Széljegyzetek Csutak István (szél)kakaskodásához

Igazad van István, amikor hiányolod, hogy a kökösi táblával egy idõben nem volt Berecknél, Békásnál, Palánkánál, Szabédnál, Nyárádtõnél és Balavásárán ilyen tábla, de azt miért nem kéred számon, hogy amikor az RMDSZ elnöke meghirdette, szinte mozgalomként, a székelyföldi szimbólumok használatát, akkor miért nem is tettek arról, hogy ténylegesen tömegével jelenjenek meg ezek a szimbólumok? Legalább annyira, mint a tovatûnõ kampányok idején a soklepedõnyi óriásplakátok, szinte varázsütésre, vidám tulipános zölddel, együtt, az autonómiáért! Arról nem is beszélve, hogy miféle közigazgatási rövidlátás alapján jelentené a Székelyföldet csak Hargita és Kovászna megye?

Fölösleges intézmények?

A három új székelyföldi színház megalapítását szimbolikus rehabilitációnak csúfolod, mert ott, lám, a színházalapítás után sem alakult ki pezsgõ színházi élet. De ahol ezelõtt is volt színház, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön vagy Kolozsváron, ott talán megmaradt? És micsoda rettenetes parlagi törekvés, hogy egyetemet hoztak létre „minden magára valamit is adó székely (kis)városban\"! Az nem baj, hogy a román (kis)városokban ugyanennyi, vagyis számszerûleg sokkal több egyetem jött létre?

Szerinted mindennek a „széksúlypontú életforma\" az oka. „Mert a számtalan egyetemecske nem alakult át szellemi mûhelyek hatékony hálózatává\". Mert „a fõ szempont a szomszéd(ok) lekörözése és nem a Székelyföld koncepciózus felemelése, modernizációja volt.\" Ugyan miféle modernizáció képzelhetõ el értelmiség nélkül? És miféle koncepciózus felemelés lehetséges intézményteremtés nélkül?

Hosszasan kárhoztatod, hogy „a széki önérzet, (magyarán: lajbitépés, féltéglás melldöngetés) a szék támláján túl való tekintés lehetõségét nem ismeri.\" Ugye ez a szûklátókörûség zárja be a székely jégkorongozást a Naskalat alá, és valami megmagyarázhatatlan csodának, nem a székely kitekintésnek köszönhetõ, hogy a Magyar Kupában is szerepelnek?

Kifogásolod, hogy Árkoson és Csíkszeredában hasonló arculatú intézményt hoztak létre, regionális programmal talán, és a kettõ egymást felülírván, helyi érdekûvé süllyed. De ha az egyik nem alakul meg, akkor a másik mitõl vált volna össz-székelyföldi jelentõségûvé? Talán éppen a te szemléletedben bujkál, hogy csak egy legény lehet széles e vidéken! Ki itt, ki ott székel(y)…

Bukarestbe (meg máshová) is mennek a fiatalok. Az elõbb az volt a baj, hogy túl sok színész van a Székelyföldön. De ha nincs e három új színház (bocsánat, négy), akkor ma talán õk is a Honvéd együttesben ropnák a jövõrevalót. Miért nem az a baj, hogy sok diplomásunk valójában csak mesterember, aki sem alkotásra, sem közösségteremtésre nem törekszik, egyszerûen éli életét globális fogyasztóként. De mivel segítjük õket, ha sem közösségi programokat nem hirdetünk, sem társadalmi elõrelépést nyújtó munkahelyeket nem teremtünk?

Hiányolod a székelyföldi jövõképet. Egyetértek veled. Magam is hiányolom az egységes fejlesztési koncepciót. De azt nem írod, hogy ez, legalábbis szerinted, mibõl állna… Én ugyanis a mi egységes koncepciónknak azt tudom elképzelni, amelyik mindegyik kistáj érdekeit figyelembe veszi. Mindegyik értékes helyi – mert valahol minden elsõsorban helyi! – törekvést, és ezzel együtt mutat fel olyan törekvéseket, amelyek átfogó közösségi érdeket jelenítenek meg. Egyik nyilván az erdélyi autópálya. (Ez eddig az RMDSZ történelmi érdeme). De mi a csudának játszanak a törvényszéken bejegyzési keljfeljancsit a Székelyföldért Egyesülettel, ha a politikusoknak csak arra van gondjuk (ha tényleg van rá gondjuk), hogy a bíróság valahogyan fogadja már el, ám a térség programjával, a „koncepciózus\" tervezéssel a jelenlegi és volt államtitkárok serege pedig majd csak ezután foglalkozna?

Érdekes, hogy a székely székek felszámolásának programját társadalmi közvitával szeretné szentesíteni a szerzõ. Mindenféle „politikai döntéshozókra, gazdasági szereplõkre, közvélemény-formálókra, értelmiségiekre\" gondol. Miközben a térséget elkötelezõ politikai cselekvések egy szigorúan meghatározott politikai szervezethez kapcsolódnak, amelynek a nevét így viszont nem írod le, István! Márpedig Kovászna Megye Tanácsának elnöke az RMDSZ egyik legjelentõsebb tisztségét tölti be. Az ivóvízprojekt meghiúsulásának oka miért a helyi torzsalkodásnak, és miért nem a politikai szervezet hiányosságának a következménye?

