Nem minden muszlim arab

Előnynek számít azonban, hogy szinte eltűntek a nemzetek és kultúrák közötti határok, már nincsenek „egzotikus” világrészek, kinyíltak a kapuk a népek között, és nyilvánvalóvá válik bármilyen félreértés. Teljesen természetes, hogy a közép-keleti országokban a lakosságnak „tele lett a hócipője” a hatalmukat évtizedeken keresztül megtartani képes diktátorokkal – például az önkényuralmi rendszert „átörököltető” Al-Aszad családdal Szíriában –, és a változás szele végigsöpört a térség államain. Hasonló cipőben jártunk mi is itt, Kelet-Európában, ahol minden államnak sikerült túlélnie a szocialista diktatúrát, sőt a régió számos országa – például Románia – ma már az EU és a NATO tagja.

A legnagyobb butaság lenne azt állítani, hogy a kelet-európai szocializmus a keresztényeknek köszönhető! Noha nem lenne szabad összemosni a politikát a vallással, mégis akadnak, akik képesek radikális politikai hatalomként feltüntetni az iszlám vallást, amely erőszakra, gyűlöletre és fanatikus háborúra buzdítja híveit. Mondanom sem kell, mi a válasza egy egyszerű muszlim embernek arra, amikor egyesek csak azért sorolják a radikalizmushoz és fanatizmushoz, mert ő muszlim. Nem állítom, hogy szándékosan akarta megsérteni a muszlimokat, de sajnos Lőrinczi Lóránd (Iszlám kontra Izrael, Szempont) ebbe a hibába esett: a Föld második vallását, az 1,5 milliárd hívőt számláló, 1500 éves történelemmel és civilizációval rendelkező iszlámot lezsugorította egy feszült politikai helyzethez, a palesztin–izraeli konfliktushoz. Egyszerű muszlimként rendkívül zavar, ha egyesek csatasorba próbálják állítani a hitemet, a vallásomat egy „beültetett” kisállammal szemben.

Sokan nem tudják, de 1948 óta Izraelnek a mai napig nem volt az országban született minisztere vagy miniszterelnöke. A másik, általam a Krónikában már jelzett észrevétel, hogy helytelen az egykori brit gyarmatosítók által használt Közel-Kelet kifejezést használni, helyette a Közép-Kelet ajánlott. Magyarország soha nem volt gyarmatosító hatalom, akkor miért ragaszkodnak a magyar szerzők a gyarmatosítók régi kifejezéseihez? Ugyancsak helytelen a keresztes háborúk idején használt „ellenséges pogány muszlimok” kifejezés mintájára mohamedánokként emlegetni a muszlimokat, hiszen egyetlen muszlim sem akad, aki istenítené Mohamed prófétát, noha hiszünk benne prófétaként és Isten küldöttjeként. Sőt az iszlám az arab nyelvben az odaadás (isztiszlám) és a megbékélés (szelám) szavak összetételéből keletkezett, de szó sincs arról, hogy Mohamedet Istennek vagy istenfélének tartanánk, éppen ezért számunkra sértő a mohamedán jelző használata. Ugyanakkor a muszlim hívek döntő többsége (90 százaléka) egyistenhívő szunnita, miközben a síiták (10 százalék) a középkorban szakadtak el saját elvekkel. A két csoport között a mai napig nincs egyetértés és együttműködés, éppen ezért csodálkozom, hogy Lőrinczi Lóránt szerint a Muszlim Testvérek elnevezésű mozgalom együttműködne Iránnal. Holott ez lehetetlenség, már csak történelmi okokból sem lehet együttműködést elképzelni egy szunnita mozgalom és a síita perzsa állam között.

Ezzel ellentétben a Muszlim Testvérek minden országban szorgalmazta a politikai változásokat, miközben Irán határozottan ellenezte ezt, főleg Szíriában, ahol az uralkodó Al-Aszad család a 8 százalékot kitevő síita kisebbséghez tartozik. A világ 70 országára kiterjedő mozgalom valamennyi vezetője és tagja – néhány kivételtől eltekintve – az erőszakmentes, reformista iszlámmegközelítést vallotta. Élő példa erre, hogy amikor Egyiptomban forradalom tört ki, a Muszlim Testvérek tagjai védték az egyiptomi kopt (ortodox) keresztényeket a vasárnapi imaidőben, cserében a koptok őrizték a muszlim hívőket a pénteki közös imaidőben. (Ez is a nemzetek együttműködésének példája, még ha számos európai, iszlamofóbiás ember szerint ennek nem így kellene lennie.)

Hasonlóképpen nagy hibának tartom a cikkben – de általában a magyar nyelvterületen – észlelhető általánosítást, először is összekötni az iszlám vallást az arab nemzettel. E téren lényegtelen, hogy Mohamed próféta egy arab törzsben született Mekkában: 1500 év elteltével a muszlimok többségének etnikuma eltér az arab anyanyelvű országok lakosságától. Nem létezik „tiszta” arab fajú törzs, ezért az Arab Államok Ligája alapszerződésében az szerepel: „arab az, aki anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet”. A Liga 25 tagállamában a népesség 80 százaléka muszlim, a többi arab keresztény hívő: például a palesztinok között is vannak keresztények, többségük Betlehemben, Jézus szülővárosában él.
Nem szabad a politikai változásokra vágyó népek forradalmait összemosni a Szent Háború (Dzsihád) középkori kifejezéssel, amit a muszlimok akkor használtak, amikor kiűzték a keresztes katonákat a Közép-Keletről. Az iszlám teológiában a legnagyobb dzsihádot akkor folytatja valaki, amikor meggátolja magát a bűnöktől – ami nem könnyű, főleg a mai „vágyteljesítő” világban.

Ugyanakkor én is nevetségesnek tartom Mahmúd Abbász palesztin elnöknek az ENSZ elé beterjesztett, Palesztina teljes jogú tagfelvételére – függetlenségének elismerésére – vonatkozó kérelmét. Tény, hogy történelmileg Palesztina egy ősi állam, de 1948 óta nem létezik, ennek megfelelően miként lehetne egy „ország” az ENSZ teljes jogú tagja? Ez kérem olyan elképzelhetetlen, mintha Erdély fordulna az ENSZ-hez teljes jogú tagságért. Először jöjjön létre a palesztin állam, és csak utána kérheti felvételét az ENSZ-től. A pár hónappal ezelőtt Szudántól függetlenedett Dél-Szudán például már másnap csatlakozott az ENSZ-hez.

Dr. Osman Mohamed

A szerző a Bihar megyei Iszlám Kulturális Közösség vezetője