Művészi album a futballművészről

De hát nem kétséges, hogy Puskás Ferenc, Öcsi bácsi, avagy a száguldó őrnagy legalább ilyen kivitelezésű életrajzi kötetet érdemel, hiszen ő maga is művész volt – a labdarúgást fejlesztette korábban nem látott, művészi tökélyre.

A kötet azonban nemcsak külsejével kelti föl a figyelmet: sajátos szerkezeti felépítése folytán is elüt a hagyományos, lineárisan felépülő életrajzoktól. Tömbökbe szedve tárgyalja ugyanis a labdarúgó-fenomén pályafutását, így az első fejezet a Puskás-legendával foglalkozik, a második a sportoló „metamorfózisával”, vagyis azzal, hogyan lett a magyar válogatott és a Honvéd csapatkapitányából a Real Madrid sztárja, de a többi fejezetcím is beszédes: Öcsi, A családfő, A huszadik század gólkirálya, Az edző, Puskás honvéd – és végül a legmegrázóbb, a Hazamegyek című zárófejezet, amely Puskás Ferenc utolsó heteit mutatja be, és amely utólag, az új, bővített kiadásba került be, az első kiadás ugyanis még Puskás életében, 2005-ben jelent meg.

A könyv egyébként éppen azért, mert nem feltétlenül időrendi sorrendben mutatja be Puskás életének eseményeit, a főszereplőről szóló történetek lazán egymásba kapcsolódó összessége. A végeredmény alapján feltételezhető, hogy évekig tartó adatgyűjtési folyamat előzte meg, amelynek során a szerző – aki jelenleg a Nemzeti Sport labdarúgórovatában rovatvezető-helyettesként dolgozik, és korábban évekig volt az MLSZ sajtófőnöke – szinte mindenkit fölkeresett, aki valaha többé vagy kevésbé fontos szerepet játszott Puskás életében. Így a feleség, a barátok és egykori magyarországi csapattársak mellett olyan személyiségek is méltatják „Panchot”, mint a madridi csapattárs, Alfredo di Stefano, illetve a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez, de nem maradnak ki az egykor Öcsi bácsi irányításával a BEK-döntőig menetelő Panathinaikosz játékosai sem.

A kötetnek az is nagy erénye, hogy oldalain nem a bálvány, a talapzatra emelt éteri hős jelenik meg, hanem az ember. Így nem csupán a hivatalos életrajzi adatokat tartalmazza, és nem csak az derül ki Puskásról, hogy valóságos magyar konzulátusként tevékenykedett Spanyolországban, azaz minden odavetődő magyaron – akár teljesen ismeretlenül is – legalább némi pénzadománnyal segített, de azt is megtudhatjuk, hogy természetesen ő sem volt szent. A Honvéd vagy a válogatott ötvenes évekbeli külföldi kiszállásairól például rendszeresen csempészáruval tért vissza, amelyet jól bejáratott nepperhálózaton keresztül értékesített (persze, így volt ezzel akkoriban majd’ mindenki, akit az a szerencse ért, hogy rövid időre Nyugatra utazhatott a Rákosi-rendszer nincstelenségéből, sőt épp a rendszer bátorította az Aranycsapat tagjait az illegális tevékenységre). Szemléletesen jelenik meg, ahogy Öcsi bácsiban mindig megmaradt a kispesti vagányság, és szókimondó természete még a súlyos betegség éveiben sem változott meg. Szívbemarkoló, ugyanakkor mégis megmosolyogtató a 2002-es, barátságos magyar–spanyol válogatott mérkőzésén megtörtént eset: emlékezetes, hogy ezen a mérkőzésen nevezték el hivatalosan a Népstadiont Puskás Ferencről. A meccs előtt rövid ünnepséget tartottak, amelyen Baumgartner Zsolt, az akkor még Forma–1-es reménységként számon tartott autóversenyző egy nyitott sportkocsiban vitte körbe Öcsi bácsit a futópályán, de látható volt, hogy az Alzheimer-kór akkor már nagyon megviselte az idős szervezetet, Puskás tudatáig szemmel láthatóan kevés jutott el a körülötte zajló eseményekből. Egy pillanatra azonban mégis újra előjött belőle a régi karakánság: amikor Baumgartner odaszólt neki, hogy Öcsi bácsi, tessék integetni, Puskás így válaszolt: Integessen a f…m…

A kötet egyúttal adatbankként is használható, ám a Puskás pályafutásával kapcsolatos időpontok nem egyetlen tömbben találhatók meg, hanem a könyv oldalain szétszórva. A páros oldalak peremén időrendi sorrendben követhetők végig a Puskás által játszott hivatalos mérkőzések a legelső NB1-es meccstől a madridi búcsúmérkőzésig. Érdekesség gyanánt megjegyezhető, hogy kiderül: a legendás balösszekötő első hivatalos mérkőzését 1943-ban 16 évesen, a Kispest színeiben a Nagyváradi AC ellen játszotta. A gólgyártást ekkor még nem kezdte el, sőt csapata 3-0-ra kikapott a Partium fővárosában. Említésre érdemes a mérkőzés időpontja: december 5-én játszották...

A páros oldalak alján is adattárt talál az olvasó, amit amolyan történelmi visszatekintőként forgathat. A rovat 1927-től Puskás halálának évéig, azaz 2006-ig minden egyes esztendő jelentősebb történelmi eseményeit rögzíti, majd a magyar labdarúgás abban az évben elért fontosabb eredményeiről tájékoztat, végül azt is megtudhatja az olvasó, hogy Puskás Ferenc pályafutásának épp melyik állomására érkezett az említett évben.

Nagyszabású, nagyszerű mű tehát Szöllősi György könyve, amely rengeteg, eddig sohasem vagy ritkán hallott történetével, gazdag képanyagával a legnívósabb életrajzi kötetek közé sorolható. Az utolsó fejezetek olvasása közben pedig, amelyekben neves magyar és külföldi közéleti személyiségek méltatják Puskást, illetve Öcsi bácsi utolsó, a súlyos agyérelmeszesedés miatt kórházban töltött éveiről olvashatunk, valószínűleg még a legkeményebb lelkületű férfiembernek is elszorul a torka. Összegzésként legyen elég annyi: a Puskás című albumnak ott a helye minden sportbarát könyvespolcán.

Szöllősi György: Puskás. Nemzeti Sport Könyvek, Ringier Kiadó, 2006