Olvasói levél: Szavaztam volna, de kire? – avagy miért maradtak távol a magyar szavazók

Még most is a szemünk előtt van, ahogy a rendőrség félrenyomja az összeverődött magyarokat, hogy zöld utat adjon arra a betiltott felvonulásra, amit meg kellett volna akadályozzon. Mintha a jámbor emberek, akik csak azért hibásak, mert élni akarnak földjükön, vakok volnának. Mintha újabban minden ünnepünket nem hasonló forgatókönyv szerint próbálnák megzavarni.

Úgy tűnik, a saját ünnepük sem szent, azt is elrondítják otromba hőbörgésükkel, ahelyett hogy jó keresztény módjára emlékeznének dicső múltjukra. Mintha nem is az állandó magyarellenes pogromok hatása alatt élnénk, olyan természetes közvetlenséggel írja Mircea Geoană nyílt levelét a magyarokhoz. Többek között a következőt: „Olyan Romániát akarunk, ahol a kisebbség jól érzi magát.”

Üres demagógia, ügyes kampányfogás. Kenjünk kevéske gyógyírt a sebekre, mert úgyis feltépjük alkalomadtán. Trianon után a magyarság nem érezte jól magát Erdélyben, mert a mindenkori román kormányok nem tudták kellő módon kezelni a nemzeti kisebbségek helyzetét. Mesterségesen gerjesztették a féltékenységből fakadó nacionalista intoleranciát. Ígértek, de ígéreteiket soha nem tartották be.

Miért kellene éppen most hinnünk nekik, például Mircea Geoanának, amikor még csak nem is ígért? Mert ha betartották volna a trianoni szerződésben foglaltakat, jelenleg autonómiánk volna. Talán az ország sem állna a csőd szélén. Bethlen Gábor fejedelem idején Erdélyország a virágkorát élte. Pontosan azért, mert itt volt a legnagyobb vallási és nemzeti tolerancia. A magyar és román nép mellett ott éltek a zsidók, örmények, különböző szláv népek. Ami talán a legfontosabb, tömegesen éltek német ajkú szászok is.

Akik behozták Erdélybe a legfontosabb mesterségeket, a tervszerű, modern mezőgazdaságot. Akiket a román kommunista állam eladott és ezzel óriási hibát követett el. A fejedelemnek korát meghazudtoló éles politikai meglátása volt. Tudatosan magas szintről gerjesztette a toleranciát. Nem úgy, mint pár száz év elteltével, amikor a gyűlöletkeltés magas szintről indíttatik. Amikor azt kérdezték tőle, miért tűr meg ilyen sokféle nemzetet országában, a következő költői feleletet adta: „Nem annál szebb-e egy virágos rét, ha minél több tiritarka virág nyílik rajta?”

Mircea Geoană éppen annyira szolganépnek képzel minket, hogy megcsókoltatná velünk a korbáccsal sújtó kezét? Ne essen tévedésbe, a székelyből önérzeténél fogva nem tud szolga lenni. Következésképpen az ilyen önérzetet megbántó nacionalista megnyilvánulások még javunkra válhatnak. A Noua Dreaptă akaratán kívül lehet az autonómiáért folyó harc katalizátora.

Ez nem puszta fenyegetés. Maga a történelem bizonyította be, hogy a székelység büszkeségét nem lehet sokáig lábbal tiporni. Ha majd egyszer elszakad a türelmünk feszes kötele, nem állunk meg félúton, nincs olyan áldozat, amely elrettentene. Noha ezek az okok nem kimerítők, már ennyi is elég ahhoz, hogy határozottan kijelentsem: nem tudtam volna Geoanára szavazni, a lelkiismeretem is tiltakozott ilyen szörnyű cselekedet ellen!

Ezzel egy időben Traian Băsescu volt, aki legelőször megalázta Sólyom Lászlót és a magyar népet azáltal, hogy megtagadta a köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Egy ilyen esemény példa nélküli talán az egész világ történelmében. Egy szégyenteljes dolog csak akkor szégyen, ha valaki szégyellni tudja azt. Ha nem, akkor „şmecherség”, „descurcăreţség”, ami a hazai illemkódex szerint nem is elítélendő. Băsescu ország-világ előtt elsírta magát, mert szerinte Sólyom László kényelmetlen helyzetbe hozta tapintatlan kérdésével, amikor megkérdezte, mikor lesz székelyföldi autonómia Romániában.

Megértem kényelmetlen helyzetét, hiszen ők már Trianonnál aláírták a nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogát, és azóta eltelt majdnem kilencven esztendő. De ha figyelmesen áttanulmányozzuk a balázsfalvi kiáltványt, már ott is rábukkanunk ugyanezekre a sokat vitatott ígéretekre. Mondja, elnök úr, ön nem hozta kényelmetlen helyzetbe Sólyom László urat azzal, hogy nem adott leszállási engedélyt? Vagy az ön sérelmei fájdalmasabbak, mint a máséi? Nem ítélem el azért az otromba feleletéért, hogy „soha nem lesz területi autonómia”.

Egyrészt azért, mert ilyen szó nincs a politikában, másrészt mert minden menő romániai politikusnak rendelkeznie kell egy bizonyos szintű magyarellenességgel. Ellenkező esetben gyanússá, népszerűtlenné válhat, soha nem törhet az élre. Azért viszont neheztelek Băsescura, mert gesztusával a szlovák nacionalistáknak utat és példát mutatott a magyarság megalázására. A „kiskutya nagytól tanul” alapon a szlovák nacionalisták tovább mentek, tudtára adván a magyar államfőnek, hogy földjükön nem kívánatos személy. És ha már itt tartunk, megjegyezném: létezik egy természetesen nem hivatalos szörnyszövetség, amelynek tagjai, a szomszédos országok képviselői közösen, a legnagyobb gonddal szerkesztik a magyar nemzetet megalázó forgatókönyvet az Európai Unió hallgatólagos beleegyezésével.

Természetesen ezt sem akarom Traian Băsescu rovására írni, nem volna igazságos, hiszen a nacionalizmust nem ő kezdte el és nem is ő fogja befejezni. Ezek az országok azonban, beleértve Romániát is, élő pajzsként használják, túszként kezelik a magyar kisebbséget a Magyarországgal szembeni háborúskodásban. Azt már meg sem kérdezem, miért nem csatároznak más nemzetek – például a németek, angolok vagy franciák ellen –, hiszen tudom a választ: a magyar a legkönynyebb préda, mert erejét véget nem érő testvérharcba fekteti.

Franciaország olyannyira torkig van a kisebbségekkel, hogy kénytelen volt kitalálni és napjainkban is használni hírhedt nyelvtörvényét; sajnálatos egy olyan nemzet önbizalma, amely nyelvtörvényekkel dajkálja saját magát. Az angoloknak már évszázadok óta elegük van az írekből, skótokból, welsziekből, a spanyoloknak a baszkokból és katalánokból, sőt Olaszország sem kér a nemzeti kisebbségekből. Romano Prodi volt olasz kormányfő nem is olyan rég kijelentette, Európában nincsenek kisebbségek, mert mindannyian egy többséghez tartozunk.

Mentségére szolgáljon, hogy nem tudja elképzelni, mit jelent kisebbséginek lenni Közép-Európa volt kommunista országaiban. Ezek után feltevődik a kérdés: mit keresünk mi, magyarok az Európai Unióban? Amit persze nem Traian Băsescunak teszek fel, neki a legnagyobb tisztelettel mindössze annyit mondhatok: a magyarság nem bízhatta rá sem anyagi, sem nemzeti fellendülésébe vetett hitét. Következésképpen, legnagyobb sajnálatomra, rá sem szavazhattam.

Sebők Mihály, Szentkeresztbánya