Nobel: kémiai, irodalmi és békedíj

A katalizátorok felületén lezajló kémiai reakciók alapvető szerepet játszanak számos ipari folyamatban, így a műtrágyák előállításában is. A felületkémia segítségével akár az ózonréteg bomlását is meg tudjuk magyarázni, mivel a legfontosabb lépések voltaképpen apró jégkristályok felületén játszódnak le a felsőlégkörben (a sztratoszférában). A félvezetőipar szintén felületkémiai tudásunkra épül.

A modern felületkémia tudománya 1960-tól bontakozott ki a félvezetőiparban kidolgozott különböző vákuum technológiáknak köszönhetően. Gerhard Ertl volt az egyike azon kutatóknak, akik elsőként ismerték fel az új technológiák fontosságát. A Nobel-bizottság pedig azért ítélte épp neki a díjat, mert lépésről lépésre kidolgozta egy egész tudományterület, a felületkémia módszertanát, amelynek segítségével a különféle vizsgálati fázisokból a felületi reakciók teljes feltérképezése lehetséges. Ertl eredményeinek megbízhatósága a nagyon aprólékos, precíz, hosszú éveken át tartó munka és a kiemelkedő problémamegoldó képesség gyümölcse.

A különböző szilárd felületek általában nagyon aktívak kémiailag, ezért nehéz tisztán tartani őket ahhoz, hogy egy-egy folyamatot megvizsgálhassunk: így azért, hogy teljes képet kapjunk egy folyamatról, nagyfokú precizitásra és számos különböző kísérleti eszközre van szükség. E tudományág műveléséhez elengedhetetlen az úgynevezett nagyvákuum-előállító készülék, hiszen a levegőben minden szilárd felületet körbevesznek az ott található gázok. A szennyeződések pedig veszélyeztethetik a mérések sikerességét, vagyis nem végezhetnénk pontos vizsgálatokat egy ilyen eszköz hiányában. Ertl – amellett, hogy egyes folyamatok vizsgálatában is nagy eredményeket ért el – mindig arra törekedett, hogy az általa vizsgált folyamatok leírásához mindig a legmegfelelőbb technológiát alkalmazza, ezért az így (évek alatt) kidolgozott módszertanát más kutatók is át tudták venni saját kutatásaikhoz. Gerhard Ertl tanulmányozta a hidrogén szilárd felületen történő viselkedését. A hidrogén termelődhet napkollektorok elektródáján vagy használható üzemanyagcellákban energiatermelésre – csak hogy néhány olyan alkalmazást említsünk, ahol a hidrogén szilárd felületen való viselkedésének ismerete elengedhetetlen. Az Ertl által kifejlesztett módszertan nem utolsósorban a Haber–Bosch-folyamatokon végzett tanulmányokon alapul. A huszadik század elején Fritz Haber felfedezte, hogy az ammónia előállítható vas katalizátor jelenlétében hidrogén- és nitrogéngázból, melyet (ipari méretekben) azóta a műtrágyagyártáshoz használnak. A módszer hatalmas gazdasági jelentőséggel bír, hiszen a fejlődő növények számára a nitrogén-hozzáférés (a termőföld minőségétől függően) gyakran korlátozott. Az eljárás feltalálásáért Fritz Haber 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott, Ertl pedig az eljárás legapróbb részleteit is tanulmányozta.

A Haber–Bosch-eljárásban a levegő nitrogénje hidrogénnel reagál, melynek eredményeként ammónia képződik. Ez az első és egyben legnehezebb lépése a műtrágyagyártásnak. Ebben a szakaszban elengedhetetlen egy, a reakciót segítő katalizátor használata, amelyet a folyamat végén eredeti formájában kapunk majd vissza. A reakció vasgranulátum felszínén zajlik le: ezen a darált felszínen ugyanis a nitrogén és a hidrogén könnyebben lép reakcióba egymással. Ertl legnagyobb felfedezése a reakció leglassabb lépésének meghatározása volt. Hiszen ahhoz, hogy egy reakciót gyorsítani tudjunk, a leglassabb lépést kell elsőként felgyorsítanunk (csakúgy, mint egy közlekedési dugó esetében, amikor egyetlen nagyon lassan haladó autó megbéníthat egy teljes útszakaszt).

