2009. április 17., 14:532009. április 17., 14:53
A barátnők ízlése, véleménye a legtöbb dologban egyezik, kivéve a szerelmet: az esküvőjére készülődő Vicky számára mindennél előbbre való a biztonság, a hűség, a kölcsönös elkötelezettség, míg Cristina magas hőfokon szereti megélni az érzelmeket, ugyanakkor kissé zavarodott, aki jobban tudja, hogy mit nem akar egy kapcsolatban, mint azt, hogy tulajdonképpen mire vágyik. A kellemes, de kissé lapos vakációba Juan Antonio (Javier Bardem) megjelenése hoz izgalmat: a sármos festőművész első találkozásuk alkalmával ajtóstól ront a házba, éjnek évadján Oviedóba invitálja a lányokat, hogy ott úgymond szobrok megtekintésével, borozással és hármasban való szeretkezéssel mulassák az időt.
Spanyol–amerikai, 2008, 96 perc Rendező: Woody Allen. Forgatókönyvíró: Woody Allen. Operatőr: Javier Aquirresarobe. Szereplők: Rebecca Hall, Scarlett Johansson, Javier Bardem, Penelope Cruz |
Előre látható módon, Vicky ellenkezése és ellenérzései ellenére sor kerül a kiruccanásra, mivel Cristina első látásra vonzónak találja a nem tucatember Juan Antoniót. Vicky Oviedóban sem rejti véka alá Juan Antonióval szembeni fenntartásait, míg Cristina útja nyílegyenesen a hódító ágyába vezet. A svédcsavart egy kiújuló gyomorfekély viszi a történetbe, mely ideiglenesen holtvágányra teszi Cristinát.
A kezdetben kényszerű, kettesben való együttlét a festővel elkezdi lebontani Vicky ellenszenvét, hogy aztán egy romantikus, borral öntözött vacsorát és katartikus flamencokoncertet követően, feledve elveket és vőlegényt, Juan Antonio karjaiba dőljön. Az egyéjszakás kaland alapjaiban rengeti meg Vickynek a szerelemről és az életről vallott addigi elképzeléseit, már egyáltalán nem olyan vonzó kilátás a langymeleg házasélet, mely a kedves, hűséges, de kissé unalmas Doug oldalán vár rá.
A dolgok azonban látszólag viszszatérnek a normális kerékvágásba: Cristina meggyógyul és a latin szerető ágyában köt ki, majd érkezik Doug, hogy anyakönyvvezető elé vezesse választottját. Aztán feltűnik a színen Juan Antoniónak a neurózis és a temperamentum határán kóválygó volt felesége-örök szerelme, Maria Elena (Penelope Cruz). Az idegesítően izgalmas és ellenállhatatlan asszony is beköltözik volt férje házába, s rövidesen összejön az ágyban is a film elején emlegetett egy férfi, két nő felállás, igaz, Vicky nélkül.
Látszólag tökéletes a harmónia, ám robban az időzített bomba. Cristina nem tudja mit szeretne, egy dologban azonban biztos, mégpedig, hogy nem azt, ami éppen van, ezért kilép a trióból. Az értelme és érzelmei között őrlődő Vicky kap még egy esélyt az élettől, hogy a szívére hallgasson, főleg, hogy Juan Antonio ismét facér, hiszen időközben Maria Elena is odébbállt a rá jellemző dérrel-dúrral.
Ám ez nem egy bárgyúan optimista hollywoodi rágógumi mozi, Woody Allen tudja jól, hogy az élet inkább olajozott, monoton zakatolás, mint romantikus szimfónia. Így aztán hősnőnknek nincs bátorsága eldobni a karikagyűrűt, igaz, ez nem kizárólag rajta múlik, a forgatókönyvíró utolsó slusszpoénjaként a körülmények is beleszólnak a dolgok ilyentén alakulásába.
Miért érdemes megnézni az erdélyi mozikban is műsorra tűzött filmet? Elsősorban mert szól valami fontosról, a szerelemről, annak természetéről, helyéről az ember életében, a társadalom szentesítette értékek és erkölcsi normák viszonylagos voltáról, a választás szabadságáról. Woody Allen úgy mesél mindezekről, hogy a kissé egzotikus díszlet, a nem hétköznapi szituációk ellenére a történetnek emberi léptéke, életszaga van.
Azért is érdemes, mert Javier Bardem éppoly meggyőző Juan Antonio bőrében, mint volt a bérgyilkosként a Nem vénnek való vidékben, gyógyíthatatlan szerelmesként a Szerelem a kolera idejénben vagy inkvizítorként a Goya szellemeiben, Penelope Cruz pedig nem érdemtelenül kapott idén Oscar-díjat női mellékszereplőként a filmben nyújtott alakításáért. S nem utolsósorban ott van másfél óra hamisítatlan mediterrán életérzés flamencóval, borral, ciprusokkal, Gaudival, tengerrel, ami már önmagában megéri a belépőjegy árát.