Lebegés

A halál biztos tudatától ebben a visszafordíthatatlan pillanatban megrémülni képtelen férfiban a vád apró szilánkja sem hasította át a megmagyarázhatatlan nyugalom puha selymét, nem haragudott a volánnál ülő nőre, akiről mit sem tudunk, és akiről bármit is megtudni immár nem érdemes. Milyen jó itt – gondolta a férfi.

A biztonsági övektől a székekhez szegezett két alak most nem mozdult, a megdermedt világ minden atomja hozzájuk igazodott, mint egy súlypont, olyan megmagyarázhatatlan volt az átszakadó hídkorláton átlendülő autó, éppúgy tarthatta meg a mindenséget, mint ahogyan ki is billenthette volna akár. A madarak sem repültek most, hanem – hogy úgy mondjuk – lebegtek.

A halál biztos tudatától ebben a visszafordíthatatlan pillanatban megrémülni sem tudó nő nem sajnálta a haragvásra képtelen férfit, nem okolta magát, amiért elvesztette uralmát a jármű felett, nem gondolta végig a számtalan forgatókönyvet, amelyek e mostani helyett szóba jöhettek volna, lazán tartotta a kormányt, még egyenesbe hozta. A folyó fölött lebegő operatőr halálosan lassan közelített az autóra. A nő gondolatban még befejezte a mondatot, amit akkor kezdett el, amikor a kelleténél nagyobb sebességgel és élesebb ívben felkanyarodtak a keskeny hídra, befejezte az előző este elkezdett mondatát, amelybe belealudt, sőt most, hogy az órák nem ketyegtek, befejezte az összes elkezdett mondatot, amelyet a történelem során félbehagytak. Egymásnak ellentmondó mondatokat fejezett be. …mert szeretlek – gondolta. …mert nem szeretlek – gondolta. …a konyhában van – gondolta. …a konyhában nincs – gondolta. …előttem a vízözön – gondolta. …utánam a vízözön – gondolta. Milyen könnyű itt – gondolta a férfi.

Olyan könnyedén, oly kecses ívben lendült át a jármű az átszakadó hídkorláton, hogy egy pillanatra megállni, kimerevedni látszott az idő. Aztán az atomok ismét felgyorsultak, a hídkorlát pozdorjává tört darabjai felgyorsultak, a folyó vize felgyorsult, az autó felgyorsult, a madarak repülni kezdtek. Az operatőr gyorsan közelített a járműre. Csak egy csattanás, az összeroskadó fém csikorgó robaja, a visszahulló vízcseppek esőszerű zuhogása.

A Fiat gépjármű merülni kezdett, aztán megállt, a folyó még félig sem borította el. A két ismeretlen – a férfi és a nő – lassan végigtekintettek magukon, majd egymáson, a folyóvíz beszivárgott az utastérbe, a cipőkbe. Nem szólaltak meg, minden mondat be volt már fejezve. Mit kezdünk most ennyi élettel? – gondolta a nő. Otthon felejtettem a telefonomat – gondolta a férfi.