A politikai szög ezután bújik ki a zsákból! Hangoztatod, hogy az egész jelenlegi Székelyföld a hibás, a széki-törzsi hagyományok haló poraiból újjáélesztett berendezkedés okozza a modernizáció hiányát. 1933-ban is akadhatott, és 1945-ben, ’46-ban is akadt, aki hitte, hogy a sarló-kalapácsos zászló alatt masírozhatunk a földi paradicsomba, orosz vezényszóra. De az évek során mindenki tovább tanult, kevesen maradtak meg rendõrnek. Persze, akinek megérte, az megtehette. Úgyhogy ma, amikor a globalizációt a pápa is bírálattal említi, amikor a liberális doktrínákat csak pártszemináriumon illik kritikátlanul szajkózni, akkor már másként hangzik, ha valaki a székely hagyományokat törzsi berendezkedésnek titulálja.

Méghogy 130 évvel ezelõtt a széki beosztás okozta volna a Székelyföld gazdasági pangását! Hogyan is lehetett volna a Székelyföld a k.u.k. békebeli éveiben a haladás hajtómotorja, ha az osztrák kereskedelem galíciai érdekeinek oltárán feláldozták? Az 1870-es években lezárták a határokat, meggátolva a székelyek állatkereskedelmét Moldovával, és ez hagyományos piacától és nyersanyagforrásától fosztotta meg a székelységet. A kiegyezés után a székely székekkel egy idõben számolták fel az összes területi autonómiát, a sajátos, helyi közigazgatási formákat. Egységesítették a központosított polgári bürokrácia jegyében az államszervezetet, amely szükségszerûen államnacionalizmusként jelentkezett a más etnikumúak elõtt (naszódi határõrezred, Királyföld), de az önkormányzatiság sérelmeként élték meg a Jászságban, a Nagykunságban és gazdasági válságot okozott minden jellegzetes termelési móddal rendelkezõ kistájon – az Érmelléken is, nemcsak a székelységben, hiszen paradigmaváltásra kényszerültek, amely ráadásul jogfosztásként érte õket.

Szerinted az is a széki szemléletmód újraképzõdése, ha a megyei magyar tanácselnökök nem egy követ fújnak – a székeknek már megint nincs piros sapkájuk! Milyen kár, hogy a székek felszámolásának szándékát egyértelmû politikai döntésként, hatalommegerõsítõ szándékkal néhány hete elárulta már Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, az európai parlamenti választások másnapján, a központi, egységes, megyei szervezetet kiáltva ki üdvözítõnek a két székely megyében.

A székek felszámolásának terve a helyi akarat felszámolásának szándékát jelenti, pedig a székek nem az örökös ellenszegülésnek, akadékoskodásnak az intézményei, hanem a környezet egységes megélésének keretei. A természetes földrajzi/közösségi keret, amely minden ember számára elég nagy ahhoz, hogy teljes életlehetõséget, változatosságot nyújtson, és elég emberi léptékû, hogy bárki áttekinthetõnek érezze.

Közigazgatási egységként nyilván nem léteznek a székek 1876 óta. De a székek területét követték nagyjából utóbb a megyék, majd a rajonok 1968-ig, a Magyar Autonóm Tartomány felszámolásáig. Ma csupán a történelmi-helyi tudatban és az RMDSZ területi szervezeteiben él a székely szék. Közigazgatási hatálya annyiban van, hogy a területi RMDSZ-szervezet állítja az önkormányzati jelölteket, és az országos – szövetségi – elnök azt a listát írja alá, amelyet a területi szervezet elõterjeszt. Az önkormányzati elv érvényesülése ez. A szervezeten belül ugyan, de a helyi lakosság dönti el, hogy kit jelölnek.

Miért kell megszüntetni

a székeket?

Érdekes módon, a székely székek elleni harci riadót azután fújta meg az RMDSZ vezetõsége, miután kiderült, hogy néhány székben jóval kevesebb szavazatot szerzett a szervezet, mint azokban a megyékben, amelyekben a hagyományos (magyar) történelmi közigazgatás még nyomokban se nagyon létezik.

Hogy a székely székek a modernizációs törekvések útjában állnának? A Székelyföldet nem modernizálni lehet a székek megszüntetésével, hanem felszámolni, és így szellemileg elpusztulna az, amirõl hirdetik, hogy megmenteni akarják, viszont a földrajzi valóság ezeket a természetes viszonyokat újra meg újra létrehozná, vagyis közigazgatásilag újraképzõdne, amit a hatalom saját érdekében széttipor. El lehet-e képzelni a Kézdi-medencében olyan nagyméretû, több helységet érintõ szakszerû fejlesztést, amely ne venné figyelembe az egész medencét? Vagy elképzelhetõ-e, hogy Alfalu és Szárhegy Maroshévízre ingázzék, Csomafalva pedig Csíkszeredába, és közben ne romoljon a Gyergyói-medence életminõsége?

