Kuba: egy soha nem létezett modell végnapjai?

A kubai modell kialakulását Fidel Castro hatalomátvételének idejére tehetjük. A forradalom győzelmekor, 1958-ban megdőlt Batista-rendszer idején az ország, bár hivatalosan független volt, gazdasági értelemben az Egyesült Államok uralma alatt állt. Amerikai befektetők uralták a cukoripart, a turizmust, Kuba két legfontosabb gazdasági ágazatát. Castro hatalomátvétele után kezdődött meg a kubai modell kiépítése.

A rendszer sok mindenben hasonlított a kelet-európai szocialista gazdaságokra, különbségeket is találunk. Valójában Kuba szocialista táborba sorolásának és sodródásának oka sokkal inkább a hidegháborús logika, mint annak valódi ideológiai alapja. A kubai gazdaság egyrészről egy állam által vezérelt, állami tulajdonon alapuló rendszer volt, ugyanakkor nem jellemezte a szocialista gazdaságokra oly jellemző iparosítási hajsza.

A kubai gazdaság alapvetően egy monokultúrás, a cukorexportra épülő gazdaság volt Castróék előtt is, és valójában az is maradt egészen a kilencvenes évekig. Mivel a hatalomváltás után a korábbi amerikai tőkések kivonták befektetéseiket az országból, illetve birtokaikat államosították, valamint az USA máig tartó kereskedelmi embargóval sújtotta az országot, így a hidegháborús viszonyok közepette érthető volt a Szovjetunió felé való közeledés. Ezután gyakorlatilag a szovjet segítség jelentette az ország számára a köldökzsinórt, felvásárolták a kubai cukrot, cserébe pedig fogyasztási cikkeket (élelmiszerek, közszükségleti cikkek) és energiahordozókat kapott. Bár megkíséreltek kialakítani a cukornádtermelésen kívül más mezőgazdasági ágakat is, az ország a mai napig sem önellátó.

Amennyiben lehet beszélni kubai modellről, akkor annak lényegét talán ott lehetne megfogni, hogy egy olyan országot figyelhetünk meg, melyben nagyon alacsony az életszínvonal, ha annak anyagi vonzatát vizsgáljuk, ugyanakkor viszonylag magas, ha az életminőséget kiterjesztve például a várható élettartamot, vagy az írástudatlanságot vizsgáljuk. Noha a kubai gazdaság elmarad nemcsak a fejlett világtól, de a térségbeli országoktól is az egy főre jutó GDP tekintetében, azonban más változókat is vizsgálva nem olyan egyértelmű már a kép.

A Szovjetunió felbomlása után elszakadt a fent említett köldökzsinór, melynek hatására a korábbi berendezkedést meg kellett változtatni. A cukortermelés és -export drasztikusan visszaesett: ezzel az ország elvesztette fő bevételi forrását, miközben létfontosságú cikkekből továbbra is behozatalra szorult. A kilencvenes évek fokozatos reformjai után Kubában fellendült a turizmus, vegyesvállalati formában megjelent a külföldi tőke. Ennek hatására azonban a kubai gazdaságban egy sajátos dualizmus jelent meg, mely tulajdonképpen akár a kubai modell végét is jelentheti. A fenti reformok hatására ugyan külföldi valuta áramlott az országba, dollárért, illetve a később létrehozott, a hagyományos pesóval párhuzamosan használt konvertibilis pesóért igen sok minden beszerezhető az országban, míg hagyományos pesóért nem. Így a társadalom azon tagjai, akik olyan helyen dolgoznak, hogy fizetésüket konvertibilis pesóban kapják, lényegesen jobb jövedelmi helyzetben vannak, mint a hagyományos szektorokban dolgozók.

Ez a fajta dualizmus hosszú távon semmiképpen sem tartható fenn. A korai reformok másik fele a mezőgazdaságot érintette: a korábbi cukornádültetvények helyén a földek egy részét magánkézbe adták, megengedték az itt termelt javak szabadpiacra vitelét, melynek hatására a monokultúrás termelés átadta helyét egy egészségesebb termelésszerkezetnek. A reformok általánosságban azt a célt szolgálták, hogy az ország alkalmazkodni tudjon a megváltozott világgazdasági környezethez, ugyanakkor továbbra is fennmaradhasson az állami kontroll.

Fidel Castro visszavonulása után a reformok tovább folytatódtak. Egy részük a növekvő szociális különbségeket igyekszik kezelni a leszakadó rétegek támogatásával. Más részük pedig olyan általános közérzetjavító intézkedéseket jelent, mint például a DVD-lejátszók birtoklásának engedélyezése. Fidel megjegyzését mindezek után az alábbiak szerint lehet értelmezni.

Amennyiben a kubai modell alatt a fent említetteket értjük, akkor tulajdonképpen az mondható ki: a korábbi köldökzsinór megszűnésével fel kell számolni azt az állam által vezérelt monokultúrás gazdaságot, mely ugyanakkor nagyfokú társadalmi egyenlőséget és viszonylag magas szintű szociális ellátórendszert jelentett. Az egalitárius álmoknak vége, a reformok egyet jelentenek a társadalmi polarizációval, ugyanakkor lehetőségeket is rejt sokak számára, hogy korábban elképzelhetetlen fogyasztói javakhoz jusson. Mindehhez az államnak ki kell vonulnia a gazdaság irányításából: a mostani köztes állapot hosszú távon nem fenntartható.

Zárszóként érdemes elgondolkodni a Kínával való párhuzamon: a kubai reformok véleményünk szerint hasonló célokat kívántak elérni, mint Kínában. Ugyanakkor látható, hogy egy olyan kis országban, mint Kuba, ez a kétvágányú fejlesztéspolitika nagy veszélyeket rejt magában. n Vigvári Gábor

Szerző: Vigvári Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének tanársegédje
Forrás: http://web.uni-corvinus.hu/~vilgazd/hirlevel