Szavazás vagy választás?

2004-ben már megvolt a változás esélye. Akkor a Reform Tömörülés belsõ ellenzéki platform hálózatára és erkölcsi tõkéjére építõ Magyar Polgári Szövetség sikerrel gyûjtötte össze a törvény által megkövetelt 25 ezer aláírás több mint kétszeresét. Az RMDSZ akkor a román szociáldemokrata párt és az ellenzék segítségével olyan törvényt fogadtatott el, amely a törvényi erõre emelt diszkrimináció eszközeivel próbálta kizárni, ellehetetleníteni a lehetséges alternatíva választási részvételét. 2004-et, hathatós bukaresti segítséggel, az RMDSZ vezetõi „megúszták\". Az erdélyi magyaroknak pedig maradt a szavazás a választás helyett. Hozzá kell tenni azonban, hogy az emberi jogokra és a demokrácia megsértésére oly érzékeny baloldali értelmiség szó nélkül elment a diszkrimináció választási törvényben legalizált formája és a pluralizmus elemi értékeinek megtiprása mellett. Ehhez persze hozzájárult a másfél évtized alatt, az egypártrendszer által kifejlesztett klienspolitikája is… Az RMDSZ ugyanakkor ügyesen állította szembe a demokrácia elveinek tiszteletben tartását a képviselet megõrzésével: „ha van pluralizmus, nincs képviselet.\" Értsd: a képviselet csak az egypártrendszer állapotában tartható fenn.

Egypártrendszer és demokrácia

Rendszerváltásról és egypártrendszerrõl a szó szerkezeti értelmében beszélek. Az erdélyi magyar kistársadalom jelenleg az egypártrendszer állapotában van politikailag. Egyetlen párt és annak szûk vezetése uralja a politikai képviselet majd teljességét, és ennek a szûk pártvezetésnek a kezében van mind a fontos politikai döntések joga, mind pedig a magyar és román költségvetésbõl származó és az erdélyi magyarok számára biztosított anyagi alapok döntõ hányada. A demokráciákra jellemzõ sajátos ellenõrzési formáktól pedig szinte teljes mértékben mentes az a tucatnyi erdélyi magyar vezetõ, aki a döntéseket birtokolja. Az egypártrendszer állapotában nincs politikai versenyhelyzet. A demokráciában van. Az egypártrendszerben nincs szabad választással biztosított választói ellenõrzés, a demokráciában van. A helyzet nagymértékben hasonlít a közép-kelet európai országok 1988–1989-es állapotára. Ha elvonatkoztatunk az ideológiai kötõdésektõl, és pusztán hatalom-szerkezeti szempontból hasonlítjuk össze a viszonyokat, a volt kommunista országok társadalmai az egypártrendszer állapotából átjutottak a plurális demokrácia állapotába. Több országban megvalósult a békés, konszenzusorientált tárgyalásokon megvalósított átmenet. Legitimációválság természetesen itt is, ott is megfigyelhetõ: a szervezõdõ ellenzék egy része azt hangoztatta: nem ülhetünk tárgyalóasztalhoz a kommunista párt (tömeggyilkos, nemzetáruló stb.) vezetõivel. A szocialista oldalon pedig voltak, akik azt mondták: nem ülhetünk le tárgyalni az utca hõzöngõ ellenzékével, akikrõl még azt sem lehet tudni, milyen erõt képviselnek, van-e egyáltalán támogatottságuk. A bársonyos forradalmat megvalósító rendszerváltás alacsony konfliktusszintje ezekben az országokban nagyrészt azért jöhetett létre, mert mindkét oldalon megvolt a belátás (és a kényszer), hogy a magasabb konfliktusszinttel járó összecsapás mindkét oldalnak, de legfõképp a társadalomnak is káros lehet… Éppen ezért, úgy érzem, egyáltalán nem túlzó rendszerváltásról beszélni akkor, amikor az erdélyi magyar közösség politikai jövõjét elemezzük.

Megmaradás, egység, pluralizmus

Az erdélyi magyar közösség a politikai rendszerelmélet szempontjai szerint egy professzionális alrendszerhez hasonlítható. Ez utóbbiakra az jellemzõ, hogy saját belsõ értékelési szabály szerint válogat az alrendszer megmaradása és mûködése szempontjából fontos és nem fontos információk között. Egy sajátos értékduál (bináris kód) alapján mûködik, amely egy olyan értékelési szempont kialakulását teszi lehetõvé, amely meghatározza az alrendszer belsõ egységeinek egymáshoz való viszonyát, és a kívülrõl jövõ hatások, információk, inputok közötti szelekciót. Ez az értékduál esetünkben a megmaradás – eltûnés kettõsében fogalmazható meg. Minden politikai, társadalmi, gazdasági stb. információt, jelenséget a „Jó ez nekünk?\" értékelési szempont alapján elemzünk. Minden társadalmi jelenséget, a nyugdíjemeléstõl az uniós csatlakozásig, az alapján értékelünk: segít-e a megmaradásban, avagy a beolvadást, elvándorlást, kihalást segíti elõ? Az autonómiaformák megvalósításának igénye a sajátos értékduál törvényi intézményesítését jelenti. A megmaradás intézményi kereteinek megteremtését, amelyben törvényesen szavatolt a megmaradás szempontjai szerinti belsõ önigazgatás. A rendszer belsõ logikája alapján az együttállás kényszere és a demokrácia lehetõségei mind a megmaradás-eltûnés szempontjai alapján kerülnek értékelésre.

Az elmúlt nyolcvan év tapasztalata alapján a konkrét politikai cselekvés szintjén a magyarok a demokrácia értékrendje mellett az együttállás, az öszszefogás, az egység gondolatkörét érzik fontosnak. Az RMDSZ eddigi legitimációs tematikája és retorikája tudatosan élt e két értékcsoport szembefuttatásával: aki pluralizmust (demokráciát) akar, a képviselet ellen van. Választani kell: vagy demokraták vagyunk, vagy magyarok! Persze, ez sohasem kapott ilyen sarkos megfogalmazást, de a politikai kihívások elkerülésére, az ellenfél kizárására mindig sikerült egy jól verbalizált kommunikációs panelt találni.

Az eddig eltelt bõ másfél évtized tapasztalata azt mutatja: a hatékonyság és a belsõ energiák hasznosítása szempontjából káros az egypártrendszer. A tavalyi év európai parlamenti választási eredményei, Tõkés László és a nemzeti tábor sikere bebizonyította: az egypártrendszer immár nem tartható. A vészes fogyatkozásnak indult erdélyi magyarságnak nincs még másfél évtizede egy kozmetikázott egypárti monopolhelyzettel való kísérletezésre.

Két helyzet – két stratégia

Az elkövetkezõ másfél esztendõben három választás elé nézünk. A képviselet megtartásán túl biztosítani kell a választás lehetõségét, mégpedig olyan módon, hogy az ne gyengítse, hanem megerõsítse a magyarok képviseletét a helyhatósági, parlamenti és európai szinten. Ez pedig csak úgy képzelhetõ el, ha egy integrált (egész Erdélyt átfogó) és differenciált (minden erdélyi régióban alkalmazható) stratégiát próbálunk megalkotni.

Székelyföldön és ott, ahol a magyarok többségben élnek, természetes, kívánatos és hasznos lehet a politikai verseny. Azokat is meg tudja szólítani a választás lehetõsége, akik egyébként politikailag passzívak, kiábrándultak vagy nem érezték képviselve magukat az eddigi kurzus által. A politikai verseny ugyanakkor lehetõséget ad a minõségi szelekcióra, a választói ellenõrzésre a korrupt politikusok leváltása által.

A „kritikus\" helyeken, ott, ahol a magyar és a román lakosság részaránya egyforma, és csakis közös jelölttel lehet mandátumot szerezni, egy elõválasztással kijelölt közös jelölt lehet a megoldás. Ugyanez a helyzet a szórványban, ahol az eddig megválasztott egy-két önkormányzati képviselõi hely megtartása is sikert jelent. A politikai célokat megfogalmazó erdélyi magyar szervezetek közösen szervezett és ellenõrzött elõválasztáson jelölhetik ki a közösen támogatandó listát.

A gondolat nem új, 2006 októberében Tõkés László azt javasolta Markó Bélának: az európai parlamenti választásokon az erdélyi magyarok nemzeti listát és ne pártlistát állítsanak. Akkor az RMDSZ részérõl a pártlogika erõsebbnek bizonyult a nemzeti szempontoknál. A felsõ vezetés visszautasította az ajánlatot annak ellenére, hogy tudták: az európai választási törvény nem állít magasabb küszöbhatárt a koalícióban induló szereplõk elé.

A helyhatósági és parlamenti választási törvények még mindig tartalmazzák azokat a diszkriminatív elõírásokat, amelyeket az összes jelentõs integrációs intézmény élesen elítélt. Ezek között említhetõ az is, hogy a kisebbségi szervezetek esetében ugyanannak az ötszázalékos küszöbnek a teljesítését kéri a törvény, mint az országos pártok esetében. Az egypártrendszer hívei azt hangoztatják: csakis a tulipános lista indulhat, egyébként nem lehet teljesíteni a bejutáshoz szükséges küszöböt. Szándékosan vagy tudattalanul, de elfeledkeznek arról, hogy lehetõség van egy közös választási szervezet bejegyzésére, amely de facto koalíció volna, de jure pedig egy ugyanolyan egyesület, mint most az RMDSZ. Felvidéken volt elég bölcsesség ennek megalkotásához jó néhány évvel ezelõtt.

Mindkét oldalról kompromisszumot igényel a fentebb vázolt integrált és differenciált stratégia:

–Az RMDSZ vezetõi részérõl annak elfogadását, hogy a pártérdeknél fontosabb a közösségi érdek. Azt, hogy az egypártrendszer ideje lejárt, a politikai rendszerváltás nélkül nincs továbblépés, és azt, hogy pluralizmus nélkül nincs demokrácia.

–Az MPSZ részérõl annak elfogadását, hogy a verseny nem totális, míg tömbvidéken és fõleg Székelyföldön a verseny üdvös, addig a szórványban (csak) az elõválasztásokon lehet biztosítani a választás szabadságát, ha azt akarjuk, hogy a közösség megõrizze a képviseletet.

–Mindkét szervezet részérõl pedig azt, hogy csak úgy nyerhet az erdélyi magyar közösség, ha az MPSZ és az RMDSZ külön-külön, de együtt is mandátumhoz jut. 

Szilágyi Zsolt

A szerzõ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke