Könyvespolc: két szótár

Annak ismeretében, hogy a négyszázötven éves magyar nyomtatott szótárirodalom csúcsteljesítményének egyelőre az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár számít, örömmel írom le, hogy a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége együttműködése nyomán újabb két szótárral gazdagodott szakirodalmunk: a Román–magyar kulturális és a Román–magyar oktatásterminológiai szótárral.

2010. április 16., 16:122010. április 16., 16:12

Mindkettő anyaggyűjtési és szerkesztési munkálatait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén tudományos értekezlet előzte meg. A szótárak szerepéről hazai és külföldi egyetemi tanárok tartottak előadásokat 2005 januárjában. Az eszmefuttatásokban volt közös vonás is: a kétnyelvű szótárak összeállításakor vigyázni kell a jó/helyes megfelelők kiválasztására, emellett a szótárnak iránymutatónak kell lennie a nyelvet használók számára, és részt kell vennie a nyelvhasználat korszerűsítésében, a tudományok, szakterületek birtokba vételében.

A kulturális szótár szerkesztője, Benő Attila egyetemi oktató, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet munkatársa útbaigazításként elmondja, az ilyen szótár abban különbözik a szokványos kétnyelvű szótáraktól, hogy nem anynyira nyelvi ismereteket, mint inkább kulturális elemeket kíván röviden, tömören ismertetni az illető kultúrát kellően nem ismerő olvasó számára. A lexikon jellegű szótári munka a román kultúra legfontosabb elemeit mutatja be – írja a szerkesztő. Természetesen, elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak. Ajánlatos elolvasnunk a szótárhoz írt előszót, mert abban kiemelt jelentőségű információ van: a kialakult gyakorlat szerint a kulturális szótárak a kultúrát a lehető legtágabban értelmezik, tehát nem csupán az igazi „szellemi javak”-ra kell gondolnunk, hanem a különféle szokásoktól és szélsőséges ideológiáktól kezdve az úgynevezett elit kultúráig sok-sok mindenre. Különben meglepődünk a ’89-ben kivégzett diktátorpár, a Vasgárda, a Román Kommunista Párt, a Nagy-Románia Párt és hasonlók szócikkei láttán.

Román–magyar kulturális szótár (szerk. Benő Attila), Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2009

Ha eltekintünk bizonyos eszméktől, politikai áramlatoktól, örömünket lelhetjük ismereteink gyarapodásában, amikor például tudósokról, művészekről (George Palade, Tristan Tzara), történelmi kérdésekről (aromán, isztroromán, dákoromán, Kis-Szkítia), nevezetes településkről, épületekről (Ada Kaleh, Predeal, Putna, Retyezát, Suceviţa, Zsilvásárhely, Peleş-kastély), vallásról, egyházi szokásokról (görög katolicizmus, zarándoklat, az Úr mennybemenetele, szaploncai vidám temető) olvasunk. Talán az sem zavar különösebben bennünket az előszó ismeretében, hogy a hírhedt román politikai rendőrség, a Securitate szócikke terjedelmesebb, mint az Erdélyé. Legalább megtudhatjuk, hogy a lakosságot rettegésben tartó és sokkoló gépezet Kelet-Európa legnagyobb és legvérengzőbb titkosszolgálata volt.

A diktátor idején 11 ezer ügynöke és félmillió (!) informátora keserítette az emberek életét. A szótárban található adatok, információk megbízhatók, hitelesek és a magyar–román együttélés javát szolgálják. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet e lépése viszonzásra érdemes román részről. Ellenkező esetben a két kultúra közelítésében/közeledésében sem lesz kölcsönösség, marad az egyoldalúság, mint az erdélyi kétnyelvűségben: mi megtanultunk románul, de a románok nem tanulnak magyarul. (A szótár szerkesztőjének munkatársai: Furu Adél, Gál Noémi, Magyari Sára, Németh Boglárka, Szántó Bíborka. Lektorok: Borbély István, Murvai Olga, Péntek János).

