Meglepetések könyvtára

A film kerettörténetében Mona azzal a kéréssel fordul a gyámhatóságokhoz, hogy adják vissza kislányát, akit távollétében állami gondozásba vettek. Hogy merre járt a fiatal anyuka, hogyan került a gyermek Rodica-nénjétől (Oana Pellea) a hatóságokhoz? Éppen erről szól a film. A történetről azonban többet egy szót sem, mert a film egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy folyamatosan kész meglepni a nézőt. A meglepetések a filmben pedig nemcsak a cselekményt meghatározó fordulatokban, vagy például a szereposztásban rejlenek, hanem abban az igen tudatos játékban is, amit a filmes közhelyek rendszerében gyökerező elvárások szintjén lehet űzni. Bár a fantáziavilág színeivel kifestett kalandokat a főszereplő maga meséli el, a történet sodrásának csupán passzív résztvevője lehet. Éppen ezért a szürreális hangulat és tartalom, a giccsbe fúló képi és érzelmi hullámzások szép összhangba olvadnak a valóság mesében újraírt hátterébe.

Hajdu Szabolcs nem először bizonyított a hazai és külföldi közönségnek. A Tamara, Off Hollywood, Fehér tenyér című filmjei után a Bibliotheque Pascalban már hangsúlyosan érezhető az a könnyedség, amellyel a rendező a színészeit, vagy a történetét kezeli. Ahogyan azt a berlini vetítés után elmondta a közönségnek, minden napra megvolt ugyan a forgatási terv, de azt félretéve úgy mentek ki forgatni, hogy ma valamit létre kell hozni, meg kell teremteni a kamera előtt.A filmben a színészek játékának, vagy az adott jeleneteknek hitelessége egyrészt ennek a flexibilitásnak és spontán jellegnek köszönhető, másrészt a hitelességhez nagymértékben hozzájárul a szereposztás. Végre az erdélyi magyar és román szerepeket és beszédstílust nem magyarországi színészek próbálják magukra erőltetni! A történet szociális magja ugyanakkor valós tényekre alapszik: az emberkereskedelem és kényszerprostitúció és ennek Romániára leszűkített problematikáját sok utánanézéssel, statisztikai adatok böngészésével alapozta meg a rendező.

A film szép és ritka példája, tehát a közérdekű és nagyon sajátos, giccses és visszafogott, szórakoztató, élvezhető és komolyan vett, művészi szintre kidolgozott jellegek között ingadozó színvonalas alkotásoknak. Kiegyensúlyozott és mégis merész, nem fél kimondani azokat a tartalmakat, amiket a kortárs magyar vagy álszemérmes európai filmek jobbára csak kerülgetnek. Úgy vélem, hogy a Bibliotheque Pascal messzemenően kiemelkedik a kortárs magyar filmgyártás produktumaiból, akkor is, ha magyar–angol koprodukció.

Erdélyben már mindenki tudott a filmről, legyen az Marosvásárhelyen a forgatásba keveredő statiszta vagy filmes szakember (létezik ilyen nálunk?), és többen is kérdezgették: hol lehet megnézni a filmet, mikor? Bíztunk azért a TIFF-ben, hogy – ha hazai mozikat nem is érdekli a film, amely nagyrészt itt készült – legalább Erdély legnagyobb filmfesztiválja elhozza nekünk az alkotást. A meglepetésnek szánt Bibliotheque Pascal vetítése – annak ellenére, hogy már legalább egy hete tudni lehetett, hogy mi is lesz az – igen kellemesen ért, a filmben rejlő meglepetésekről pedig nem is beszélve.

Plájás Erzsébet