Szeretem a kreatív kihívásokat

A vázlatok és ötletek egy kék mappában hevernek, már évek óta, türelmesen, egyre csak sokasodnak, és együtt reménykedünk, hogy jövőre talán…

Készített már valaha farsangi álarcot?

Igen, de csak ismerősöknek, egyéni megrendelésre, és ez azért más, mint egy teljesen ismeretlen közeg érdeklődését felkelteni.  Egyébként pedig a lányaimnak farsangi jelmezt készíteni minden évben nagy kihívás. Olyan dolgokat tudnak kitalálni, hogy villogjanak a pajtások előtt, ami komoly feladatot jelent nekem. Szerintük az anyukájuk úgyis mindent meg tud oldani.

Miben különbözik a színházi maszk egy karneváli álarctól?

Mint tárgy nem különbözik. Inkább a felhasználási terület és mód tesz különbséget köztük, hiszen kétfajta eseményre készülnek. A színházi maszk egy színházi előadást szolgál ki, a farsangi, karneváli egy személyt. A kettő között átfedés is lehet, és sokszor van is, hiszen gyakran használnak karneváli álarcokat a színházakban, a velencei karneválon pedig előszeretettel használják a commedia dell’ arte archetípusait, amely figurákat az olasz színjátszás hozta létre. Persze, ezzel egyben azt is elmondtam, hogy formavilágukban is különbséget lehet tenni köztük, de ez inkább a maszkok keletkezése és ugyancsak felhasználási területe közötti  különbséget jelenti. Van egyfajta címkézés is abban, hogy mit nevezünk farsangi és mit színházi maszknak. Sajnos manapság ez már egyfajta minőségi meghatározássá is vált, a karneváli álarcok rovására. Persze erről a kereskedelemben kapható műanyag „gagyik” tehetnek elsősorban.

Képzőművészetet, majd színházművészetet is tanult. Képzőművésznek vagy színházi embernek tarja magát, vagy mindkettőnek egyszerre? Milyen előnyöket jelentett pályafutása során, hogy belső ismerője a színházi világnak, a színészi munkának?

Elsősorban művész embernek hiszem magam. Az eszköztár, amivel rendelkezem, hivatalosan két szakmát fed le. Végzettségem szerint keramikusnak és színésznek kellene lennem, ehhez képest egyik sem vagyok. Amit csinálok, az a két szakma keresztmetszete és ez jó, de ezzel együtt mégis hiányzik mind a színészet, mind a tiszta képzőművészet. Más energiák szabadulnak fel akkor, ha játszol, és megint mások, amikor szabadon, magadból alkotsz. A színházban nem a tiszta, hanem egy alkalmazott képzőművészetre van szükség, és ez így helyes, hiszen az esztétikai élményen kívül sok minden mást is ki kell szolgálnia a maszknak. Természetesen előnyt jelent az, hogy belülről ismerem a színházi világot, hiszen számomra is szélesebb rálátást biztosít a játéklehetőségekre. Ugyanakkor azt remélem, a színész is nyer ebből a pluszból, hiszen inkább segíteni szeretem a játékát, mint akadályozni.
A másik előny a kommunikáció. A színház igencsak zárt világ, külön  magatartási formával. Ha beszéled a „színházi nyelvet”, könnyen befogadnak, és nem érzed magad külsősnek.

A színházi maszk újabban dramaturgiai tényező, fontos szereplője egy-egy előadásnak, egyszerre eszköz és jel. Ez milyen pluszfeladatot jelent annak, aki készíti a maszkot?

Ez nem nekem jelent feladatot, ez inkább a rendező feladata, hiszen neki kell leigazolnia a maszk létjogosultságát egy-egy előadásban. Egy jól alkalmazott maszk nemcsak eszköz és esztétikai élmény, de meghatározó jelentéstartalommal is rendelkezik. Az én dolgom az, hogy kiszolgáljam a rendezői elképzelést.

Egy-egy maszk vagy jelmez elkészültének melyek a munkafázisai?

Az első lépés természetesen a rendező koncepciójának a megértése, a mű elolvasása. Legjobb esetben a rendező partnernek, csapattagnak tekint, és együtt találjuk ki az előadást. Az is megtörténik, hogy a rendező körvonalazza az elvárásait, de azonkívül szabad kezet kapok. A legrosszabb eset, ha semmi szabadságom nincs, és utasítások szerint dolgozom. Ilyenkor úgy érzem, hogy csak a kezemre és a technikai tudásomra van szükség, ez nagyon megalázó. Második lépésben terveket készítek, meghatározzuk milyen anyagból készüljön a maszk, és ehhez majd kivitelezési módszert keresek. Egy maszkot nagyon sokféle anyagból lehet készíteni. A hagyományos papírmasén, bőrön, latexen kívül vannak még alternatív lehetőségek is, ezek kikísérletezése érdekes, kreatív feladat.

Fontos előre tudnia, hogy kinek készül az a bizonyos maszk vagy jelmez?

