Szép magyar spiclirodalom

Mielõtt azonban valamely felettébb jámbor és jóhiszemû olvasó vagy irodalmár szûkebb pátriánk jeles literátorainak sárral való megdobálásával vádolna meg minket, sietünk a tudomására hozni, hogy olyan dosszié birtokába jutottunk, amelynek többszörösen leellenõrizett anyaga szerint a besúgás – történelmi kortól és társadalmi rendszertõl függetlenül – a magyar literátor elit magától értetõdõ mindennapos foglalatossága volt. A magyar literatúra elsõ ügynöke Anonymus fedõnéven jelentgetett, cirka nyolc évszázaddal ezelõtt. Oly profi módon folytatta tevékenységét, hogy azóta sem derült fény a kilétére, holott szakértõk hada dolgozott a dekonspirálásán. A kutatók még azt sem tudták egyértelmûen meghatározni, hogy hányadik Bélának írogatta a magyarok cselekedeteirõl szóló jelentéseit. Ezekben külön fejezetet szán a vezérek viselt dolgainak, köztük Árpádnak, aki eléggé el nem ítélhetõ módon útlevél nélkül, illegális módon hagyta el az õshazát. Balassi Bálint szintén aktív ügynöke volt a magyar literatúrának. Kalandos élete során legalább annyi fõnemes ismerõsét súgta be, ahánynak a feleségét megdugta közben. Titkosnak szánt üzeneteit ravasz reneszánsz poétai fogással élve a versfõkben rejtette el. Élete vége felé azonban megbánta ifjúkori ballépéseit. E megbánás megrázó lírai dokumentuma az Adj már csendességet… címû költeménye, melyben bûnös besúgói múltja miatt nyugtalankodik. Csokonai Vitéz Mihályt már diákként beszervezték. Cimbalom néven írt antik idõmértékes verselésben jelentéseket a debreceni kollégium gyanútlan diákjairól és tanárairól. Késõbb azonban – s ez a Hivatal szigorúan belsõ használatra készült jegyzeteibõl derül ki – Csokonai elvtárs méltatlannak bizonyult a szervek bizalmára. Ugyanis ivott, s a bor bizony megbízhatatlanná tette. „Kivezetése\" fokozatosan és stílszerûen történt meg, ez idõ alatt csikóbõrös kulacsokba rejtett „poloskákkal\" gyûjtött kompromittáló adatokat kotyogó környezetébõl. Kortársa, Kazinczy Ferenc már jóval értékesebb ügynöki tevékenységet folytatott. Kitartó szorgalmának és kivételes emberismeretének köszönhetõen sikerült kora valamennyi számottevõ írástudóját becserkésznie. Többkötetnyi levelezésébõl megismerhetjük az elit értelmiségiek legtitkosabb gondolatait és egymásról alkotott véleményét. Mikes Kelement II. Rákóczi Ferenc fejedelemre állította rá az osztrák birodalom titkosrendõrsége. Igen kitartó, megbízható ügynöknek bizonyult, aki árnyékként követte a fejedelmet a számûzetésben is, és évtizedeken át írta róla bizalmas jelentéseit. Ezekben részletesen beszámol a fejedelem államellenes gondolatairól, sõt egészségi problémáira is kitér. Mikes törökországi jelentései azonban valami máig felderítetlen kommunikációs hiba miatt nem juthattak el a bécsi udvarba. Petõfi Sándor szintén ügynök volt, a legveszélyesebb fajtából. A szakirodalom kevés olyan jó provokátorról tud, mint amilyen õ volt. Nemzeti dal címû, pattogó ritmusú utcai provokációjával sikerült színvallásra késztetnie az amúgy passzív pesti polgárokat. Akciója oly életszerû volt, hogy forradalom lett belõle, s ezért az osztrák belügyminisztérium a mai napig nem hajlandó folyósítani az ügynöki munkájáért járó fizetséget. Ady Endre és Krúdy Gyula szintén besúgó volt. Õk az éjszakai megfigyelésekre szakosították magukat. Kétes helyeken, kocsmákban, mulatókban, kuplerájokban lestek a gyanútlan polgárok elszólásaira. Ady A Minden-Titkok Versei címû kötetben vall a szimbolistákra jellemzõ sejtelmességgel titkosrendõri múltjáról. Krúdy Gyula Szindbád ügynöknév alatt utazgatott, s utolérhetetlen volt a nõk megfigyelésében. Rendkívüli lelkiismeretességét bizonyítja, hogy mindig visszatért elõzõ jelentései színhelyeire, információi helyességét ellenõrizendõ. A sort Karinthy Frigyes zárja. Õt legendás sokoldalúsága miatt nemcsak magyar, hanem külhoni tollforgatók megfigyelésével is megbízták. Rendkívül pontos és szellemes jelentéseket írt mindkét kategóriában. Hihetetlen képességei miatt a szakma a magyar literatúra James Bondjaként emlegeti. Természetesen ez a névsor nyitott, és hamarosan egy másik listát is közzéteszünk, a besúgó olvasókkal – nézett rám látogatóm kifejezéstelen tekintettel, és mielõtt megszólalhattam volna, diszkréten távozott, ahogyan jött.

Szakács István Péter