Szemlélődés

A népszemlélés elsősorban azért vált szükségessé, mert egyre nagyobb lett a határon túl szemlélődők aránya, és a fekete szeműek is nagyon elszaporodtak, igaz, a máshol szemlélődők nagy hányada közülük került ki. Az összlakosság nagy szégyenére ők sok mindenre szemet vetettek, és általában nem elégedtek meg ezzel, a szemüket a kezük is követte. Ráadásul félő volt, hogy valójában jóval többen vannak annál, amit a statisztikák mutatnak, ugyanis szintén a szégyenérzet miatt – hiába volt egyértelmű, hogy fekete szeműek – korábban sokan közülük barna vagy zöld szeműeknek vallották magukat.
Túlsúlyban azonban a barna szeműek voltak, ehhez nem fért kétség, de a zöld szeműek abban reménykedtek, hogy a máshol szemlélődők miatt – akik a fekete szeműek mellett többnyire a barna szeműek közül kerültek ki – nőhet az arányuk. Ezért hatékony kampányt folytattak, hogy mindenki, aki zöld szemű, vallja magát zöld szeműnek. Ez elsősorban a csillagszeműek miatt volt fontos, ugyanis a barna szeműek úgy állították össze a kérdőíveket, hogy a csillagszeműek külön nemzetiségként szerepeltek. Ami nem is csoda, hiszen bár zöld szeműek voltak, annak idején csillagösvényen érkeztek, és erre nagyon büszkék voltak. Azonban sok rábeszélést követően megértették, hogy most az a hasznos, ha zöld szeműnek vallják magukat, és a barna szeműek csak azért akarják őket külön etnikumként feltüntetni, mert tartanak attól, hogy Csillagföld autonómmá válik, és majd csak útlevéllel utazhatnak az amúgy meseszép régióba. Persze azért akadt pár szúrós szemű, keményfejű lakos, aki csak azért is csillagszeműnek mondta magát, ez a szám azonban elenyésző volt. A kék szeműekkel nem sokat foglalkoztak, ezek többsége ugyanis már évtizedek óta – kormányközi megegyezésnek köszönhetően – máshol nézelődik, akik maradtak, már félig barna vagy zöld szeműek voltak.

A szemlélőbiztosok azonban a szemszínen kívül másra is kíváncsiak voltak, például arra, hogy ki a főnök a családban, de a személyi számokra is, arra, hogy kinek mekkora a mell-, derék- és csípőbősége. Ez váltotta ki a legnagyobb vitát, az ellenzékiek adatvédelmi és emberjogi aggályokat fogalmaztak meg, attól tartottak, hogy a hatalom majd választási csalásra használja az adatokat, hiszen a kopaszság már kezdett kimenni divatból. Új trendet kellett bevezetni, és ezt leginkább a személyi adatokból lehetett felépíteni, mert amilyen a nép, olyan a vezére. Vagy fordítva. Az ellenzéki aggályok miatt a népszemlélés kellős közepén még nem volt egyértelmű, hogy kötelező-e megadni a személyi számokat, vagy sem.
Pedig a népszemlélés és a több évig tartó adatfeldolgozás befejeztével a hatalom számára ezek voltak a legszemrevalóbb eredmények. Ezekből ugyanis kiderült, hogy az ormániai háztartások háromnegyedében az asszony az úr, azaz papucskormány van. Tehát az ormániaiakat könnyű irányítani, manipulálni. A személyi számokból is sok minden kiderült, például az, hogy az ormániaiak zömének az átlagnál jóval nagyobb a derék- és csípőbősége, tehát – vonta le a következtetést a hatalom – nem igaz az a korábbi híresztelés, hogy rosszul élnek, meg lehet még húzni a nadrágszíjat, jöhetnek az újabb megszorító intézkedések. Mert – bár a lakosság száma meghaladta a 20 milliót, és sokak számára érthetetlen módon, a korábbi népszemlélés eredményeit is, így a Szemészeti Unió a lehető legnagyobb támogatást nyújtotta Ormániának –, az élet ettől nem lett könnyebb. Sőt. Nehezebb lett.

A szemszínre vonatkozó válaszokból is le lehetett volna vonni bizonyos következtetéseket, ezzel azonban nem foglalkoztak, szemtelen módon szemet hunytak fölöttük. Ormániában mindenki barna szemű – közölték –, ez egy egységes és oszthatatlan állam, amihez eddig sem fért kétség. És szemszín ide vagy oda, ezután sem fog!