Mérő László: „Nem tartom magam polihisztornak”

 – Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem matematika szakán végzett, jelenleg azonban pszichológiát tanít. Hogyan történt a két tudomány közötti váltás?

– Érdekes, hogy ez ennyire fontos kérdés, többször is feltették már nekem. Az én korosztályomban még természetesnek számított, hogy az emberek abban a szakmában dolgoztak, amit egyetemi éveik során tanultak, ez azonban egyre kevésbé aktuális, hiszen a legtöbben akár kétszer-háromszor is irányt váltanak a szakmai életükben. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy az adott mesterség változik, esetleg megszűnik, helyébe pedig egy másik foglalkozás lép, ugyanakkor az is előfordul, hogy a személy érdeklődése módosul, más téren érzi magát hasznosnak, mindeközben természetesen a világ fejlődése is változik. A szakmaváltásnak mindig létezik egy belső logikája is, de ez eléggé esetleges, személyfüggő. Az egyetem elvégzése után műszaki kutatóintézetben dolgoztam, mesterséges intelligenciával foglalkoztam, de természetesen a természetes intelligenciával is kapcsolatba kerültem. Mérnökként leginkább az érdekelt. Itt találkoztam Illyés Sándor professzorral, aki intelligenciakutatással foglalkozott, és ő alapította az ELTE pszichológia tanszékét. Megkérdezte, volna-e kedvem itt dolgozni egy ideig, én pedig elvállaltam a feladatot, úgy gondoltam, hogy eltöltök itt két-három évet, majd visszatérek a korábbi szakmámhoz, ez azonban nem így történt. A tanult foglalkozásom mindenképp a matematika, pszichológiai egyetemi végzettséggel nem rendelkezem.

– A pszichológia mellett matematikai, logikai és játékelméleti tárgyakat is tanított, mesterséges intelligenciával foglalkozik, könyveket ír. Polihisztornak tartja magát?

– Tisztában vagyok vele, hogy sokan így gondolnak rám, én azonban nem tartom magam annak. Egyértelmű, hogy nem értek mindenhez, rengeteg kérdéskörben kifejezetten butának érzem magam. Persze a tanulmányaim adtak bizonyos mértékű általános felkészültséget, de ettől nem lettem polihisztor. Egyébként egyre inkább háttérbe szorul a felsőoktatási intézmények azon szerepe, hogy megtanítanak egy adott szakmát. Ehelyett arra nevelnek rá, hogy ha a későbbiekben valamire szükséged van, nem ijedten nézel körbe, hanem tisztában vagy azzal, hogy kitől, milyen formában kell segítséget kérned. Persze léteznek specialisták, akik egy adott témakörben tudnak szinte mindent, sőt ezzel együtt fejlődnek, a munkaerőpiacon viszont legalább ekkora a kereslet azok iránt, akik bármilyen, általuk érdekesnek tartott területen boldogulni tudnak.

– Tanárként elsősorban mit próbál átadni a diákjainak?

– Ez mindig attól függ, hogy éppen mit és kiket tanítok. Tanárként persze az éppen aznap érvényes tudásanyagot próbálom átadni, röviden kitekintve arra is, hogy mi volt tegnap, és mi lehet holnap. Oktatóként azonban inkább olyan szemléletet próbálok nyújtani, amelyhez majd hozzá tudnak kapcsolni valamit, ami még nincs jelen az életükben, de a továbbiakban szükségük lesz rá. Nagyon sok helyen tanítottam, szeretem ezt az elfoglaltságot, a visszajelzések is pozitívak a hallgatók és az egyetemek részéről egyaránt. Alig van olyan magyarországi egyetem, ahol legalább egy kurzust ne tartottam volna, emellett többek között az Egyesült Államokban, Németországban, Ausztriában is jártam már. Egyébként meglepően kevés különbség van például egy amerikai és egy magyar egyetemista között, szerencsére már abban is közelítenek a különböző mentalitások, hogy ki mennyire hajlamos kiállni a saját érdekei mellett.

– Gyakorló pszichológusként is dolgozik?

– Nem dolgoztam soha gyakorló pszichológusként. Ez nem csak a szakmai végzettség hiánya miatt alakult így, egyszerűen nem éreztem rá késztetést, nem vonzott a szakma ezen része. Több, marketinggel foglalkozó cégnek vagyok a tanácsadója, ez azonban teljesen mást jelent: útmutatást és nem problémamegoldást. Elvégzem azt a feladatot, amelyet bármely döntéshozó vezető megtehetne, ha ideje engedné, ehelyett azonban a vállalat nyereségessé tételével foglalkozik, érthető okok miatt.

– Ismeretterjesztő könyveket ír, olyan témákat dolgoz fel, mint például a pénz evolúciója, az érzelmek logikája. Elsősorban kit kíván megszólítani?

– Könyveim kifejezetten laikusoknak szólnak. Érdekes módon elsősorban nem pszichológusok, bölcsészek, filozófusok képezik a fő olvasóréteget, hanem mérnökök, közgazdászok, orvosok. Ennek az lehet az oka, hogy anyanyelvem továbbra is a reáltudományokhoz áll közelebb, amikor pszichológiáról szólok, akkor is úgy tűnik, hogy akcentussal beszélek. Közel harminc éve foglalkozom társadalomtudományokkal, de ez a fajta beszédmód megmaradt. Ha például matematikáról beszélek, a szakmabeliek azonnal rájönnek, hogy ez az elsődleges végzettségem. A könyvek témái egyébként egyik napról a másikra ötlenek fel bennem, magam sem tudom hogyan, egyszerűen arra ébredek, hogy egy adott gondolat megér egy könyvet. A leírtakat ezzel szemben mindig hosszú ideig érlelem, tematikus könyveket hat-hétévente írok, ennél gyakrabban képtelen lennék rá. A tárcáimból összeállított kötetek viszont már teljesen más jellegűek.

