Léggömbök esztendeje. Volt! Lesz?

Akkor még nem tudhattuk, legfeljebb sejthettük, hogy az ünnepekkor olyan vidáman pukkanó lufikból 2009-ben végig kijut majd nekünk, igaz, ünnepek helyett szürke hétköznapok kevésbé rózsás hangulataiban. Sejthettük volna pedig, hiszen az első nagy lufi-pukkanás az amerikai hitelpiacon idáig hallatszott már, s durrantak ki sorban utána részvények, bankok, kormányok, lufi-remények és lufi-ígéretek. A magunkfajta kisemberek hiába riadtak meg a nagy égzengésben, hiába tömködték fülükbe a vattát, recsegő-ropogó munkahelyeiken rá kellett döbbenniük, a nagy léggömbparádé miatt a mindennapiakért kell majd aggódniuk.

De nemcsak kisemberekből áll a világ. Nagymenőink a tavaly sem a mindennapiakért aggódtak. Itt van például Charles Simonyi, a világ sajnos nem első, „mindössze” ötödik és hetedik számú űrturistája, aki tavasszal a saját költségén a világűrben immár másodszor víkendezett. Szép kis summába került, de azt mondja, neki megérte, számára a család, az üzlet és az űrkutatás az igazán fontos. Persze nem hőlégballonnal emelkedett a magasba, a léggömböt itthon hagyta, az óhaza rádióamatőrei számára.

Akik aztán a Velencei-tó fölött lebegve, örömmel jelenthették az űrállomásra: ha kozmikus turizmusban nem is lettek világelsők, léggömbjükkel viszont igen. Guinness-rekord lehet egy mozgó hőlégballon és egy kozmikus objektum első rádiókapcsolatából. Simonyi április 7-én tért vissza a kiruccanásból, éppen idejében ahhoz, hogy szeretett családtagjait és üzlettársait húsvétra meglocsolhassa. A magunkfajta kisember vigasztalására, akinek egészen mások voltak a 2009-es prioritásai, mint Amerika 374. leggazdagabb emberének (a Forbes magazin számolta össze, állította sorba őket), s aki esetleg úgy érezte, hogy pukkad meg, mert az extravagáns dollármilliárdos már húsvét előtt a világűrből meg- és lelocsolta volna, nos, a kisembernek az igazság kedvéért el kell mondanunk: Simonyi űrturistaként az ötödik és a hetedik, de jó és fontos ügyek mecénásaként sem éppen az utolsó. Hőlégballonról űrrádiózni, ebben voltak tavaly világelsők a magyarok. De világelsők lettek (lehettek volna?) hőlégballonos űrkutatással 2009-ben a románok is.

A Fekete-tengerről akarták hőlégballonnal 14 ezer méter magasságba emelni, s ott majd begyújtani és útjára bocsátani az első hazai űrrakétát. Űrrakétát, űrrakétácskát, mert mi nem a zsebünkkel, hanem csak az ambícióinkkal vagyunk világhatalom, s egyébként is, az energiatakarékosság korát éljük. A világ legnagyobb hőlégballonját próbálták, többször is, kosarában az első román űrrakétával, rakétácskával felbocsátani.

Az időjárás szólott, állítólag, minden esetben közbe, az ismételt kudarc miatt lekonyuló kutatási kedvet azzal biztatva, hogy szilveszter után jobb időkre is virradhatunk…

Évkezdetkor reménykedni illik, biztassuk mi is ezzel önmagunkat. És még egy kéretlen tanács. Attól sem omlik össze a világ, ha a lufikat, ballonokat, űrkutatást az óesztendővel együtt hagyjuk a csudába, elvégre van nekünk elég gondunk itt lenn is, a földön. Vagy ahogy tavaly ünnepelt nagy mesemondónk, Benedek Elek az idén is mondaná, ha élne: az édes anyaföldön.

Szerző: Krajnik-Nagy Károly