Ertl később tanulmányozta a szén-monoxid platinán végbemenő oxidációját – ez a reakció játszódik le az autók katalizátorában is, miközben a kipufogógázt tisztítják meg. Ertl ebben az esetben is részletesen vizsgálta a folyamatot, s mivel ez nem visszafordítható reakció, sokkal nehezebb dolga volt, mint a Haber–Bosch eljárás esetében. Leírta, hogy milyen bonyolult is egy ilyen egyszerűnek látszó reakció, amely során a szén-monoxid felvesz egy oxigénatomot. Gerhard Ertl iskolateremtő tevékenysége megmutatta, miként lehet megbízható eredményeket elérni ezen a nehéz kutatási területen. Meglátásai adták a modern felületkémia tudományos alapját: módszereit egyaránt használják tudományos kutatásokban és ipari kémiai folyamatok fejlesztésében.

Doris Lessing a tizenegyedik irodalmi Nobel-díjas nő

Doris Lessing brit írónak ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat, a 87 éves,  Perzsiában született brit írónő vált a valaha volt legidősebb díjazottá. A csúcsot korábban Theodor Mommsen tartotta, aki 85 évesen kapta meg a díjat. Lessinget úgy méltatja az akadémia indoklása, mint „azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”. Az indoklás szerint „az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, és ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben”.

Doris Lessing a tizenegyedik nő, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat.1919. október 22-én született a perzsai Kermansahban, brit szülőktől. Családja 1925-ben Dél-Rodéziába költözött (az akkori brit gyarmat a mostani Zimbabwe), ahol kukoricatermesztésből próbáltak megélni, kevés sikerrel. Lessing, bár nem volt katolikus, katolikus leányiskolába járt 15 éves koráig, majd autodidakta módon képezte magát. Kétszer ment férjhez, mindkétszer elvált: első házassága Charles Wisdommal 1939-től 1943-ig tartott, 1945-től 1949-ig pedig Gottfried Lessing felesége volt, aki később Uganda kelet-német nagykövete lett. Három gyermeke van.

1949-ben jelent meg Londonban első regénye, A fű dalol, ezután Európába költözött. Regényei közül magyarul több is megjelent: az Énekel a fű, Az ötödik gyermek, Az arany jegyzetfüzet, valamint Eldorádó címmel kisregények. Életének magyar vonatkozásai is vannak; fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista pártnak, és baráti érzelmeket táplált a szovjet nép iránt, a magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont – számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan – őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről, aminek természetesen Moszkvában nem volt foganatja. A szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból.

Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta ítélik oda. 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940 és 1943 között nem osztották ki. A díjkiosztót megelőző találgatásokban természetesen többek neve is szóba került: a legtöbben Philip Roth amerikai íróra tippeltek, de felmerült a japán Haruki Murakami és a kanadai Margaret Atwood neve is.

Kulcsár-Szabó Zoltán irodalomtörténész szerint a legtöbb esetben leginkább azért nehéz megjósolnunk, hogy épp ki esélyes a Nobel-díjra, mert a világirodalom egy igen jelentős hányada egyáltalán nem jut el hozzánk. Megjegyezte továbbá, hogy a Nobel-díj esetében az irodalmi tényező nem tudja magát teljesen függetleníteni a kultúrpolitikától, illetve az aktuális társadalmi kérdésektől. Jó esetben persze a kettő fedi is egymást, de a tényezők aránya a díjazások esetében változó, tette hozzá az irodalomtörténész. Kulcsár-Szabó meglátása szerint a Nobel-politika bizonyos témákat, illetve szerzőket alapból kizár a díj esélyesei közül. Példának Bret Easton Ellist hozta fel, aki bár az amerikai irodalom egyik legmeghatározóbb figurája, mégsincs semmiféle esélye arra, hogy megnyerje a díjat. Ez azonban nem is feltétlenül baj, tette hozzá, hiszen a Nobel-díj nemcsak az irodalomról szól.

Tavaly a svéd királyi akadémia a török Orhan Pamuknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Pamuk a török posztmodern irodalom emblematikus alakja, könyveiben rendszerint az Európa és az iszlám világ között rekedt Törökország identitászavarait mutatja be; eddig megjelent műveit több mint negyven nyelvre fordították le.

A díjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja át december 10-én, az alapító Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-os halálának évfordulóján.

 Al Gore, a környezetvédelem élharcosa

Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) kapta megosztva az idei Nobel-békedíjat. Amerikai kitüntetettje legutóbb 2002-ben volt e díjnak, akkor Jimmy Carter volt elnököt érte a megtiszteltetés. Al Gore, az Egyesült Államok 45. alelnöke, üzletember, környezetvédő 1948. március 31-én született Washingtonban, apja a kongresszusi képviselő, majd szenátor Albert Arnold Gore volt. Fia gyerekkorát Washington és Tennessee között ingázva töltötte, és hamar belecsöppent a politika világába. A Harvard Egyetemen végezte tanulmányait, 1969-ben diplomázott. (Az egyetemen egyébként a később híres színésszé vált Tommy Lee Jones volt a szobatársa.) Később a Vanderbilt Egyetemen jogot tanult, de az újabb diplomát a politikai karrier miatt már nem szerezte meg. A vietnami háborút ellenző Gore 1969-ben kapott behívót, a hadsereg kötelékeiben katonai újságíróként teljesített szolgálatot, majd 1971 januárjától öt hónapot töltött Vietnamban. A háború után újságíróként a The Tennessean című lapnál helyezkedett el, oknyomozó riporterként korrupciós ügyeket derített fel. 1976-ig dolgozott az újságnál, ezekben az években a Tanglewood Home Builders Co. cég építési vállalkozójaként is tevékenykedett. 1973-tól farmerként állattenyésztéssel és dohánytermesztéssel is foglalkozott. A politikai pályára 1976-ban lépett, Joe L. Evins megüresedett helyéért szállt ringbe Tennessee állam 4. számú választókörzetében. Háromszor (1978-ban, 1980-ban és 1982-ben) választották újra, 1984-ben már a szenátusi székért indult. Ezt a választást is megnyerte, két cikluson át, 1993-ig képviselte szenátorként Tennesseet. A kongresszusban töltött évek alatt egyre nagyobb befolyásra tett szert, a nyolcvanas években törvénytervezetet nyújtott be, a Gore Bill 1991-es elfogadása nagyban hozzájárult az internet széles körű elterjedéséhez. 1988-ban indult a demokrata elnökjelöltségért, de alulmaradt Michael Dukakisszal szemben. Fia 1989-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, a hosszas lábadozás miatt Gore úgy döntött, hogy 1992-ben nem indul az elnöki tisztségért. Mérlegen a Föld (Earth in Balance) címmel könyvet írt, Kennedy óta ő volt az első szenátor, akinek könyve hivatali ideje alatt felkerült a The New York Times című amerikai lap bestseller listájára. Végül mégis a nagypolitika színpadára került, Bill Clinton őt választotta alelnök jelöltjének. A páros két cikluson át (1993-2001) maradt a Fehér Házban. 2000-ben ő volt a Demokrata Párt elnökjelöltje, s minden idők egyik legellentmondásosabb választásán maradt alul George W. Bush akkori texasi kormányzóval szemben. Gore lett az Egyesült Államok harmadik olyan elnökjelöltje, aki összességében több szavazatot kapott ellenlábasánál, de az elektori kollégiumban nem volt többsége. A jogi küzdelemmel végződő választás után háttérbe vonult, 2002-ben bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson. A közéletbe a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosaként tért vissza, 2006-ban Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth) címmel jelentetett meg könyvet, amiért Quills Awards irodalmi díjjal tüntették ki. A könyv alapján készült dokumentumfilmért Oscar-díjat is kapott. 2005-ben megalapította a Current TV-t, amelynek műsorát nagyrészt a nézők szerkeszthetik. Az ötletért 2007-ben egy Emmy-díjat is begyűjtött. A négygyerekes Gore-t a 2008-as elnökválasztás közeledtével egyre többen győzködik, hogy induljon újra a tisztségért. A politikus soha nem adott egyértelmű választ, pletykák szerint a Nobel-díj végkimenetelétől tette függővé, hogy vállalja-e az újabb kampányt. Gore manapság soha nem látott népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, noha több támadás is érte, amiért a környezetvédelem élharcosához méltatlanul magánrepülőgéppel utazik, és hatalmas házának fenntartása tetemes energiát fogyaszt el.

Forrás: mti, origo, index