Az, hogy kinek készül a maszk, nem olyan fontos, annál fontosabb viszont az, hogy ki használja majd. A maszkban való játszás egészen más színészi játékot igényel. A színész mimikája fölöslegessé válik, de gesztusait fel kell erősítenie. Hangját annak tudatában kell használnia, hogy a maszkból kibeszélve jól érthető, és hallható legyen a szöveg, tehát bizonyos hangszínek is eltűnhetnek. Ez a probléma a félmaszkoknál nem fordul elő. Ha nagyon zárt a maszk, a levegővétel is nehézkes. A látótér csökken, megszűnik a periférikus mező, csőlátásra van csak lehetőség. A partnerrel való kapcsolat is változik, olyan érzés maszkban játszani, mintha elzárnának a külvilágtól. Ezekkel a hátrányokkal tisztában kell lennie a színésznek, le kell ezeket győznie, mert nagy élmény, ha a maszk mégis megszólal. Van úgy is, hogy a maszkban nem kell játszani, a puszta léte és formai kivitelezése hordozza a jelentését. Persze viselni azért ilyenkor is kell. A jelmeznél ellenben ez a folyamat teljesen más. Fontos tudni, kinek készül a jelmez, és vegyíteni kell az elképzelést a színész személyiségével, egyéniségével. Fontos, hogy jól érezze magát a jelmezében, erősítse az általa játszott karaktert.

Kiket tart mestereinek? Milyen rendezőkkel dolgozik szívesen?

Nem akarom ezt a kérdést elfilozofálni, de számomra a mester olyan jelentős értéket és kapcsolatot mutat, amiből legszerencsésebb esetben egy lehetséges az ember életében. Tanítóm, akitől tudást, emberi magatartást, szakmai fejlődést és fegyelmet kaptam, volt több is. Hálával és tisztelettel gondolok rájuk, de mesteremnek nem tartom őket. Szerintem a mester és tanítvány kapcsolat olyan, mint a szülő-gyermek kapcsolat. Ilyen összefüggésben Vlad Mugurt tartom mesteremnek – bár ő már elment közülünk, a szavai, gondolatai itt maradtak nekem. Néha, ha bizonytalan vagyok valamiben, egyszerűen elgondolom, mit szólna hozzá ő, és megtalálom a választ. Ő volt az a rendező, akivel félszavakból is megértettük egymást, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltak nézeteltéréseink. Olyan munkakapcsolatot nem tudtam senkivel kialakítani, mint amilyet vele, de reménykedem. Ha más nem akad addig, megvárom, míg a kisebbik lányom rendező lesz. Most ötéves, de máris erős hajlama van erre a szakmára. Amúgy leginkább azzal a rendezővel szeretek dolgozni, aki csapattagnak tart a darab előállításában, elfogadja az én ötleteimet is, hagy kreatívnak lenni, és inspirál a munkájával.

A maszkok elkészülnek már egy-egy próbafolyamat megkezdése előtt vagy menet közben alakulnak ki?

Elkészülhetnének már a próbafolyamatra, de nem ez a jellemző, ahhoz nagyon előre kellene látni a darabot. Az a jó, ha a rendező alkot, és nem egy előre meghatározott, merev rendezési tervet követ. Ilyenkor a maszknak és a jelmeznek követnie kell a változásokat, persze van egy optimális idő, amelyen nem jó túlfutni, mert akkor nem készülnek el időben, és megakasztják a munkafolyamatot. Nekem persze könnyebb lenne a dolgom, ha előre dolgoznék, hiszen akkor nem lenne a rohanás a próbafolyamat végén, de ez így van: mindent az előadásért.

Volt olyan alkotása, amely később különösen a szívéhez nőtt? Melyik munkáját tartja a legfontosabbnak?

Azok a munkák a legfontosabbak, amelyekből sokat tanultam, amelyek kínok között születtek meg, de olyan kapukat nyitottak ki, amelyekről nem tudtam, hogy léteznek. Szeretem a kihívásokat, főleg ha siker koronázza a munkát. Nem biztos, hogy ezek a legkedvesebb munkák, de fontosak. Ha egy szívemhez közel álló munkát kellene megneveznem, az mindenképpen a Kolozsvári Nemzeti Színházban készült Hamlet lenne, ami utolsó közös munkánk volt Vlad Mugurral. Olyan dolgok születtek meg erőlködés nélkül, amelyekre még most is rácsodálkozom, ha felidézem őket. Nagyon mélyen megérintett ez a produkció, persze ebben az is közrejátszik, hogy a Mester már a halállal küzdött, miközben rendezte.

Varga Járó Ilona

Nagyszalontán született 1968-ban. 1996-ban a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémián szerzett diplomát kerámia szakon. A képzőművészeti főiskolával párhuzamosan színházművészetet is tanult, 1997-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti szakán színészként diplomázott. Még a főiskola idején kezdett Vlad Mugur színházrendezővel dolgozni, 2000-ben a Román Színházi Szövetség (UNITER) a kritikusok díjával jutalmazta az alkotócsapatot. Díszlet-, jelmez- és maszktervezőként Vlad Mugur, Silviu Purcărete, Gothár Péter, Tompa Gábor és Keresztes Attila rendezéseiben működött közre.