Kádár József utódai közül Beke György e tájakon is barangoló riportkönyveit a diktatórikus nyolcvanas években betiltották, de a Szamosmente mai krónikásait sem kényeztetik el a könyvkiadásra közpénzeket osztogató kuratóriumok. Megérne egy misét feltérképezni, hogy például e tájegység legújabb monográfiáját, Cs. Kovács Katalin Időringató című könyvét mennyivel „fajsúlyosabb” munkák körözték le az elmúlt jó néhány év pályázatain.

Barangolások térben és időben. Cs. Kovács Katalin könyvének alcíme térben nagyrészt a hajdani Szolnok-Doboka vármegyét jelenti. Ma inkább Szamosmentének mondanánk ezt a Szamosújvár–Dés–Zsibó–Bethlen vonzáskörébe tartozó régiót, alkalmilag Szilágy, Beszterce, Máramaros, Kolozs megyék szomszédos településeivel is kiegészítve. A könyvet bécsi és isztambuli úti reflexiók foglalják korántsem turisztikai, inkább család- hely- és nemzettörténeti reflexiók keretébe.

Családi történetekről nagyszüleitől gyermekkorában hallott a szerző, ezeknek a nyomába ered immár felnőtt fejjel, egy részben ingázó tanári életpálya tapasztalatainak, kiterjedt régió- és művelődéstörténeti tanulmányainak, olvasmányainak a birtokában. Innen indul, ezekre alapoz, ezekből merít, idéz is belőlük annyira részletesen, hogy néha már lírai hevülettel és szépírói gondossággal kimunkált mondatai érzelmes útikönyvként, útikalauzként is felfoghatók. És ha a siető olvasók sokallanák a több mint 300 oldalt, megnyugtatásukra elmondhatjuk, hogy akárcsak a mai posztmodern prózai művek, ez a könyv is bárhol felüthető, bárhol összecsukható, az éppen rendelkezésre álló időmennyiség  szerint.

Apropó, idő, könyvidő, az bizony az írott források kezdetétől az erdélyi fejedelemség másfél évszázadán, majd a szerző gyermekkorán át a nyolcvanas évek ingázó élményeire is visszatekintve, napjainkig tart. Sőt az erőteljesen szórványosodó vidék nem túlságosan biztató „esélyeit” is felvillantja. Szerzőnk magyartanár, megértjük, hogy a „dicső múlt és sivár jelen” klasszikus szembeállítása hangulatait, alapállását, jövőképét is meghatározza. A történelem más- és más korokban is felvethet azonos aggodalmakat.

A herderi jóslatot, például. Nincs mit csodálkozni rajta, ha a pusztuló templomok, kastélyok, udvarházak terhüket nem bíró, beomló boltozatai, a búvópatakok sorsára kényszerített anyanyelv visszaszorítása, a vidéki lakosság gettósodása, kicserélődése, az éppen mostanában felszámolandó iskolák, az egész vegetáló élet látványa szerzőnket sem töltheti el túláradó optimizmussal.

Tizenkét érzelmes, lírai utazás, nem csak nyári fülledt hőségben, de csípős, nedves őszi ködben is – nem kell az olvasó magyartanár legyen ahhoz, hogy krúdys-szindbádos hangulatba ringassa magát. Vagy Ady Endre eltévedt lovasaként, Kelet-Nyugat határmezsgyéjén egyensúlyozva, a mentalitások  szempontjából is, nem csak földrajzilag.

Tér és idő einsteini összefüggését az Időringató keletkezéstörténetében is megtapasztalhatjuk: a húsz évvel ezelőtti változások Cs. Kovács Katalin lírai barangolásait nem csak térben szélesíthették ki, de az indexre tett, feledésre ítélt  múltidőnket, történetírásunk örökségét is felszabadították. Ami pedig a nyelvünk, nemzetünk pusztulásáról szóló herderi jóslatot illeti, köztudott, hogy önmagát cáfolva, éppen a nyelvújítást, a reformkort siettette.

Az Erdélyi-medence nagy részét kitevő Mezőséget, északi részén a Szamosmentével, Holt-tengerként is szokás aposztrofálni. Holt-tengerből Óperenciást varázsolni legfeljebb a mesékben lehet. De megtartó szigeteket, anyanyelvmenhelynek platformokat építhetünk rajta. A bonchidai Bánffy-kastély, a válaszúti Kallós-kúria, a szamosújvári Téka Alapítvány sikere, példája bizonyítja, hogy mindez még lehetséges.

Szerző: Krajnik-Nagy Károly