy felületes logikakonstrukciókkal permetezik az általuk „zárt”-nak ítélt társadalmakat – mint pl. az Istenben és nemzetben gondolkodókat –, és szorgalmasan termelik a világmegváltó aktivistaként fellépő „nyitott” neuronokat, melyek valamiféle pirula-vizionált „haladás” érdekében tevékenykednek. Nevük több puccsal, narancsforradalommal került összefüggésbe. De vajon mit sikerült elérniük a Soros-féle politikai jótakaróinknak a saját hazájukban, mondjuk a mintademokráciaként számon tartott Egyesült Államokban? Lássunk néhány közelmúltbeli példát az ottani fejleményekre.

– A nagy befolyással rendelkező Amerikai Pszichiátriai Társaság elismerte a pedofíliát, mint lehetséges és normális szexuális irányultságot. Ha a gyerek beleegyezik, akkor a mértékadó pszichológusok szerint minden rendben van.

– Jelenleg olyan ifjúsági táborok tesztelése zajlik, melyeken kötelező jelleggel vesznek majd részt az amerikai fiatalok; ahol a kislányokat fiús dolgokra nevelik, a kisfiúkat pedig lányruhákba öltöztetik, sminkelik, és női divatbemutatókat tartanak velük.

– Az amerikai hadsereg az Amerikai Családi Társaság nevű, köztiszteletben álló keresztény szolgálatot a belföldi gyűlöletkeltő csoportok közé sorolta, mert a csoport a hagyományos családi értékeket támogatja. Hiába védekeztek a keresztények, hogy a homoszexuálisok közötti házasságra vonatkozó véleményük nem gyűlölködő, csupán eltérő vélemény, érveiket elnyomta a trendőri „nyitottság”. A baptista kötődésű szervezetet a Ku-Klux-Klan, a Black Panthers, a neonácik és hasonló csoportokkal egy súlycsoportba sorolták. És ez korántsem az egyetlen keresztényellenes történet. Nyilvános bocsánatkérés? Hivatalos álláspont? Passz. A Pentagon Todd Starnes, a Fox News újságírójának megkeresésére sem reagált.

 – A 2011. december 31-én elfogadott új honvédelmi törvény (mely a Washington Post szerint Orwell „szép új világát” valósítja meg) alapján az amerikai kormány bárhol és bárkit ellenőrizhet, megfigyelhet, lehallgathat, letartóztathat, különösebb indoklás nélkül.

Sajtó? Média? Civil jogvédő szervezetek? Psszt! Hátha hallunk valamit...

A fennti irányultság nem egy félrecsúszott pillanat vagy kormányzat eredménye. A sötét 20. századot is magába foglaló folyamatról van szó, melyben a világmegváltó trendőrök folyamatosan űzték a mindentudást, mintha feltalálták volna a spanyolviaszt. Eredmény? Egy csillogó-villogó díszlettel takart planetáris fekete lyuk. Örvénylő pusztaság, mely a technikai fejlődést összetéveszti az emberi fejlődéssel.

A világhírű orosz író, Lev Tolsztoj a következőket írta, miután ötvenes éveiben átgondolta helyzetét: „Az Európában töltött hónapok, a haladó szellemű, művelt európaiakkal való kapcsolataim még jobban megerősítettek az általános tökéletesedésbe vetett hitemben, amely éltetett, mert ugyanezt a hitet találtam meg őbennük is. Ez a hit azt a formát öltötte bennem, amelyet korunk művelt embereinek többségében szokott ölteni. Ezt a hitet a „haladás\" szó fejezte ki. Akkoriban még azt hittem, hogy ez a szó jelent valamit. Akkor még nem értettem, hogy ha én – akit mint minden élő embert, gyötör a kérdés, hogyan éljek derekabbul – azt válaszolom: a haladásnak megfelelően kell élni, akkor teljesen ugyanazt mondom, amit a csónakban ülő, hullámok és szél sodorta ember válaszol a számára legfőbb, sőt egyetlen kérdésre: „Merre tartsak?\" – ha nem a kérdésre felel, hanem azt mondja: „Visz az ár valahová\".

Szélsőséges baloldal

Tolsztoj életében volt egy pillanat, amikor alázatosan levette szemüvegét, bölcsen visszautasítva a lázadószellem kísértését. De az önigazolás sugárútján haladó társai közül ezt kevesen vállalták. Hasonló volt a helyzet a kommunizmust kiszolgáló, illetve a mai elvárásoknak kritikátlanul – akár az erényesség feladásával – megfelelni igyekvő modern értelmiségiekkel is. Ennek lehet oka a tájékozatlanság, de lehet az emberi gyengeség is. Ez utóbbihoz tartozik a „csakis a hálátlan tükör a hibás, mert nem azt mutatja, amit kell” típusú felfogás.

