Pityu hajóra száll, és onnan integet

Felejtsétek el az ilyen unalmas, szürke közlekedési eszközöket, mint az autó vagy a vonat. Minden paraszt ezzel utazik. Ej, hát ne mondjátok, hogy nem megalázó állni az állomáson, és várni, amíg a vonat őkegyelme berobog. Táskáktól meggörnyedt utasok megrohamozzák a szerelvényt, mintha attól félnének, hogy épp akkor indul el, amikor egyik lábuk fent, másik lent. Hogy aztán jöjjön egy mogorva bakter, akitől még az életkedved is elmegy, és ellenőrizze, hogy van-e jegyed. Hát most nincs igazam? Milyen szinten van egy bakter hozzád képest? Egész életében csak a jegyeken levő szöveget olvasta. Még Odüsszeuszt is lerakná a vonatról, ha kiderülne, hogy jegy nélkül utazik. Már ha a leleményes hős nem csúsztat egy bankót az egyenruha zsebébe. Arról nem is beszélve, hogy ott ültök majd egy tenyérnyi fülkében legalább nyolcan, az egyik biztosan fázik, a másiknak melege van, a harmadiknak pedig mindenről megvan a véleménye, és ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy ezt ki is fejtse. Te meg ott ülsz csendesen, kibámulsz az ablakon, ha éppen lehet, várod az alagutat, de Kücsük sehol, szeretnél már megérkezni, de a vonat csak a regényekben száguld, a tiedtől már az is teljesítmény, ha döcög. Egyetlen örömöd, ha fölfedezel egy-egy állomást, ahol nem állt meg a szerelvény.

Pityu kortyolt egyet a söréből, és újabb lendülettel folytatta a közlekedési eszközökről szóló előadását. Ott van az autó. Ennél közönségesebb tárgyat még senki nem talált ki. Beülsz, taposod a gázpedált, figyeled, hogy valamelyik őrült nem akar-e éppen beléd hajtani, nézed az embereket a járdán, mint egy házsártos feleség, vajon melyik annyira részeg, hogy pontosan előtted dől ki az útra. Beérsz egy városba, melletted autók, előtted, mögötted autók, és mintha minden vezető csak arra várna, hogy alkalma nyíljon dudálni. Közben pedig úgy mész el erdők és mezők mellett, hogy nem érzed illatát, nem látod a kis virágokat, azt sem tudod, kint hideg van-e vagy meleg, csak mész, mész, gyorsan, céltudatosan, mint elfoglalt üzletember, fáradt és életunt hivatalnok. Hát utazás az ilyen? – kérdezte Pityu, és gyorsan folytatta, mintha attól félne, valaki igennel válaszol.

Az utazás a repülőnél kezdődik. Felszállsz, ott repülsz a felhők fölött, letekintesz és kineveted az óriási hegyet. Legyőzted őt: onnan fentről nem tűnik nagyobbnak egy zsebkendőnél, hol van immár az ő ereje? És repülsz tovább, néhány perc múlva városokat látsz, gyerekkorodból ismerős kis formákkal. Sajnálkozva nézed, mintha éppen most fogyott volna el az építőkockád, és nem tudsz már újabb és újabb épületeket létrehozni. De a repülő sem az igazi. Túl gyorsan szállsz, mindent csak felülről látsz, ráadásul mindenféle ételekkel és italokkal kínálnak, mintha vendéglőben lennél. Ott van aztán az ellenőrzés. Úgy bánnak veled, mint valami terroristával, és még csak nem is tiltakozhatsz, hogy akar a fene robbantani, nem látják, hogy becsületes, jóravaló, törvény- és embertisztelő polgár vagyok? Ott aztán magyarázhatod, hogy te becsületesen fizeted az adót, a társadalombiztosítást, csakis feddhetetlen előéletű emberekkel érintkezel, a kutyát sem érdekli.

Hanem a hajózás, barátaim, nos az az igazi élmény. Számomra az utazás egyenértékű a hajózással. Felszállsz a hajóra, és integetsz – kezdte ecsetelni Pityu a hajózás szépségeit. Bámulod a tenger hullámait, beszívod a sós levegőt. Nézed, hogyan kel fel a nap, megvilágítva eget és vizet. Ecet azonban – aki fanyar megjegyzései miatt kapta a nevét – megszakította a kiselőadást. Ej, te folyton csak akadékoskodsz – jegyezte meg Pityu Ecet azon kérdésére, hogyan lehet hajóval eljutni olyan helyre, ahol nincs tenger. Tenger, állandóan csak a tenger kell neked, mintha hal lennél – Pityut szemmel láthatóan zavarba hozta a kérdés. Hát nem kell olyan helyre utazni, ahol nincs tenger – mondta mérgesen. Vagy menjetek az Óperenciás tengerre, ott nincs nagy zsúfoltság. Hiába kacagtok, én bizony hajóra szállok – mondta, és felállt az asztal mellől.

Bosszúsan csomagolt. Válogatás nélkül dobta ruháit a bőröndbe, fölvette fekete ballonkabátját, szivart tett zsebébe, és elindult. Néhány perc múlva visszafordult. Otthonfelejtette az esernyőt. Sötét volt, az utcalámpák sárgás

fénnyel világították meg az esőcseppeket. Pityu eltökélten mendegélt kifele a nagyvárosból.

Néhány nap múlva hajóra szállt, és integetett. Nem zavarta, hogy senki sem integet vissza, mosolyogva vett elő egy szivart, és rágyújtott. Kihajózott az olvasók életéből.