Miért nincs erdélyi baloldal? A Bakk-ugrásokról

Bakk azzal a nyilvánvalóanhamis állítással indít, hogy nem volt„mégoly pisla vita sem” arról, hogy létezik-eegyáltalán erdélyi magyar jobb- ésbaloldal. Ilyen vita nyilván volt – csírájábanelfojtotta a jobboldal –, és nyilván érdekeezt Bakk Miklósnak elhallgatni. Mert ha ezekre a vitákraemlékeztetne, akkor az is nyilvánvaló lenne,hogy az általa pozicionált erdélyi magyarjobboldal politikája nem különbözik attól,amit ő baloldalinak nevez. S hogy az a feltételezettpolitikai egység, amivel az RMDSZ-t vádolja, az nem azetnikai egységképviselet, hanem a jobboldali politikaegysége. Romániai magyar baloldali alternatívaugyanis nincs.
Bakk azt is nagyon finom utalássalintézi el, hogy milyen viszony van az erdélyi magyar ésa magyarországi politika között. Állításávalellentétben nem az „erdélyi magyar politikatörésvonalai” „kapcsolódtak rá” amagyarországira, hanem a magyarországi jobboldaltelepedett rá az erdélyi magyar politikára sajátjól felfogott magyar belpolitikai hasznára. S ebben arátelepedésben Bakk Miklós és az általa(is) szerkesztett Krónika segédkezett. A magyarpolitikai identitásminták (egészen pontosan ajobboldalé) a rendszerváltás ótaimplantálódnak át ide, a baloldali mintákpedig nem. Ezt a tartózkodást lehetne a magyar baloldal eleganciájának és nagyvonalúságánakis tekinteni (hiszen ők nem fektettek be a maguk SzászJenőjébe, Tőkés Lászlójába), azigazság azonban az, hogy – attól tartok – a magyarbaloldalnak fogalma sincs, mi történik Erdélyben,és nem is nagyon érdekli. Leszámítva aTabajdi-vonalat, amely minden jó szándéka,pragmatizmusa és elkötelezettsége ellenéreis gyakran folytatta ugyanazt az Erdély-politikát, amita magyar jobboldal. Hajlok arra, hogy a pontos problémaismerethiánya okozta ezt a politikai farkasvakságot.
Bakk azt is állítja, hogyaz RMDSZ a haszonélvezője a kialakult helyzetnek, mert1993-ban konstrukciós elvvé vált az „egységesképviselet” elve. S hogy mindezt Markó határoztameg. Ez is egy csúnya legendája a romániaimagyar politikatörténetnek, kérem viszszalapozni asajtót 1990 és 1993 között: a jelzett időbenaz egységelvet (a románsággal szemben) TőkésLászló képviselte, míg Markófigyelmeztetett folyamatosan a (szervezeten belüli) pluralizmusszükségességére. Tette ezt azért,mert az RMDSZ-ből kiváltak (eltávolították?félreálltak?) a liberális, baloldaligondolkodású emberek (Szilágyi N. Sándor,Cs. Gyímesi Éva, Bányai Péter), akiktehettek volna azért, hogy ne váljon a szervezetegyszólamúvá, mondjuk ki: jobboldalivá. Apolitikai áldozatot 1991-ben (az RMDSZ marosvásárhelyikongresszusa után) meghozták, a megfelelő fejeketlevágták, de a jelzett időszakban Markó(szolidaritásból? rossz lelkiismeretből?igazságérzetből?) még nem hivatkozott azegységelvre. Tőkés viszont, akinek az egyetlenpolitikai üzenete akkor (is) a románokkal és aromán politikával szembeni egység követelésevolt, szigorúan megkövetelte ezt az összezárást.Az RMDSZ valódi liberális és baloldaliszárnyának eltűnése (a mai liberálisRMDSZ-es csoportosulást sajnos, hatékonysághíján, nem nevezhetjük igazi platformnak) pontezzel magyarázható: ki kellett iktatni azokat, akik azegyüttműködés és nem a nemzeti elzárkózásprogramját követelték. Jellemző, hogy az 1993-asbrassói kongresszus vált a mi politikatörténetimumusunkká, pedig az RMDSZ belső struktúrájára,politikai arculatára vonatkozó döntések még1991-ben Marosvásárhelyen születtek.
Markó kompromisszumot kötött:(félig) nyitva hagyta az RMDSZ-t az együttműködésre,de a szövetségből menniük kellett azoknak, akik amagyar nacionalizmus ellen szólaltak fel. És ittjegyezzük meg, hogy a Markó vezette RMDSZ a mai napigtartozik ennek a politikai tisztogatásnak az áldozatait,az erdélyi magyar baloldaliakat és liberálisokatrehabilitálni.
A kilencvenes évek végére,a kétezres évek elejére megfordult ez aretorikai játék: az RMDSZ-ből magát gondosankidolgozó Tőkés számára lett fontos aszervezet politikai pluralitása (hogy a saját„árnyékkormányát” legalizálja),és Markó érvelt a nemzeti összefogásegysége mellett (hogy megőrizze a szavazóbázisát).Nagyon súlyos csúsztatás az is, hogy azértnem alakult ki a jobb- és baloldal vitája, mert azRMDSZ rajta tartotta volna a kezét az erdélyi magyarnyilvánosságon.
A kilencvenes évek elejénekerdélyi magyar nyilvánosságát elsősorbana Duna Tv megindulása határozta meg – nehezenállíthatnánk róla, hogy „baloldali”RMDSZ-csatornaként működött. Politikailag –nyilván – elkötelezett a teljes romániai magyarsajtó. Azt azonban nem lehet állítani, hogy azRMDSZ politikai ellenzékének ne lett volna sajtója:sem a Háromszék, sem az Erdélyi Napló nemvádolható azzal, hogy RMDSZ- pártlap.