Román–magyar oktatásterminológiai szótár (szerk. Benő Attila), Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2009

A kétnyelvű szótárt más szemüvegen át kell néznünk. Főként azt mérlegeljük, jók-e, helyesek-e a címszavak idegen nyelvi megfelelői, jól választották-e ki a szerzők a szótári ekvivalenseket. A már említett Román–magyar oktatásterminológiai szótár esetében az a legfontosabb, milyenek a magyar megfelelők, ugyanis az iskolahálózattal csaknem mindannyiunknak van valamilyen kapcsolata, fontos tehát, hogy az oktatási ágazat szóhasználata közérthető és minél egységesebb legyen. Hogy minél jobban megfeleljen a standard nyelvváltozat követelményeinek. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy régiók szerinti eltérések mindig is voltak és lesznek.

Közismert, vannak olyan fórumok, nyilvános viták, eszmecserék, amelyek színvonaluknál fogva bizonyos kifejezéseknek, szavaknak a szabvány-magyar változatát szokták használni. Ezáltal válhat érthetővé mindenki számára a szöveg például egy olyan anyanyelvi értekezleten, ahol nem csupán Kárpát-medencei magyarok vannak, hanem nyugat-európai és amerikai magyarok is.

Tegyük nagyító alá néhány percre a szótárt! Számos jó, tömör, közérthető elnevezéssel találkozhatunk. Például: Országos Felsőoktatási Tanács, Országos Tankönyvbizottság, Felnőtt- és Távoktatási Központ stb. Azt viszont, hogy milyen egy iskola alsó vagy felső szakasza, vagy hogy milyen a kiemelt oklevél, talán még azok sem mind értik, akik tudnak románul. Szakasz helyett a tagozat lett volna a helyes forma, illetőleg a dicsérő oklevél (jó tanulóknak szokták adni). Akadnak a szótárban végeláthatatlan, mondatfűzésre nehezen használható kifejezések is: posztgraduális tanulmányok befejezését igazoló oklevél. Az egyetemi diplomának sem úgy mondjuk, hogy az egyetemi tanulmányok befejezését igazoló… Meglehetősen nagy a zűrzavar a középiskolák elnevezésében. Igaz ugyan, hogy a munkatársak – Benő Attila, Fazakas Emese, Sárosi Mardírosz Krisztina – lábjegyzetben jelzik, készen kapták a listát Bukarestből, a piros ceruzájukat azért elővehették volna.

Sokszor a román liceul teoretic magyar megfelelője a gimnázium (ez a helyes!), máskor pedig elméleti líceum. A szabvány-magyarban a líceum ma „felekezeti – evangélikus – leányközépiskolá”-t jelent. Ez az iskolatípus nem létezik sem Magyarországon, sem Romániában. A román liceu és a magyar líceum jelentéstörténete is eltér egymástól. A diktatúra éveiben ami románul liceu volt, magyarul nem lehetett (!) más, csak líceum.

De ma? A szaklíceum helyett is jobb a szakközépiskola. A nagy múltú iskolák hagyományos elnevezései is megbomlottak: például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból főgimnázium lett a szótárban, Erdély legrégebbi gimnáziumai pedig elméleti líceummá vedlettek. Főgimnázium mint iskolatípus több évtizede nem létezik. A felekezeti iskolanevekben is nagy a nem kívánt változatosság: a román liceu magyar megfelelője hol kollégium, hol gimnázium, hol pedig elméleti líceum. Itt jegyzem meg a félreértések elkerülése végett, hogy a Magyar értelmező kéziszótár bővített és átdolgozott, 2003-as kiadása tájékoztatás céljából – igen helyénvalóan – felvette címszavai közé a határon túli magyarság regionális köznyelvi kifejezéseit is, de azok nem egyenértékűek a szabványmagyar változatokkal.

A szótár majdani kozmetikázásakor arról is érdemes lenne beszélni, szükségünk van-e mindenképpen például az olyan idegenekre, mint a menedzsment vagy humán-erőforrás a „vezetés, igazgatás”, illetve a „személyzeti(s)” ellenében (a személyzeti nem azonos a kommunista káderrel), vagy akár arról, miért hiányoznak a szótárból a tanítóképző főiskolák, netán az olyan régi, jó kifejezések, mint például a gépészmérnöki vagy a villamosmérnöki kar, és arról is szó eshet, hogy a fogyatékkal élő helyesen fogyatékos…
Jó, hogy van, amin javítani lehet.

Szerző: Komoróczy György

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei