Magyar színekben

A biztonsági játék mellett döntött az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): mivel a magyar alakulatok közötti nagykoalíció az RMDSZ elzárkózása miatt nem jött létre, nem vállalja a részvételt az európai parlamenti (EP) választásokon, ehelyett azt javasolja Tőkés László jelenlegi EP-képviselőnek, hogy élve a felajánlott lehetőséggel, a Fidesz országos listáján induljon.

Amennyiben valóban fölkerül a magyar kormánypárt listájára, és biztos befutóhelyet kap, ezzel megoldódik, hogy egy erdélyi képviselő biztosan legyen az uniós törvényhozásban.

Persze Tőkés és a néppárt ellenfelei mindezt igyekeznek úgy beállítani, hogy megfutamodtak a verseny elől, de ha elindultak volna, akkor meg valószínűleg az lett volna a vád, hogy megosztják a magyarságot, és ezzel veszélybe sodorják az erdélyi magyar EP-képviseletet.

Néppárti pozicionálás, RMDSZ-es taktikázás

Az a vád, hogy ezzel Tőkés esetleg hátat fordítana az erdélyi magyarságnak, nehezen értelmezhető, hiszen nehéz elképzelni, hogy amennyiben Fidesz-listán bejut az EP-be, magyarországi ügyekkel foglalkozik majd, nem pedig az erdélyi magyar érdekek képviseletével. Akár azt is mondhatnánk, hogy a határok fölötti nemzetegyesítés újabb lépcsőfokán jutottunk túl – még úgy is, hogy a legkedvezőbb forgatókönyv nem ez lett volna, hanem a hárompárti koalíció, amely minden bizonnyal lényegesen nagyobb mozgósító erővel hatott volna.

Ha Tőkés fölkerül a Fidesz listájára, tény, hogy az EMNP hátrányba kerül az erdélyi magyar polgárok kegyeiért vívott politikai versenyben, hiszen az EP-választásokon nem kampányolhat, ez pedig presztízsének és ismertségének is árt. Mindeközben ugyanis az RMDSZ úgy tesz, mintha a Magyar Polgári Pártot (MPP) „szalonképesebb\" partnernek találná, és vele hajlandó az együttműködésről tárgyalni.

Az azonban, hogy ennek ellenére előállt saját, egypárti listájával, nem azt vetíti előre, hogy az MPP olyan helyet kaphatna a listán, ami érdemi bejutási reményekre jogosíthatná fel. Az egész inkább az RMDSZ taktikázása, amellyel egyrészt megakadályozza az EMNP és az MPP közötti együttműködést – amire utóbbi részéről amúgy sem volt túl sok hajlandóság –, másrészt úgy tesz, mintha valóban hajlandó lenne valamilyen együttműködésre ellenzékével. Az RMDSZ taktikája rövid távon bejött, a gyengébbik pártot hitegetve megakadályozta az EMNP és az MPP összefogását, ugyanakkor azt is elismeri, hogy a néppártot tartja komolyabb ellenfélnek, amelytől tartania kell.

Mostantól kezdve az RMDSZ dolga sem lesz azonban könnyű. Egyértelmű ugyanis, hogy a koalíciós együttműködés megakadályozása hozzá köthető, a külön indulás, illetve az egyetlen pártlista számos magyar polgárt eltántoríthat attól, hogy részt vegyen a voksoláson. Ilyen körülmények között még akkor sem lesz könnyű elérni a két képviselői mandátumra feljogosító ötszázalékos bejutási küszöböt, ha az MPP bizonyos juttatások fejében szintén beszáll a mozgósító kampányba.

Kérdéses még az EMNP magatartása. Ha kimaradna a kampányból, nem tenne jót a megítélésének. Ezért el kell döntenie, hogy beszáll-e valamilyen formában, és ha igen, vállalja-e, hogy – azzal az érvvel, miszerint az egypárti lista ismét csak nem képezi le a teljes erdélyi magyarság politikai preferenciáit – a választástól való távolmaradásra buzdítja a magyarokat.

Legitimálják-e Kelemenék Pontáékat?

Az eddig kormányzó Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kilépésével ismét csak aktuálissá vált az RMDSZ esetleges kormányra lépésének kérdése. Ráadásul immár nem csupán a spekulációk szintjén, hiszen Victor Ponta miniszterelnök konkrétan kijelentette: a liberálisok távozása esetén a kormányon maradt három pártnak ugyan megmaradna a szűk parlamenti többsége, de ő hajlandó lenne az RMDSZ-t is kormányszereppel „megkínálni\".

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy már 2012-ben is kormányra akarta hívni a szövetséget – erről még az akkori választások előtt titokban meg is állapodtak –, ám a választásokat követően, miután az USL kétharmados győzelmet aratott, épp a PNL elnöke, Crin Antonescu, valamint az akkor még a szövetségesének számító Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke akadályozta meg az RMDSZ kormányra lépését.

Most az RMDSZ-re nagyobb szükség van, mint akkor, hiszen 2012-ben amolyan szépségflastromnak kellett volna, azt demonstrálandó, hogy Bukarest olyannyira példaértékű kisebbségpolitikát folytat, hogy egy egyébként még az RMDSZ nélkül is kétharmados többségben lévő kormányban is fontosnak látják a magyar szövetség szerepét. Most már más a helyzet, hiszen a szövetségre az állandó, stabil parlamenti többség biztosításához van szükség. Ami nem jelenti azt, hogy a „szépségfalstrom-státus\" ne lenne most is aktuális, sőt jóval aktuálisabb, mint két évvel ezelőtt.

Azóta ugyanis a Ponta-kormányok demokratikus elkötelezettségét többek között az igazságszolgáltatás saját ellenőrzés alá vonására, valamint a korrupcióellenes intézmények tevékenységének akadályozására tett kísérletek miatt is többször kétségbe vonta a Nyugat, az RMDSZ kormányra lépésével viszont azt sugallnák, hogy a magyar „radikálisok\" panaszai ellenére legalább kisebbségi téren minden a legnagyobb rendben van. A kérdés az, hogy az RMDSZ és a romániai magyarság szempontjából milyen eredményekkel kecsegtet a szövetség esetleges újabb kormányra lépése.

Mi lenne a haszna a kormányra lépésnek?

Az RMDSZ rövid távon minden bizonnyal nyerne, hiszen a kormánytisztségek, valamint az állami forrásokhoz való közvetlen hozzáférés minden párt számára elsődleges cél. Ezáltal kulcspozíciókkal honorálhatók a párt politikusai, illetve a hozzá közel álló holdudvar tagjai. Ugyanakkor középtávon előfordulhat, hogy a választók nem fogják értékelni az EP-választás előtt néhány hónappal megtett lépést, hiszen mégiscsak arról a kormányról van szó, amely már debütálása első percében egy magyarellenes lépéssel, a MOGYE magyar vonalairól szóló határozat megtorpedózásával kezdte működését.

Azóta pedig a magyar közösséget hátrányosan érintő intézkedések egész sorát hozta, gondoljunk csak a székely zászlók elleni összehangolt prefektusi támadásokra, illetve a Ponta által vezetett PSD boszorkányüldözésére, amelyet Tőkés László ellen folytat, és amelynek célja, hogy az EP-képviselőt megfosszák a temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapott érdemrendtől.

Lehet persze azzal érvelni, hogy ha az RMDSZ kormányon lenne, akkor az ilyen megnyilvánulások is szelídülnének, illetve csökkenne a számuk. A kérdés azonban az, hogy kormányra lépve tud-e az RMDSZ lépéseket tenni a magyar közösség jogainak bővülését, az anyanyelvhasználat kiterjesztését, az önrendelkezés megvalósítását elősegítő jogszabályok elfogadtatása felé? Annak fényében, hogy a legutóbbi próbálkozásokat az alkotmánybíróság semmisítette meg, ez nem biztos, hiszen a továbbiakban minden hasonló kezdeményezésnek ez lehet a sorsa.

Ahhoz, hogy a kulturális autonómia, a közigazgatási jogokkal rendelkező alrégiók rendszere vagy a szabad kisebbségi jelképhasználat megvalósuljon, teljesen új alkotmányra lenne szükség – hiszen az alkotmánybírák a magyar igények elvetésekor a jelenlegi alaptörvény első cikkelyére hivatkoztak, amely egységes nemzetállamként határozza meg az országot –, egy új alaptörvény kidolgozására és elfogadására azonban most, alkotmánymódosítás után minimális az esély.

A dilemma az, hogy jó lenne-e kormányra lépni a pillanatnyi haszonért, és ezzel a külvilág számára azt az üzenetet mutatni, hogy a magyarok legitimálják az igazságszolgáltatás tevékenységét nehezíteni, a korrupcióellenes küzdelmet akadályozni próbáló kormányt, vagy az a jobb, ha hagyják, hogy Pontáék immár a PNL nélkül kínlódjanak tovább.

Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport