Nagyvárosi kesergő

Zenekart alapított néhány éve (saját művészneve alatt fut), hangszeres dalokkal próbálkozik. Emellett tagja a Moderat projektnek (cím nélküli első lemezüket bárkinek ajánlani tudom, akik kedvelik az okos elektronikus tánczenéket), és készített közös felvételeket az ugyancsak berlini Modeselektor duóval. Kezdeti munkái – a 2003-ban megjelent Duplex, majd a 2007-es Walls – kizárólag elektronikus felvételeket tartalmaznak, melyek nagyjából Aphex Twin és Four Tet által fémjelzett hangzásvilággal rokoníthatók. Négy év intenzív DJ-zés és moderatos turnézás után – felléptek többször a Radiohead előzenekaraként is – Sascha elkészítette első zenekarral felvett (sorban a harmadik) albumát is, a The Devil’s Walkot.

A friss lemezt hallgatva könnyen eszünkbe juthat a melankolikus popzene felől közelítő Junior Boys projekt, az M83, de mindenekelőtt az ünnepélyes és zaklatott „himnuszairól” ismert Sigur Rós. Az izlandi zenekar hatása több dalban is nyilvánvalóan visszaköszön (Song of Los, Ash/Black Veil vagy Black Water), míg pár dal hangulata egyértelműen a Radiohead munkáit idézi meg. Nyilván, aki ismeri az említett zenekarokat, különösebb kihívást nem fog érezni a lemez hallgatásakor – meg hát amúgy sem egy nehezen emészthető „történetről” van itt szó –, de végig nyilvánvaló, hogy az alapötletek innen-onnan lettek kölcsönvéve. Sascha Ring lemeze valamiért mégis összeáll, erős hangulata magával tud ragadni, és akkor a legjobb, amikor korábbi munkáit idéző dalstruktúrák is felbukkannak. Hihetetlenül hatásos tud lenni a megbolondított marimba hangokat használó, némi csellót és fúvósokat is felsorakoztató, instrumentális A Bang in the Void  (ezt talán Steve Reich korai munkái ihlették) – ez a nóta simán felfért volna az előző két Apparat-lemezre is. Megdöbbentő és egyben merész húzás volt ugyanakkor egy belassult hangszeres dallal, a Sweet Unresttel indítani a lemezt, ami azonban jó arra, hogy tudjuk, mire számítsunk.

A recept körülbelül így néz ki: kevés hangszer – legtöbbször gitár, cselló és zongora, némi dob és mindezt elektronikus zörejek egészítik ki –, a lehető legegyszerűbb, ismétlődő témák és Sascha Ring egészen kellemes hangja. Az eszköztártól függetlenül nyilván az volt a cél, hogy kesernyés, modern nagyvárosi balladák szülessenek a lehető legminimalistább hozzáállással. A lemez hiányosságai és a szerző „szarkaságai” ellenére is egyértelmű: Sascha Ring rendkívül tehetséges producer, akinek jól áll ez a szomorkás, melankolikus zenei világ is. Remélem, hogy sokakat meg tud szólítani ez a gyönyörű munka.

Apparat: The Devil’s Walk – Mute Records (2011). Értékelés az 1–10-es skálán: 8