Összefogás kirekesztéssel?

Adva volt a lehetőség is: a jogi keret, a pártkoalíciók számára is elégségesként megszabott 5 százalékos választási küszöb. Csak az érdekelt politikai formációk akaratán, állásfoglalásán múlott a lehetőség valóra váltása. A Magyar Polgári Párt részéről a szándék is kinyilváníttatott, az RMDSZ viszont – az EMNT-vel folytatott tanácskozáson – elutasította a felajánlott együttműködést az MPP-vel, figyelmen kívül hagyva mind a hazai és anyaországi értelmiségiek, neves és köztiszteletnek örvendő személyiségek koalíciót sürgető szavát, mind a Magyar Ifjúsági Tanácsnak és az Erdélyi Magyar Ifjaknak Markó Bélához intézett, hasonló tartalmú levelét.

Az EMNT pedig – hogy ne használjak súlyosabb kifejezést – asszisztált az MPP kirekesztéséhez, cserbenhagyta eddigi szövetségeseit, akik 2007-ben az RMDSZ ellenében induló Tőkés Lászlóra adták voksukat. Igaz ugyan, hogy a híradások szerint az EMNT elnöke felvetette az őt támogató szervezetek (köztük az MPP) elvárását, ám ezt aligha képviselte kellő eréllyel, határozottsággal. Hiszen Toró T. Tibor már előzőleg kilátásba helyezte a Krónika február 11-i számában közölt nyilatkozatában, hogy „ha az MPP és az RMDSZ nem akar összefogni, akkor az együttműködés egyik alternatívájaként figyelembe veszik a belső koalíció létrehozását is az EMNT és az RMDSZ között”. Világos, tiszta beszéd! Értette is Markó.

Nem vagyok tagja az MPP-nek, nem fűznek rokoni-baráti szálak országos vagy megyei vezetőihez, megalakulása óta az EMNT táborához tartoztam, mégis az a véleményem, hogy az MPP kirekesztése az óhajtott és megvalósítható igazi nemzeti összefogás elleni merénylet, súlyos balfogás. A „belső koalíció” lényegében nem más, mint Markóék korábbi ajánlatának átfogalmazása; elfogadása az EMNT behódolását jelenti, nem való egyébre, mint az RMDSZ utóbbi időkben megapadt népszerűségének valamelyes növelésére. Az EMNT tanácskozói megfeledkeztek arról, hogy tárgyalófelük nem csupán az EP-választás során hoz hasznot Tőkés Lászlónak, hanem – az MPP kiszorításával – a hazai magyar politikai életben is monopolisztikus-diktatórikus helyzetet biztosíthat magának.

Ez pedig mindaddig, amíg új, az önös érdekek helyett a hazai (és nemcsak!) összmagyarság érdekeit szolgálni kívánó vezetőgárda nem váltja fel a jelenlegi főkolomposokat, nagyobb veszélyt jelenthet számunkra, mint az EP-képviselet esetleges hiánya. Egyeztető fórum ide vagy oda, rivális nélkül maradva – most ellenzékben, ám ha úgy adódik, újra kormánypártként – az RMDSZ ezután is úgy politizálhat a nevünkben, ahogy a hangadók személyes haszonvágya megkívánja, nem adva fel eddigi, ilyen irányú következetességét. (Az eddigiekről lásd Ferencz Zoltánnak

A hetedik és a többiek címen közölt írását a Krónika február 13–15-i számában.) Az EMNT ugyanis nem olyan orgánum, amely a véleménynyilvánításon túlmenően is fel tudna lépni szükség esetén. Hiszen nem állíthat jelölteket a helyi, országos és EP-választásokon, közvetlenül nem képviseltetheti magát sem a helyi önrendelkezésben, sem a magasabb szintű közigazgatási szervekben, sem az igazságszolgáltatásban.

A vázolt körülmények mellett ki tudja, kinek s mire lesz jó, ha egyáltalán megalakul, az egyeztető fórum? Az EP-választás lezajlásáig arra sem mernék fogadni, hogy az egyezség meghozza-e vagy sem a kívánt eredményt mindkét fél számára. Az eredmény ugyanis a szavazásra jogosultak szavazókedvétől függ. Következésképpen lehet fényes siker, de lehet kudarc is.

Gondoljunk csak bele, hogy akik akarat- és cselekvési egységüket bár a nemzetközi szintű képviseletben szeretnék testet öltöttnek látni, milyen kiábrándultan latolgathatják: menjenek-e szavazni vagy sem. És nem csupán a kisemmizett párt tagjai, szimpatizánsai, hanem az RMDSZ és az EMNT eddigi pártolóinak egy része is, hiszen rá kell ébredniük, hogy Markóék csak hirdetik az összefogást, valójában azonban lehetetlenné teszik, elzárkóznak előle, ha az nem teljességgel és kizárólag az ő szájuk íze szerint való; az EMNT pedig nem képviselte kellőképpen elvárásaikat, készségesen elfogadta Markóék ajánlatát. Ebből kifolyólag megeshet, hogy a választókedv minden eddiginél nagyobb mértékben megcsappan, aminek következtében az eddigi 3 képviselőnk helyébe esetleg csak a lista 1. és 2. helyén álló jelölt, kevésbé szerencsés esetben csupán a listavezető jut be; de megtörténhet az is, hogy a választási küszöb alatt maradunk, s nem lesz EP-képviseletünk.

Ezt sem kell tekintenünk nagy tragédiának, hiszen meggyőződhettünk már róla,  hogy az EP – szelíd hangú, senkire sem kötelező ajánlások megtételén kívül – nem nagyon törődik a tagállamok őshonos kisebbségeinek jogállásával, helyzetével. (Aminek a megoldását, kielégítő rendezését, tartósan, szilárd törvényekbe iktatását még a csatlakozást megelőzően kellett volna szorgalmazniuk és kivívniuk a kisebbségi pártoknak, nálunk az RMDSZ-nek, ahelyett, hogy az ország imázsát lakkozza hazugul fényesre.)

Ennek ellenére mégiscsak jó lenne, ha minél többen hallathatnák szavunkat, sérelmeinket és igényeinket, mindenekelőtt autonómiatörekvéseinket. Ennek érdekében viszont az illetékeseknek minél hamarabb revideálniuk kellene álláspontjukat, bölcsebb belátásra jutva elfogadni a kisebb testvér parolára nyújtott kezét, nehogy a „sok hűhó semmiért” keserű szájízével maradjunk.

Mitruly Miklós szilágysomlyói néprajzkutató