Az erdélyi magyar jobboldalisajtó valódi támogatást kapottMagyarországról. A baloldali sajtó (kivéveaz RMDSZ-kapcsolatok révén kilobbizott Riportot) magáramaradt.
(Ennek a kérdéskörneka tisztázására kötelező olvasmánykéntajánljuk Papp Z. Attila A romániai magyar sajtóés működtetői 1989 után című kötetét,valamint az Európai ÖsszehasonlítóKisebbségkutatások Közalapítványtanulmányait.)
Lefordítanám magyarra akövetkező Bakk-mondatot is: „Az RMDSZ a kilencvenes évekvége felé kezdte elveszíteni »természetes«befolyását az erdélyi magyar nyilvánosságban(ennek oka az audiovizuális szabályozások ésa magántőke megjelenése volt az írott sajtóterületén), következésképpen egyfajtapolarizáció is megjelent a közbeszédben”.Ezt magyarul úgy mondjuk, hogy 1999-ben elindult a Krónika(mely lapnak, mint mondtuk, munkatársa Bakk Miklós).Jobboldali lap – értsd ezen a Krónika bensőségesviszonyulását az erdélyi magyar jobboldaliszervezetekhez és a magyarországi Fideszhez.
Bakk tehát – szemérmesneknem nevezhető önreklámmal – a Krónikátnevezi meg a polarizáció letéteményeseként.
Azt nehezen tudom elképzelni,hogy a Krónika által képviselt szemléletbármiben is hozzájárult volna ahhoz, hogy azRMDSZ-en belüli bal és liberális álláspontokletisztázódjanak. Azt viszont igen, hogy a lap általállandóan megfogalmazott jobboldali kritika hatásáraaz RMDSZ, bár az álca kedvéért, felvettea jobboldali maszkot. Például a kettősállampolgárságról szólónépszavazás ügyében.
Bakk további csúsztatása,hogy az RMDSZ politikai programját ideológiaiszempontból minősíti. Szerinte a rendszerváltásután (amikor az RMDSZ-en belül a Tőkés–Szőcs-vonalvolt a meghatározó) nyilván nincs„balratolódás”. Amint azonban megerősödik aMarkó-vonal (melynek a Krónika és újságíróiaz ellenzékeként lépnek fel), úgy azRMDSZ-programelemeket is „funkciótlannak” ítélimeg Bakk, és úgy véli, hogy ekkor válik atartalmi politika helyett meghatározóvá apolitikai attitűd.
Ennyit az elemző tudományosobjektivitásáról.
Anélkül, hogy értékelnénkaz RMDSZ különböző időszakban megfogalmazottprogramjait, be kell látnunk: a rendszerváltásóta teljesen átértelmeződött a szövetségprogramjának a szerepe. Mára megjelentek az RMDSZ-enbelüli szakpolitikák – jól vagy rosszul, mostmindegy –, egyszerűen lehetetlen ezeket a politikaiprogramelemeket összevetni a rendszerváltás utánieklektikus érzület-politikai futamokkal, szózatokkalés próféciákkal.
Nem Markó érdeme ez aprogramérés, hanem politikai szükségszerűség.Az RMDSZ-nek előbb-utóbb be kell látnia, hogy etnikaipártként, szövetségként továbbnem működhet. Sőt etnikai pártként nem isfogalmazhat meg olyan „társadalompolitikai programot”,amelyet Bakk számon kérhetne a szövetségen,ha ő maga pontosan meghatározná, hogy mire is gondol.(Ebben az írásában nem teszi.) Azért nemlehet jelen pillanatban az RMDSZ-nek „társadalompolitikaiprogramja”, mert a romániai magyar közösségegy nagyobb társadalom alrendszere, vagy az egészrendszer működéséről van érvényesmondanivalója egy szervezetnek, vagy sehogy.
Nem vitatom, hogy Bakk mit állíta baloldali modernizációról és amarxizmusról, az „alsóbb néprétegekről”,a „páriatársadalomról”. Bakk történelmiműveletlenségére Egry Gábor rámutatott.Az azonban a szórakoztató és ijesztő is, hogymiféle ideológiai rémképekkel ijesztgetimagát a „jobboldali”, „konzervatív” sajtó,anélkül, hogy bármiféle fogalma lennearról, amiről beszél. De hát mit is tudhatnabármiféle baloldali hagyományról ésa jelenleg működő baloldali alternatívákrólBakk és a rommagyar társadalom egésze, ha aKrónika szerzője maga vallja be, hogy ilyesmiről arendszerváltás óta nem vitatkoztak Erdélyben.Mert a kilencvenes évek elején csírájábanelfojtották ezt a vitát. És tegyük hozzá:Romániában sem jellemző, jelenleg most épp abaloldal válságát éljük, a romániaijobboldal megerősödéséhez pedig a jelenlegikormánykoalíciót hatalomra juttatóerdélyi magyar közösség is tevőlegesenhozzájárult. Magára vessen!
Ha azt szeretnénk megtudni, hogyhova lett az erdélyi magyar baloldali hagyomány, akkorazokat kell faggatni, akik Balogh Edgár, Gáll Ernőszellemi örököseiként sem tettek semmit arendszerváltás óta. Ez viszont egy másikcserbenhagyásos gázolás története.

Parászka Boróka
A szerző az A7 internetes portálszerkesztője