Pártot párttal

Téved, aki egyedül demográfiai okokra vezeti vissza, ami történt, illetve azzal érvel, hogy az emberek jó része, a többségiekhez hasonlóan, elfordult a politikától és passzivitásba süllyedt.

Többségi vonatkozásban a kiábrándulás, tartózkodás vagy érdektelenség, az európai trendek ismeretében, azokkal párhuzamos jelenségként értékelhető, erdélyi magyar vonatkozásban azonban öncsalás lenne ezzel a magyarázattal beérni. Az erdélyi magyarságnak ugyanis, mint közismert, nemhogy elérnie nem sikerült legfontosabb stratégiai céljait – nemzet- és társadalomépítés –, de magalapoznia vagy megközelítenie sem (lásd egyetem, autonómia stb.)

A bukaresti pártok egyelőre csak azzal a feltétellel engedték be a magyar közösség érdekszövetségét a politikai szempontból szalonképesek közé, ha gyakorlatilag a román versenypártok egyikévé fokozza le magát, s a kisebbségi kollektív emancipációt annyira a jövőbe tolja ki, hogy az már-már a célról való lemondással ér fel.

Szóval az erdélyi magyarságnak korai lenne még megnyugodnia és otthon maradnia a választások napján, egymilliós szavazati potenciáljának még mindig valóra válthatónak, mozgósíthatónak kellene lennie, mert mai helyzete korántsem rendezett, még kevésbé alakul ígéretesen. Mai választási fellépése tehát legfeljebb akkor lenne kielégítő, ha egy vagy két párt színeiben, de hat-hét-nyolcszázezer voksot összesíthetne és annak megfelelő súlyt szerezhetne a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban egyaránt. Hogy nem így történik, annak okait most nem kívánom taglalni, de az nyilván abból is fakad, hogy szervezetei nem állnak a helyzet magaslatán, nem mozgósítják kellőképpen, vonzerejük nem kielégítő, tudatosító erejük még kevésbé, mert nyilván beérik szűkebb körű rétegek, csoportok érdekeinek szolgálatával, az egész helyett a töredéket részesítik előnyben. Mára pedig eljutottunk odáig, hogy, ha annak parányi izinkje számára valamit elintéznek, azt is nagy vívmánynak pumpálják föl.

A távlatvesztést sok „felkent” vezető esetében teljesnek tekinthetjük.
Mint annyiszor, ismét Tőkés László nyilvánított keresetlen véleményt az RMDSZ mai kormányra lépéséről és hataloméhes tevékenységéről. Az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnökének nézete szerint a szövetség korábban a román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) vetette alá magát túl nagymértékben, most pedig a Demokrata-Liberális Pártnak (PD-L) szolgáltatja ki magát túlsággal. „Véleményünk szerint azonban egy demokráciában, melyben a szavazatok többsége számít, a kisebbség számára az egyetlen biztosítékot a törvényes alap jelenti, amely biztosítja az identitás megőrzését, a túlélést. Tehát meg kell találnunk a módozatát annak, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviseljük intézményes és legális szinten, és ne pártpolitikát folytassunk” – hangsúlyozta nemrég Tőkés László.

Állásfoglalását nem csupán azért idéztük, hogy egyetértésünkről biztosíthassuk. A magyar ellenzék belső bénasággal küzd, holott a hatalomba befészkelődött RMDSZ-t csak akkor késztethetné pályamódosításra, ha visszanyerné cselekvőképességét, és összefogna. Nemzetstratégiai érdek, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) mihamarabb rendezze belső vitáit, egységét így vagy úgy, de helyreállítsa, figyelmét a kisebbségi kollektív célokra irányítsa, viszonyát az EMNT-vel normalizálja. Utóbbi minden önbizalma mellett egymaga nem fogja tudni a szükséges korrekciókat kikényszeríteni, a kisebbségi koalíciót létrehozni és kedvező irányba fordítani. Párttal csak párt tud megvívni, de egyezkedni is. A pluralizmus is akkor ér valamit erdélyi magyar szempontból, ha kiegyensúlyozottabb erőviszonyok jönnek létre keretében, és ha a közös kisebbségi cselekvésnek éppúgy eszközéül szolgál, mint a vitának és döntés-előkészítésnek. Ehhez előbb az ellenzéknek kell a sorait rendeznie.

Szerző: B. Kovács András