Évszázadok során a székely székek megfeleltek feladatuknak – természetes közigazgatási keretet biztosítottak minden társadalmi rendszerben, minden gazdasági koncepcióban. Konfliktust a külsõ döntések erõltetése okozott. A székely székek kérdése most sem a székelység kérdése, hanem egy külsõ szemponté, amely a székelység alárendelésére törekszik. Hamis az érv, amely a lakosság létszámának vagy a terület nagyságának mértékét abszolutizálja a korszerûség és európaiság nevében: hamis, mert Európában a Székelyföldnél kisebb területû és kisebb lélekszámú független államok is vannak! Annál kártékonyabb a székely székek elleni támadás, hogy semmiféle pozitív javaslatot nem mutat fel közben. Hiszen a meggyökeresedett, minden helybéli által ismert és természetesként kezelt területi berendezkedés eltörlését kívánja, miközben semmit sem kínál pótlására, csak ködös jelzõket. Életképes, korszerû… vagyis micsoda? Azt a csutakfalvi humort talán mégsem a korszerû államszervezés logikájaként kellene alkalmazni, hogy: ez a szék vagy valami, vagy megyen valahová…

Éppen ezért nem óhajtok ennél a hangulatnál maradni, mert annál többre becsülöm azt az indulatot, amely Csutak István szavaiból süt: korszerû, vagyis erõs, fiait megtartó, tanító és hazavonzó Székelyföldet akar, amelyben azok a gazdasági ágak fejlõdnek, amelyekhez van nyersanyag, és van hagyomány, vagyis munkaerõ meg tudás, és amelyekhez megteremtjük a szükséges és hiányzó intézményeket.

Az elit felelõssége

Az elit felelõsségét hangsúlyozod, amelyhez te magad tartozol. Ugyan pontosabb/magyarosabb lenne csupán vezetõréteget említeni, mert az elit kiválót is jelent, nemcsak kivételezettet, de ezen most ne vitatkozzunk. Viszont akárhogy olvasom írásodat, közvitára bocsátva csak azt látom, hogy a székely székek töröltessenek el.

Célzol arra, hogy választott „atyánkfiainak\" gyermekei „Sydneytõl Gödöllõig bárhol megtalálhatóak, de véletlenül se Kökös és Koronka között\". Csodálkozol, mint aki most ébredt fel, hogy választott atyánkfiai milyen modellt, milyen jövõképet sugallnak csemetéik révén. És ennek az elitnek lenne felelõssége tisztázni, hogy ƒ„mik legyenek majd a Székelyföld értékei\"? Ne hirdessük meg itthoni elvnek azt, amit máshol kárhoztatunk – rólunk nélkülünk ne döntsenek. Az elit sem dönthet az egész néprõl.

Szerinted „a homokóra rendíthetetlenül ketyeg\". Jó füled lehet. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy száraznak vélt tó nedves partján hajnalvárásról kuruttyolni fölösleges, inkább az olvasódat kellene pergetned, vagy megkeresni a forrást, hogy vizet fakasszunk.

Ijesztõ a végsõ fenyegetésed a Székelyföld középtávú, vagyis 40 éven belüli beolvadásáról, de miért 2008 a sorsdöntõ esztendõ? Mert 2009-ben újra európai parlamenti választások lesznek? Vagy mert 2008-ban önkormányzati és parlamenti választásokra kerül sor, amely éppen a székely székek területén vagy a választásban érdekelt?

Már elsõ lépésnek azt akarod elfogadtatni, hogy „a teljesítmény az érték.\" Hitlernek vagy Sztálinnak a teljesítménye is ebbe a kategóriába tartozna? Én a teljesítményt fontos fokmérõnek el tudom képzelni, de értéknek mást tekintenék.

Azt viszont elhiszem, hogy „a legnehezebb feladat, ami az elitre vár: tudatosan váltani (…) ahol a döntõ érték az atyafiság, komaság\". A törzsi berendezkedésre utaló részt kihagytam az idézetbõl, mert minden csíki tudhatná, ha akarná, hogy a széki atyafiság káros hatását nyilvános törvényekkel ellensúlyozták a régi székely székekben. Nem úgy, mint ma, amikor csak rejtett szálak felkutatása révén értjük meg egyik-másik haver, unokaöcs, võ meg sógor és a feleség barátnõje férjének üstökösszerû pályaívét a székek fölötti karrierekben – parlamentben, kormányban, megyei tanácsban – merthogy nyilvános megmérettetés alig van. Talán nem az atyafisággal van a baj, hanem az atyafiság gyenge teljesítményével, de ezt ne csak a székekben kárhoztassuk. Ami pedig az Európai Uniót illeti, akár egyet is érthetünk.