– A közeljövőben tervezi tematikus könyv kiadását?

– Jelenleg tárcakönyvvel készülök, amely Mit gondol a golyó? címmel fog megjelenni. A tematikus könyv kiadása a következő három-négy évben nem aktuális, utána biztosan lesz majd, de egyelőre azt sem tudom még, hogy miről fog szólni.

– Egy korábbi interjújában azt mondta, nem hiszi, hogy valaha is létrejöhet a mesterséges intelligencia. Most is így gondolja?

– Ezt akkor sem így mondtam, többen félreértették a kijelentésemet. Úgy értettem, nagyon távol állunk még attól, hogy létrejöhessen. Már csak azért sem mondhatnám az ön által említett feltevést, mert ha egyszer már megvalósult a természetes intelligencia, miért ne történhetne ez meg még egyszer. Úgy gondolom, hogyha eljutunk odáig, akkor sem fogjuk tudni eldönteni egyértelműen, hogy természetes vagy mesterséges intelligenciáról van-e szó. Simán kialakulhat egy számítógépben is tényleges, emberihez hasonló intelligencia a biológiaitól eltérő evolúció által, a technikai fejlődés azonban még nem gyorsult fel annyira, hogy ez magától kialakulhatna a közeljövőben, és nem is tudnék olyan felfedezést említeni, amely létrehozhatná. Egyébként ennek kutatása számomra is nagy kihívást jelent, nem tudom, hogy egy zseniális ötlet, vagy egy egészen egyszerű felfedezés szükséges-e hozzá.

– Évekkel ezelőtt megnyerte a Mindent vagy semmit című televíziós vetélkedő fődíját. Hogyan készült erre a versenyre?

– Egy ilyen típusú versenyre egész egyszerűen nem lehet felkészülni: az ember belevág, aztán vagy jól sikerül, vagy nem. Alapvető dolgokat persze áttekintettem, például a világ fővárosait, a tíz adásban szereplő körülbelül ezer kérdés során ennek nagyjából egyszer vettem hasznát. Ez már 16 éve történt, a Mindent vagy semmit pedig eltért a mostani vetélkedőktől. Most a játékvezetővel vív az ember, ott három ember küzdött egymással. Egyébként a hallgatóim vetették fel az ötletet, hogy szálljak be a versenybe, később ők is neveztek be. Végig játéknak tekintettem. Mondjuk előnye is volt, ilyen jó óradíjjal azóta sem dolgoztam, de kizárólag úgy lehet megnyerni egy ilyen vetélkedőt, ha nem vesszük túl komolyan a feladatot.

– A szakma vagy a laikus közönség visszajelzését tartja fontosabbnak?

– A különböző visszajelzéseket nem lehet egy lapon említeni, ezek teljesen másról szólnak. A diákok arra világítanak rá, hogyan teljesítem a tanári funkciómat, a szakma a tudományban elfoglalt pozíciómat határozza meg. Az olvasók szempontjából az az elsődleges, hogy szórakoztatónak találták-e, amit írtam, függetlenül attól, hogy az adott könyv mennyire számít a tudomány csúcsának. Éppen ezért nem tudok választ adni a kérdésre. Annyit elmondhatok, hogy elsősorban tanárnak tartom magam, aki a 18-25 év közötti korosztállyal ért leginkább szót, egyébként ebben is kilógok munkatársaim közül, akiknek többsége főként tudósként látja magát.

– Felmerült valaha a gondolat Önben, hogy elköltözzön Magyarországról?

– Ez a gondolat mindig felmerül az emberben. Az az igazság, hogy amikor mentem volna, huszonévesen, nem nagyon adódott lehetőségem rá. Persze volt, akinek sikerült, ehhez leginkább politikai befolyás kellett, és nem elhanyagolható mértékű szerencse. Később már módomban állt volna továbbállni még a rendszerváltás előtt, akkorra azonban már kedvem nem volt hozzá. Rájöttem arra, hogy pesti vagyok, ott születtem, ott nőttem fel, a dialektusom is pesti. Szeretek is a fővárosban élni, azt tekintem szűkebb hazámnak, bárhol járjak is a világban, mindig berendezek magamnak egy kis Pestet, olyan embereket, beszélgetőtársakat gyűjtök magam köré, akikkel itt élem a mindennapjaimat. Ne értsen félre, nincsen bennem semmiféle romantika, „itt élned-halnod kell” elképzelés, egyszerűen itt szeretek élni.

Mérő László
Matematikus, publicista, pszichológus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) gazdaságpszichológiai szakcsoportjának tanára. 1949. december 11-én született Budapesten, 1968-ban érettségizett a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, az ELTE matematika szakán pedig 1974-ben szerzett diplomát. Elsősorban ismeretterjesztő könyveiről ismert, első kötete, az Észjárások 1989-ben jelent meg, könyveit többek között angol, német, olasz és spanyol nyelvre is lefordították, tudományos eredményeit nemzetközi szaklapokban publikálta. A pszichológia mellett logikai és játékelméleti tárgyakat oktat.