Megszólítás

Kedves sárban úszók és kedves pénzben úszók, járdakövön pihenők és pénzemen heverők, pénzünkön heverők, ti farkaséhűek és ti madárétkűek, rácsokra vonalakat karcolók, centivágók, körmöt rágók, karmot nyögők, elveszettek, veremben állók, árokban fekve fülüket markolók, ti behegedt szájúak, koponyába befordult szeműek, hátrakulcsolt kezűek, mintha bilincsben, mintha láncon lennétek, hogy nehogy szóljatok, nehogy lássatok, nehogy tegyetek valamit. Kedves magyarok, románok, szerbek, horvátok, csehek, szlovákok, román– magyarok, szlovák–csehek, szerb–bosnyákok, katonák, hadvezérek, hentesek, ti tetves gazemberek, önhasznukért háborúzó patkányok, ti fentről vakon parancsoló félnótás kurafiak, ti falvak közepén országhatárt vonók, hazáim, Európa, kedveseim, ti drágák!
Még mindig innen, még mindig oda, rég nem írtam, ti sem.

Hát basszátok meg, drágáim! Jól össze lett itt zavarva minden, a fene se tud már itt eligazodni, bár amilyen rezignáltan ácsorgunk itt egymásnak háttal, nem is akar itt eligazodni a fene sem. Ez már ilyen, kedveseim, ti drágák: amit nem tudunk, azt nem is akarjuk, kell a fenének, mondogatjuk egymásnak, meg hogy úgyis ilyen meg olyan strapa, és meg se éri, nekünk meg inkább a nyugodt élet, az egyszerűség, sallangmentesség dukál, kicsi ország, kicsi élet, kis poénok, kis halál. És még jó, hogy háború az nincs. Közben meg itt belül esz a fene, hogy ha nem itt élnénk, meg ha ez vagy az meglenne, ha lenne pénz erre, meg arra, meg ha nem hajtanának még szombaton is, ilyen meg olyan dolgokat lehetne csinálni, hogy ötlet az mindig van,  és kedv is volna, de csak itt bent tartogatjuk, külön szentélyt csinálunk a kis tervnek, míg egy napon elszemtelenedik, és valamit ott bent kirág.

Mert bátorság is köll, meg tőke is köll, meg egy kis önbecsülés sem ártana, abból meg hiány van mifelénk, mert azt mind összelopkodtátok, és elinaltatok vele, kedveseim, ti léhűtők, ti diktátorok, pártvezérek, ti köpönyegforgató, hazug haszonlesők, ti emberiség ellen bűnt elkövetők, ti ellenünk bűnt elkövetők, ti ellenem bűnt elkövetők, hogy a halál felemelt kaszával várt volna rátok, amikor napvilágra dugtátok kopasz, kis tudatlan csecsemőfejeteket, kedveseim, ti drágák! Hát hogy s mint vagytok, ti régi ismerősök? Mióta legutóbb erre fosztogattatok, még csak levél sem érkezett tőletek, még csak egy távirat, egy ismerőstől elküldött üzenet, annyi sem.

Pedig de sokat gondolunk rátok, kedveseim, de sokat! Nem múlik el nap, hogy ne jutnátok eszünkbe munkában, buszon, amikor erősebbre cseréljük a szemüvegünk, mert későig mered szemünk apró jelekre, amikor elbicsaklik lábunk siettünkben, amikor a pénzünket osztogatjuk a boltban, de sokat gondolonk rátok, amikor elszalasztjuk a lehetőségeinket, mert saját magunknak is csak mostohatestvére vagyunk már, és mert a németek jobban tudják, mert a hollandok jobban tudják, mert az amerikaiak jobban tudják, de sokat gondolunk rátok olyankor, kedveseim, ti tetves drágák!

De régen írtatok, nem is írtatok még kedveseim, ti gazemberek, és ti kedveseim, ti az előbbi kedvesektől félők, miattuk gyengék, ti édes, édes drágáim. Mifelénk sok új nincsen, vidám élet van itten a leeresztett redőnyök mögött, a papírdobozba rakott könyvek mögött, az asztalra löttyent kévé mögött, a számítógép mögött, itt, ezen a széken, igazán nagyon jó élet van itt, igazán. Meg panaszkodni se nagyon lehet, mert háború nincs, kommunizmus nincs, itt mindenkinek szabad akarata van, ez egy igazán demokratikus szék. Ráadásul bükkfa.

Szóval épp csak érdeklődnék kedveseim, hogylétetekre nagyon kíváncsi volnék, postafordultával írjatok, és nagyon várjuk vissza azt a kis csomagot is, amit ti elvittetek tőlünk, kedveseim. Soraim lassan zárolom, ölellek, kedveseim, csókollak, kedveseim, arra az esetre, ha vendégségbe jönnél, de nem lennék itthon, megterítve hagyom az asztalt.