Ezt figurázta ki Hofi Géza: „Tükröm tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a világon, amíg pofán nem csaplak!” A felületesség nem szeret lefújódni. Inkább előremenekül egy „még magasabb” szintre, ahonnan „elavultozhat” kedvére, gerendakultiváló szálkaspecialistaként lenézve vagy támadva mindent, ami „más”. Sajnos ez a fallá meszesedett kényelem uralja ma az európai gondolatot. A tolerancia mögé rejtőző intolerancia (pl. az egyneműek házasságának az elutasítása = botrány! vs erdélyi magyarok védelme = kit érdekel? Majd ha politikailag megéri.), a konstruktív kritika előli elzárkózás, a demokrácia eszméjének illegitim kisajátítása és a sokszínűség mögé rejtőző véleménydiktatúra. A federalizmus felé menekülő EU ma már egy „lágy verziója a Szovjetuniónak. De fejlesztik tovább.” (Vlagyimir Bukovszkij, szovjet munkatáborokat megjárt orosz értelmiségi, 2013.)

„A mi „bűnünk”, hogy a XXI. században azt mertük alkotmányba foglalni, hogy a vallás, az egyház, a nemzet, a család nem a múlthoz, hanem a jövőnkhöz is tartozik. Mi úgy véljük: a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán immár sokadszor fogja megújítani Európát” – mondta Orbán Viktor tavaly novemberben a Madridi Szent Pál Egyetemen. Isten, nemzet, család... „Nevetséges. Maradi és szélsőséges, demokrácia- és jogállamellenes, megszünteti a szabadságot és diktatúrához vezet” – mondogatják a domináns tudásforma szemüvegének hordozói, akik táncoltatójukat gyönyörködtető szorgalommal igyekeznek köveket és brüsszeli terheket dobálni a magyar kormányra és az általa stabilizált vonatra.

Táncoltatóik szerint ha az ország kisiklik és szakadékba zuhan, akkor garantáltan ők, az arra méltó és érdemes világmegváltók lesznek az urak! Ezt már a futtatásukban érdekelt „fekete, tehát fehér” elvű pirulagazdi is megmondta. Ha pedig egy kívűlálló hozzájuk hasonlóan fekete lencséket helyez a szemüvegébe, akkor elismerten fejlődik, mert a primitív maradiságból ő is átléphet a magabiztosan tapogatózó vakok birodalmába. „Tükröm tükröm, mondd meg nékem, ki a legdemokratikusabb a világon, amíg... Ja, összetört”.

Sorsforduló előtt

2014 tavaszán parlamenti választások lesznek Magyarországon. A két főpólust a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” vonalat képviselő szélsőbaloldali vezetőhármas, illetve a nemzeti érdekekért uniós keretek közt küzdő politikai vonal képviseli. Ha a magyar jövőt elkaszinózó és a Soros & Global Forcing Co. által húzott, tolt és megtámasztott balliberális szekér kerül ismét hatalomra, akkor az anyaország jó eséllyel csődbe megy. Micsoda perspektívája ez az erdélyi magyarságnak! Ideje komolyan venni ennek a veszélyét. Mert előzmény van, felelősségvállás pedig nincs. Ugyanazok a vezetők, ugyanaz a politika, ugyanaz a hangnem. A felelősségvállalás elmaradása még annál is rosszabb, mint amit ez a koalíció 2010 előtt tett. Gerinc nincs, minden a hatalom (ez a politikai stratégia az erdélyiek számára régóta ismerős).

Üdítő kivételt képez Szili Katalin, aki elvhű baloldaliként felhívta a figyelmet az önkritika fontosságára. De Mesterházyék nem törődtek vele. Végül Szili elhatárolódott tőlük, kilépett a pártból és új alakulatot hozott létre. Tiszta sor. A bukaresti balliberális koalícióval bizonyos fokig együttműködő RMDSZ példát vehetne róla. Meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarok értékelnék, ha az RMDSZ megszüntetné a budapesti szélsőbalhoz való bárminemű kötöttségét. A „szélsőjobbot kiáltunk és szélsőbalra kacsintunk” attitűd elfogadhatatlan egy tisztességes alakulat számára.

A másik lehetőség szerint a jelenlegi kormánypártok maradnának hatalmon. Ez esetben az elmúlt évek békeharcai és munkálkodása eredményeként stabilizált és növekedésnek indult magyar gazdaság gyümölcstermővé válhat és Magyarország helyzete a régióhoz mérten tovább erősödhet. Ez a variáns az erdélyi magyarság számára a jelenleginél szélesebb perspektívát jelentene. A helyzet komoly és felelős döntést igényel. Rajtunk múlik, melyiket választjuk. A szúnyogot megszűrő és a tevét elnyelő diskurzust, vagy a nemzet erősítését szolgáló értelmes politikusokat.

Lőrinczi Loránd